Három részre szakadhat a Balaton

Három részre szakadhat a Balaton

Vízpótlás nélkül a Balaton akár három nagyobb, egymástól elkülönülő nyílt vízfelületre húzódhat vissza az évszázad vége felé.

Az október elején tartott tihanyi természetvédelmi konferencián Fülöp Bence vízépítő mérnök a tó vízszintjét vizsgáló kutatói modelleket ismertette – írta a veol.hu. Az előadás egyik legerősebb ábrája azt mutatta meg, mi történhet tartósan nagyon alacsony vízállás mellett. A Fülöp Bence által bemutatott 2024-es modell szerint a kedvezőtlen RCP8.5 klímaforgatókönyvben vízpótlás nélkül a század utolsó harmadában drámaian romolhat a Balaton vízmérlege.

Hírdetés

2026 nyarán június közepe és augusztus 27. között 34 centimétert apadt a Balaton, a vízmérce 77-ről 43 centiméterre csökkent.

Mínusz 2 méteres vízállásnál az 1 méternél mélyebb, így potenciálisan nyílt vízként megmaradó területek már három nagyobb medencerészben lennének.

Habár valószínűségi modellezésről és egy meghatározott klímaforgatókönyvről van szó, a kutatás következtetése ugyanakkor erős: ezen a pályán a tó jelenlegi kiterjedése a század vége felé már csak jelentős, végül tartósan működő vízpótlással tartható fenn. A vízszintingadozás azonban még vízpótlás mellett sem tüntethető el.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »