Krisztus kovászával formáljuk át a világot! – Megújult a pilisszántói templom

Krisztus kovászával formáljuk át a világot! – Megújult a pilisszántói templom

Befejeződött a pilisszántói Páduai Szent Antal-templom belső felújítása. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök október 25-én, vasárnap ünnepélyes szentmise keretében áldotta meg a megújult templomot. A liturgia előtt tartották a templom történetét bemutató könyv bemutatóját.

A pilisszántói Páduai Szent Antal-templomban a munkálatok szeptember elején zárultak le; a felújítás során mennyezeti festési munkákat és szerkezeti felújításokat végeztek. A kivitelező a T-Hof Bau Kft. volt. A projekt a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, a pilisszántói római katolikus plébánia és a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával valósult meg.

A szentmise előtt bemutatták Földesi Szilvia, Kárpáti Elemérné, Kocsis László, Molnár Erzsébet Védőszentünk, Páduai Szent Antal – A pilisszántói római katolikus templom története című könyvét. 

A kötetet Prokopp Mária művészettörténész méltatta, aki úgy fogalmazott: a könyv nagyon fontos a helyieknek; a jövőre vonatkozóan pedig egy óriási ígéret. Megmutatja, hogyan élték át a török utáni évszázadokat. Megmutatja, hogy van a lakosságban erő, akarat és elszántság. 

Az itt lakók szeretnének példát mutatni, hogyan kell a múltat megbecsülni és őrizni, ahogy 250 éve a környék összefogásával elkészült ez a csodálatos templom, amely most megújult – mondta a művészettörténész.

Balla Sándor plébános köszöntőjében kiemelte: nemcsak a Székesfehévári Egyházmegye és a pilisszántói hívek számára nagy öröm és kegyelem a templom megújítása, hanem a magyarországi szlovákok számára is. Hálát adott Istennek, hogy a templom nemcsak kövekből épült, hanem élő kövekből is, a buzgó hívek jóvoltából.

„A mai napon, amikor visszatekintünk, nagyon jól tudjuk, hogy van mit megköszönnünk mind Isten felé, mind az emberek felé. Ugyanakkor nemcsak megköszönni, hanem hálát adni is szeretnénk és megosztani közös sikerünk örömét.”

Hírdetés

Az ünnepen az egyházközség fiataljai saját készítésű ajándékokkal lepték meg Spányi Antal püspököt. A főpásztor a hálaadó szentmise elején megáldotta a belsőleg felújított templomot.

A településen a hagyományőrzés közösséget teremt, erősíti az összetartozást, élő kulturális és szellemi örökséget alkot, amely összeköti a közösségeket és irányt mutat a jelennek – mondta a székesfehérvári megyéspüspök.

Arra buzdított, hogy szeretettel, őszinte szívvel és tisztelettel forduljon mindenki a másik felé. „A mi dolgunk az, hogy ezt a világot Krisztus kovászával, Krisztus világosságával átjárjuk, átformáljuk, és ebből a világból, amelyben sokszor az emberi önzés sötétsége uralkodik, Isten országának örömét, békéjét, világosságát, szép fényét, szeretetét vigyük az emberekhez” – hangsúlyozta a szentmisében Spányi Antal püspök.

„Megvalósult valami nagyon szép itt, ebben a templomban. Közös erővel, közös munkával, közös áldozattal, amelyért köszönet mindenkinek, és amelyért köszönet a Jóistennek.” Megvalósult valami, amin rajta van Isten áldása. „Isten szeretetének jelenléte áradjon ki mindnyájunk szívére és minden szerettünk szívére. Ahogy kiáradt a múltban, áradjon a jelenben, és áradjon ránk a jövőben is” – fogalmazott a főpásztor.

Az ünnepi eseményen Pilisszántó polgármestere és a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat képviselői is részt vettek.

Szöveg: Berta Kata

Fotó és videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »