Hetven évvel az 1956-os forradalom után XIV. Leó pápa is felidézte Mindszenty József bíboros alakját. A katolikus egyházfő a szerdai általános audiencián a magyar és a lengyel egyház két meghatározó személyiségének, Mindszenty Józsefnek és Stefan Wyszyński bíborosnak a fogságból való szabadulásáról emlékezett meg. Mindkettőjüket „hősies prímásként” méltatta.
A Szent Péter téren összegyűlt hívekhez szólva XIV. Leó pápa a lengyel zarándokok köszöntésekor idézte fel a két bíboros történetét, akik hetven évvel ezelőtt, néhány nap különbséggel nyerték vissza szabadságukat a kommunista diktatúra fogságából.
Az egyházfő felidézte XII. Pius pápa 1956. november 1-jén kiadott, Laetamur admodum (Nagy örömünkre szolgál) kezdetű enciklikáját is, amelyben elődje örömmel számolt be a két egyházi vezető szabadulásáról és méltóságukba való visszahelyezéséről.
XIV. Leó pápa a történelmi eseményekre utalva a béke fontosságát hangsúlyozta. Arra buzdította a híveket, hogy ne feledjék: a béke az igazságosságon, a törvények tiszteletén és a párbeszéden alapul, nem pedig az erőszakon.
Mindszenty szabadsága mindössze néhány napig tartott
Mindszenty József esztergomi érseket, Magyarország hercegprímását 1948 karácsonyán tartóztatták le, majd egy koncepciós perben, 1949 februárjában életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Éveken át raboskodott, később házi őrizetben tartották.
Az 1956-os forradalom idején, október 30-án szabadult ki a felsőpetényi Almásy-kastélyból. Szabadsága azonban csak néhány napig tartott. November 4-én, a szovjet katonai beavatkozás kezdetén az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén keresett menedéket, ahol ezt követően csaknem tizenöt évet töltött.
Magyarországot végül 1971 szeptemberében hagyta el. Előbb Rómába, majd Bécsbe került, ahol 1975-ben hunyt el.
A lengyel Stefan Wyszyński bíboros, varsói érsek 1953 és 1956 között volt fogságban, ahonnan 1956. október 28-án szabadult.
XIV. Leó pápa szerdai megemlékezése különös történelmi jelentőséget kapott azáltal, hogy éppen november 4-én, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján idézte fel a két bíboros sorsát.
Felvidék.ma/MTI
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


