Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Amikor római teológiai tanulmányaim idején egy felkészült történész vezetésével megtekintettük a Forum Romanum romjait, egy ókori templom lépcsője előtt felhívta a figyelmünket egy fontos változásra. Amíg ugyanis a kereszténység előtti vallásokban a templom épületébe csak az áldozatot bemutató papság léphetett be, addig a keresztények templomaiban az egész gyülekezet helyet foglal.
Ez az áldozatbemutatás szemléletét meghatározó változás döntő jelentőségű. Csak ennek fényében érthetjük meg helyesen, mit is jelent, amikor a II. Vatikáni Zsinat így fogalmaz: „Az Egyház tehát körültekintő gondoskodással arra törekszik, hogy a hívek ne csak mint kívülállók vagy mint néma szemlélők legyenek jelen a hitnek ezen misztériumán, hanem azt a szertartásokon és imádságokon keresztül jól megértve, a szent cselekményben tudatosan, áhítattal és tevékenyen vegyenek részt” (Sacrosanctum concilium, 48).
Nyári liturgikus katekéziseiben Leó pápa több alkalommal is visszatért ezekhez a megkerülhetetlen szavakhoz. Emlékeztetett rá, hogy már XI. Piusz pápa is kérte, a hívők ne kívülállóként vagy néma szemlélőként legyenek jelen a szertartásokon. Az ugyanis a kereszténység előtti vallás áldozatbemutatásainak lelkülete.
Krisztus valami egészen újat szeretne megvalósítani a keresztény közösség liturgiáján. A kereszten a megtestesülés következményeit a végsőkig vállalva saját testét tette az áldozat bemutatásának helyévé. Bennünket, akik lélekben vele egyesülünk, arra hív, hogy ugyanazzal a lelkülettel ajánljuk fel magunkat, ahogy ő önmagát adta értünk. Így lesz a testünk és a hívők közösségének élő kövekből épült temploma az ő jelenlétének és az áldozat bemutatásának új szentélye.
hogy Krisztussal és egymással egyesülve tevékenyen részt vegyünk abban az önajándékozásban, ami által Isten és ember örök egységre lép Jézus Krisztusban.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
