A diszpenzacionizmus lejárta Amerikában

A napokban érdekes cikk jelent meg az amerikai független ortodox Orthodox Reflections médiában. Egy újprotestánsból ortodoxszá lett amerikai hívő írta. Mivel kevesen jutnak el oda, ismertetem a lényegét.

Tudni kell, a diszpenzacionizmus az egyik lehetséges keresztény értelmezés a „két szövetség” problémára, azaz hogy van Ószövetség és Újszövetség, s ezeknek mi egymáshoz a viszonya. E kérdés értelmezése az, hogy Istennek több szövetsége van párhuzamosan. Tehát Isten zsidókkal kötött szerződése – az ószövetség – él ma is, azaz két szövetség van egyszerre, a régi és az új. Azaz lehet az ember zsidó vallású és ezzel helyesen áll Isten előtt, vagy lehet keresztény, s ez szintén jó. Magyarul: Istennek de facto „2 vallása” van. Ez az áramlat jellemzően egyes újprotestánsokra igaz, pl. Mo-on a Hitgyüli a legnagyobb képviselője ennek. (Vannak egyes radikális diszpenzacionisták is, akik szerint minden zsidó törvény ma is hatályos – pl. a magyar szombatosok ilyenek voltak Erdélyben -, de a nagy többségük szerint csak a zsidó erkölcsi törvények hatályosak, az életviteliek nem, lásd: nem szabad homoszexnek lenni, de szabad disznót fogyasztani.)

A diszpenzacionistákkal szemben a hagyományos kereszténység szuperszesszionista – ilyen az ortodoxia, a katolicizmus, s a hagyományos protestantizmus -, mely szerint Jézus új törvényt hozott a régi helyett, a régi törvény beteljesült, azaz lezárult. Ami a régi törvényből hatályos ma is (pl. a 10-parancsolat) az is csak azért hatályos, mert Jézus megerősítette azt. Azaz ma a judaizmus nem Isten vallása, nincs többé kiválasztott zsidó nép, lásd Pál apostolt „Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.„.

Persze a diszpenzacionisták is azt vallják, hogy a jövőben minden zsidóból keresztény lesz, de ez csak a jövő, egyelőre ők zsidóként is Isten népe, ahogy a keresztények is azok.

A diszpenzacionisták szinte mindig keresztény cionisták is, azaz keresztény oldalról támogatták a cionista mozgalmat.

Hírdetés

A dolognak politikai jelentősége is van, amióta ismét létezik Izrael Állam. Hiszen a diszpenzacionisták szerint Izrael ismételt megjelenése a térképen Isten tervének része, s ez egy különleges kiválasztott ország, mivel maga a zsidó nép is kiválasztott mind a mai napig, míg a szuperszesszionisták szerint Izrael Állam egy a világ kb. 200 állama közül, s semmilyen teológiai szerepe nincs. Azaz a diszpenzacionisták szerint Izraelt és a zsidókat támogatni köteles minden hívő keresztény, míg a szuperszesszionisták szerint ilyen szabály nem létezik.

A kérdés persze elsősorban az USA-ban jelentős, ott van komoly társadalmi súlya a diszpenzacionistáknak. S amióta van Izrael, ez abban is segít, hogy a „különleges” amerikai-izraeli viszony biztosítva legyen Amerikában nem csak az amerikai zsidó lobbi, hanem a nála sokkal népesebb diszpenzacionista szavazók által is, akik Izrael Állam támogatását vallási parancsnak fogják fel.

A szerző szerint a diszpenzacionisták ereje folyamatosan csökken, amióta a fő média Amerikában nem a televízió, hanem az internet, így ma a fiatal hívek elsősorban az internetből szerzik ismereteiket, nem felekezetük papjától vagy valamely népszerű tv-prédikátortól. Ennek hatása, hogy komoly folyamat zajlik, melynek során a keresztény cionista újprotestáns hívek a hagyományosabb kereszténység felé fordulnak.

Ahogy ezt egy ortodox amerikai teológus megfogalmazta: „Azok az ószövetségi törvények, melyek hódításra, ölésre, oltárok építésére és állatáldozatok bemutatására, a fiatalok körülmetélésére, valamint bizonyos étkezési szabályok betartására vonatkozó parancsokat tartalmaztak nem a nemzet létének végső célját jelentették. A végső cél Krisztus volt. Az Ószövetség annak isteni feljegyzése, hogyan munkálkodott Isten a népével Krisztus eljöveteléig. Józsué Istene átmenetet képezett Jézus Krisztus atyjához. Izrael készítette elő az utat a kereszt isteni ereje számára.„.

Mivel pedig ez a folyamat a szuperszesszionizmus terjedését jelenti, Izrael és az amerikai-izraeli viszony kérdése megszűnik vallási-erkölcsi kérdés lenni, s normál hétköznapi politikai kérdéssé válik.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »