Valaki a Balatonban felejtett egy vitorlást, magára hagyva várja gazdáját

Valaki a Balatonban felejtett egy vitorlást, magára hagyva várja gazdáját

Sokaknak feltűnt a déli partnál hónapok óta veszteglő hajó, különböző fórumokon is elkezdték keresni a gazdáját.

Gazdátlan, megfeneklett vitorlás borzolja a kedélyeket a balatoni vitorlázók körében, a szóban forgó hajó hónapok óta vesztegel a siófoki part előtt – számolt be róla a veol.hu.

A veszprém megyei portál szerint a tematikus Facebook-csoportokban hamar megindult a találgatás, hogy mi történhetett, egyes beszámolók szerint a vitorlás már április vagy május óta ott lehet.

Hírdetés

A hozzászólók között olyan is akadt, aki szerint a tulajdonos tud a helyzetről, ám a hajó elszállítása komoly nehézségekbe ütközik.

Az előkerült fényképek tanúsága szerint a nyári felvételeken még látszik a hajó árboca, míg a frissebbeken már árboc nélkül letakarva látható a sekély vízben.

A kommentelők közül többen a csökkenő vízmélységre hívták fel a figyelmet, másokat a szél által megtépázott műanyag takarás aggaszt. Persze a humor sem maradt el: volt, aki szerint a hajó lassan olyan híres lehet, mint a görögországi Zakynthos nevezetes hajóroncsa.

A megyei portál képgalériát is közzé tett a helyi hírességgé vált vitorlásról.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »