Veszélyben a mohácsi komp működése, de van jó hír is

Veszélyben a mohácsi komp működése, de van jó hír is

A személyszállítást abban az esetben is meg fogja oldani Mohács és Újmohács között a révhajózási társaság, ha a Duna rekordalacsony vízállása miatt szükségessé válik a kompközlekedés szüneteltetése – közölte a társaság ügyvezető igazgatója.

Mohácsi-Bugarszki Norbert minderről a térség országgyűlési képviselőjét, Rózsahegyi Áront (Tisza Párt) tájékoztatta egy a képviselő oldalára feltöltött, a folyó alacsony vízállása okozta nehézségekről szóló beszélgetés során.

Az ügyvezető közölte: soha nem volt még olyan alacsony a Duna vízállása Mohácsnál, mint ezekben a napokban, emiatt pedig napról napra centimétereken múlik, biztosítani tudják-e a kompközlekedést Mohács és Újmohács között.

Emlékeztetett arra, hogy már több mint húsz napja csak a 2,5 össztömeget meg nem haladó járművek szállítását tudják vállalni, azokat is csak annak köszönhetően, hogy jelentős beavatkozásokat hajtottak végre a mohácsi oldalon a rámpán, magán a kompon és a hajó kikötési pontjain is. A szigeti – azaz újmohácsi – oldalon a rámpa viszont használhatóságának határán van – emelte ki.

Hírdetés

Amennyiben tovább csökken a vízállás, s emiatt a hajóvezetők kockázatosnak ítélik meg az átkelést, akkor le fogják állítani a kompot – jelentette ki. A gyalogosan vagy kerékpárral közlekedők szállításáról ebben az esetben is gondoskodnak, a kishajós átkelés zavartalansága érdekében ugyanis az elmúlt időszakban több beavatkozást is végrehajtottak – húzta alá a szakember Rózsahegyi Áron kérdésére.

A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. idén nyáron és ősszel többször napokra, illetve hetekre – legutóbb szeptember 26-tól – rendelte el a 2,5 tonna össztömeget meghaladó járművek szállításának szüneteltetését a Mohács–Újmohács kompátkelőhelyen a folyó rendkívül alacsony vízállása miatt.

Mivel az épülő mohácsi Duna-híd forgalomba helyezése csak 2028-ban várható, addig alacsony vízállásnál az érintett járművekkel kerülni kell. Mohácshoz legközelebb Bajánál, illetve a horvátországi Kiskőszeg és a szerbiai Bezdán között van lehetőség hídon átkelni a Dunán.

A mohácsi kompközlekedés aktualitásairól a +3669330132-es telefonszámon kaphatnak naprakész információkat az érdeklődők.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »