A miniszterelnök három beszéde

A miniszterelnök három beszéde

1938. november 2-án magyarok milliói várták feszülten a híreket Bécsből, amikor 21 óra 20 perckor dr. vitéz ómoraviczai Imrédy Béla miniszterelnök a rádióban jelentette be az első bécsi döntést. Nem sokkal később a székesfőváros közönsége előtt tartott beszédet a történelmi jelentőségű eseményről, majd személyesen köszöntötte a kormányzót. Ekkor sokan érezhették úgy, hogy „végre megértük a magyar feltámadás napját”.

Az első bécsi döntés kihirdetésének estéjén a Magyar Királyság miniszterelnöke rádiószózatban értesítette a nemzetet arról az örömteli hírről, hogy a Felvidék déli és Kárpátalja dél-délnyugati, magyarlakta része húsz, embert próbáló esztendőt követően visszatért a magyar Szent Korona fennhatósága alá:

„Magyar Testvéreim! A döntés megtörtént. Sok százezernyi magyar és velük együtt derék szlovákok, ruszinok és németek, akik annyi időn át osztották meg velünk az ezeréves haza gondjait és örömeit, térnek vissza hozzánk. Komárom, Galánta, Érsekújvár, Léva, Losonc, Kassa, Fülek, Rimaszombat, Jolsva, Rozsnyó, Beregszász, Munkács, Ungvár ismét a miénk.

Szombaton indulnak katonáink, és néhány nap múlva az új határokon fog lengeni a mi honvédeink büszke zászlaja. Minden magyar szív ujjongó örömének adok kifejezést, amikor ünneplő lélekkel köszöntöm a hazába visszatérő drága testvéreket, akik húsz hosszú esztendő szenvedései közepette hősiesen küzdöttek magyarságukért, és akik ezentúl velünk együtt fognak dolgozni és küzdeni azért, hogy ez az ország minél szebb, minél boldogabb, minél erősebb legyen.

Köszönjük a két baráti nagyhatalomnak, amiért a döntés nehéz és kényes munkáját magukra vállalták, és nem tértek ki a felelősség elől, hanem a célt tartották szem előtt, hogy Európának a csehszlovák köztársaság újjárendezésével érintett részén megteremtsék a békés együttélés feltételeit. Becsületes, felelősségteljes és minden magyar embert hálára kötelező munkájuk nem juttathatta vissza valamennyi magyart az országhoz, maradtak véreink, maradtak drága történelmi helyek az új határokon kívül. Ez a müncheni határozatok alapjául szolgáló népi elv alkalmazása mellett elháríthatatlan volt, és ha a két nagyhatalom vállalta a döntéssel járó felelősséget, nekünk, magyaroknak is vállalnunk kellett a döntés elfogadását.

De térjen vissza gondolatunk azokhoz, akik a mieink lesznek, és állapítsuk meg büszke öntudattal, hogy a szívós harc, amelyet német, olasz és lengyel barátaink támogatása mellett az érvek fegyvereivel folytattunk a magyar igazságért, eredményesen nyert befejezést. A magyar haza nagyobb lett!

Húsz esztendő gyásza után itt az első nagy magyar nap. Örvendezzünk, és adjunk hálát a Gondviselésnek, hogy megjutalmazta a törhetetlen hitet, amely a magyar Hiszekegyből szüntelenül áradt feléje, és töltsön el bennünket bizalommal ez a gyarapodás, mert – íme – hol ész, erő és szent akarat találkoznak, ott eljő a Feltámadás!”

E hírre hatalmas tömeg vonult az olasz nagykövetség Esterházy utcai palotája elé, ahol kitörő lelkesedéssel ünnepelte a vér nélküli országgyarapodást. Több beszéd elhangzása után a sokadalom fáklyákkal a kezében vonult fel a Várba, ahol a Sándor-palota erkélyén Imrédy miniszterelnök mellett báró vajai és ibrányi Vay László miniszterelnökségi államtitkár és vitéz Kolosváry-Bocsa Mihály sajtófőnök is megjelent.

Imrédy meghatottan szólt az egybegyűltekhez:

„Magyar testvéreim, megértük a magyar feltámadás napját! Nehéz, idegőrlő hetek állanak mögöttünk. Higgyétek el, a magyar érzés és virtus nemcsak bennetek, hanem bennem is forrongott. Negyven hónapot töltöttem kint a harctéren, az én szívem is gyorsabban vert, az én vérem is hevesebben pezsgett. Mégis tudtam, miről van szó, tudtam, hogy felelős vagyok nemcsak a magyar igazságért, hanem a drága magyar vérért is, amelyből olyan kevés van. Ezért jártunk azon az úton, amelyet követtünk, és ma megállapíthatjuk, hogy eredménnyel követtük. Tizenkétezer négyzetkilométerrel és egymillió lakossal gyarapodtunk. Hálás köszönetemet kell kifejeznem Olaszország és Németország nagyszerű vezetőivel szemben, akik vállalták a döntőbírói feladatot, és támogattak bennünket ebben a nehéz helyzetben. Hálát kell mondanunk harmadik barátunknak, Lengyelországnak is. De legnagyobb hálánk a Gondviselést illeti meg, hogy megadta nekünk ezt a mai napot.

Hírdetés

Az ünneplés és öröm napjai rövidek, előttünk munka áll. Ezt a nemzetet boldoggá, erősebbé és magyarabbá kell tennünk, meg kell nyitnunk az útját az új nacionalista és katonai szellemű, faji öntudattal, keresztény erkölcsökkel bíró és szociális igazságot szolgáló új magyarságnak. Ezt a szép napot nem fejezhetjük be szebben, minthogy hódolatunkat, szeretetünket, hűségünket kifejezzük a kormányzó úr Őfőméltóságának. Vonuljunk át a királyi palota udvarára, hogy hódolattal köszöntsük Kormányzó Urunkat!”

Az ünneplők átvonultak a Várudvarra, ahol a miniszterelnök e szavakkal köszöntötte a családja körében megjelenő vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzót:

„Főméltóságú Kormányzó Úr! A lelkes magyar ifjúság és Budapest népe szeretettel és ragaszkodással jött ide Főméltóságú Kormányzó Urunk elé, hogy köszönetét, hűségét és háláját tolmácsolja.

Főméltóságú Urunk, húsz évvel ezelőtt Szegeden magasra tartotta a magyar feltámadás lobogóját. Ez a lobogó jutott most diadalra. Ennek a diadalra jutásáért köszönjük valamennyien Főméltóságod két évtizedes bölcs, biztos és bátor kormányzását, köszönjük ezeknek az utolsó heteknek idegőrlő izgalmaiban férfias, nyugodt és határozott helytállását.

Ennek a megnagyobbodott nemzetnek minden fia hűséggel és hódolattal követi Főméltóságodat azon az úton, amelyen vezet, mert tudja, hogy ez a helyes, ez az igaz magyar út. Ez fog bennünket elvezetni az igazi szép magyar jövő felé. Az Isten bőséges áldása kísérje Főméltóságú Uramat, hitvesét és egész családját. Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója: Éljen!”

A kormányzó katonás tömörséggel szólt az örömmámorban úszó tömeghez:

„Köszönöm kedves szavaidat, és köszönöm mindnyájatoknak, hogy ebben a késői órában felkerestetek.

Amikor a rádióban a miniszterelnök bejelentette a várva várt hírt, azt hiszem, hogy a csonkaország határain belül és kívül kevés magyar szem maradt szárazon. Hallottátok a jó hírt, azután megindultatok. Hangos lett az utca, de most másképp, mint néha szokott lenni, most egyetlen lelkes magyar szótól visszhangzott.

Így van jól. Nem is hiszem, hogy mától fogva valaki is disszonáns hangot merne vinni Pest utcáira. Most pedig térjetek haza, és álmodjunk még szebbeket, mint amilyen álom most beteljesedett.”

A november 2-i budapesti eseménysor zárásaként a tömeg a német és a lengyel követség előtt demonstrált.

„És ugyanakkor ünnepelt az egész ország; fáklyák és zászlók alatt vonult fel a vidéki városok népe az Országzászlókhoz és a Hősi-emlékművekhez, hirdetve, hogy a drága magyar vér hullása, a mérhetetlen szenvedés és megpróbáltatás nem volt hiábavaló. A feltámadás napja elérkezett…”

Babucs Zoltán/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »