A sepsiszentgyörgyi csapat szombaton kiegyenlített mérkőzésen játszott döntetlent a rangsorban negyedik FC Petrolul Ploiești ellen az Ilie Oană Stadionban a SuperLiga 12. fordulójában. A zuhogó esőben rendezett találkozón a házigazdák szereztek vezetést, azonban a háromszéki együttes még az első félidőben egyenlített, majd a szünet után a felek kölcsönösen kioltották egymást.
A bemelegítés során megsérült David Lazar, így helyette Gyenge Szilárd kezdett a kapuban. Bátran indította az összecsapást a háromszéki alakulat, amely már a 2. percben helyzetbe került, ekkor Robert Silaghi kevéssel a jobb alsó mellé tekert. A házigazdák a 8. percben vezetést szerezhettek volna, viszont Lucho Vega közelről fölé bólintott, majd nem sokkal később a Sepsi OSK előtt is hatalmas lehetőség adódott, azonban Dimitri Oberlin kísérletét Lukáš Zima arccal hárította. A folytatásban mindkét kapus többször védeni kényszerült, aztán a 26. percben betalált a Prahova megyei gárda, Rodrigo Martins beíveléséből az érkező Leonardo Teixeira a hálóba fejelt (1–0). A vendégek a 34. percben egyenlítettek, a védők figyelmetlenségét kihasználva Doru Andrei 17 méterről a bal alsóba lőtt (1–1). A szünet előtt a Petrolul kétszer is veszélyeztett, előbb Sergiu Hanca a keresztlécet találta telibe, kisvártatva pedig Alejandro Bran löketét fogta a székelyföldi hálóőr. A második felvonásban alábbhagyott a csapatok lendülete a felázott pályán, ezért mindkét vezetőedző cserékkel próbált életet lehelni a támadójátékba, ellenben a hátralévő időben a találkozó kevés izgalmat tartogatott, ezáltal maradt a döntetlen.
Labdarúgás, SuperLiga, alapszakasz, 12. forduló: FC Petrolul Ploiești–Sepsi OSK 1–1 (1–1).
Ploiești, Ilie Oană Stadion, 3231 néző. Vezette: Andrei Chivulete (Bukarest). Petrolul: Zima – Țuțu (Leescu, 85.), Papp, Malula, Dumitrescu – Teixeira (Hüseynov, 85.), Hanca (Căpușă, 85.), Bran (Israel, 59.), Martins – N’Lundulu, Vega (Paraschiv, 74.). Vezetőedző: Ricardo Sousa. Sepsi OSK: Gyenge – Oteliță, Rose, Karamoko, Vianna – Silaghi (Daguin, 83.), Păun (Keita, 68.), Cîmpean – Andrei (Batzula, 82.), Cmiljanić (Mawa, 62.), Oberlin (Davordzie, 82.). Vezetőedző: Ovidiu Burcă. Gólszerzők: Teixeira (26.), illetve Andrei (34.). Sárga lap: Țuțu (65.), illetve Cmiljanić (43.), Păun (60.), Silaghi (73.).
További eredmények, 12. forduló: Galaci Oțelul–FK Csíkszereda 1–1 (gólszerzők: Brito 23., illetve Kukovec 52.), Bukaresti Dinamo–FC Botoșani 2–0 (gsz.: Armstrong 81. – tizenegyesből, Cîrjan 90+2. – tizenegyesből), FC Rapid–Vajdahunyadi Corvinul 2–0 (gsz.: Dobre 61. – tizenegyesből, 76.).
A sereghajtó FK Csíkszereda pénteken Dušan Vuković és Nino Kukovec kiállítása után több mint húsz percig kettős emberhátrányban játszott döntetlent a Galaci Oțelul otthonában. A Valentin Suciu irányította székelyföldi gárda Eduard Pap bravúros kapusteljesítményének köszönhetően megszakította hat mérkőzésen át tartó vereségsorozatát.
A táblázat:
1. Dinamo 9 2 1 27–7 29
2. Rapid 8 3 1 20–9 27
3. Craiova 7 2 2 25–9 23
4. Petrolul 6 2 4 15–16 20
5. Kolozsvár 6 0 5 20–18 18
6. Farul 4 5 2 17–15 17
7. Corvinul 4 4 4 14–13 16
8. CFR 5 1 5 17–17 16
9. FCSB 4 3 4 14–17 15
10. Botoșani 3 5 4 16–14 14
11. Sepsi OSK 3 5 4 8–13 14
12. Arad 3 3 5 14–17 12
13. Oțelul 2 5 5 12–17 11
14. Argeș 3 2 6 6–11 11
15. Voluntari 2 2 7 11–25 8
16. Csíkszereda 0 2 10 7–25 2
A SuperLiga 13. fordulójában a székelyföldi alakulatok hazai környezetben játszanak: a Sepsi OSK október 26-án, hétfőn 20 órától a címvédő Universitatea Craiova ellen lép pályára a Sepsi Duna Arénában, az FK Csíkszereda pedig október 24-én, szombaton 15.30-tól az FC Voluntari együttesét fogadja.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


