Új történelemkönyv érettségizőknek

Új történelemkönyv érettségizőknek

Újabb magyar nyelvű, a történelemérettségire felkészítő könyvet jelentetett meg két kézdivásárhelyi pedagógus, Bejan András és Farkas Ferenc. A Történelem – Értsd, tanuld, alkalmazd! című kiadvány a románok történelméből érettségiző magyar diákok számára készült, és a korábbi segédanyagok tapasztalataira építve, átdolgozott szerkezetben kínál segítséget a vizsgára való felkészüléshez.

A két szerző, Bejan András, a Nagy Mózes Főgimnázium, valamint Farkas Ferenc, a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium igazgatója egyaránt történelemtanár. Közös munkájuk nem új keletű: első érettségi segédanyagukat 2018-ban állították össze, majd 2024-ben egy feladatokkal kibővített változatot jelentettek meg. A mostani kiadvány azonban már nem egyszerű átdolgozás, hanem szerkezetében és tartalmában is megújult felkészítő könyv. „Az volt a célunk, hogy a diákok kezébe olyan használható segédanyagot adjunk, amelyben minden megtalálható, amire az érettségihez szükségük lehet” – magyarázta Bejan András.

Hírdetés

Az új kötet három nagyobb egységből áll. Az elsőben a tizenhét érettségi témakör vázlatos összefoglalása található, leckénként tizenegy lényegre törő mondattal, amelyek segítik az összefüggések megértését és a tananyag rendszerezését. A második rész húsz kidolgozott esszémintát tartalmaz, míg a harmadikban történelmi források, szövegértelmezési feladatok és javítókulcsok kaptak helyet. A feladatok összeállításakor a szerzők a korábbi érettségi tételeket és több évtizedes tanítási tapasztalataikat vették alapul. Bejan András hangsúlyozta: nem tudományos munkát kívántak írni, hanem olyan gyakorlati segédkönyvet, amely a hivatalos vizsgakövetelményekhez igazodik.

A kötet elsősorban a két kézdivásárhelyi tanintézmény diákjainak készült, de a korábbi kiadványokat Erdély számos iskolájában használják. Az új könyv iránt érdeklődő pedagógusok a szerzőkkel vehetik fel a kapcsolatot, a példányokat pedig az igényeknek megfelelően nyomtatják.

A szerzők szerint munkájuk legfontosabb célja változatlan: megkönnyíteni a magyar diákok felkészülését a románok történelméből tartott érettségi vizsgára.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »