Három kisgyermek halt meg Lindsay Clancy otthonában 2023 januárjában. A tárgyaláson a védelem azt kérte, hogy szülés utáni pszichózis miatt ne tekintsék őt büntetőjogilag felelősnek. Az esküdtszék nem tudott egyhangú döntésre jutni: tizenegy tag a beszámolók szerint a felmentés felé hajlott, egy esküdt nem értett egyet. Ítélet tehát nem született. Szeptember 29-én a védelem már azt is kérte a bírótól, mondja ki, hogy az ügyészség nem bizonyította Clancy bűnösségét. A bíró nem döntött az indítványról; a következő meghallgatás november 2-án lesz.
A szülés utáni pszichózis valós és súlyos állapot, amely sürgős kezelést igényel. Nem szabad bagatellizálni, és nem szabad összemosni a hétköznapi kimerültséggel vagy a szülés utáni lehangoltsággal. De hogy Clancy esetében fennállt-e, és milyen hatással volt a beszámíthatóságára, jogi kérdés, amelyről a bíróságnak kell döntenie. Az együttérzés önmagában nem bizonyíték, ahogy a felháborodás sem az.
A társadalmi magyarázatok közben könnyen eltolhatják a figyelmet az áldozatokról. Beszéljünk az anyák mentális egészségéről, az ellátás hiányosságairól és arról, hogyan lehet időben segítséget adni. De ne váljanak a gyerekek pusztán egy nagyobb társadalmi történet mellékszereplőivé. A feminista szemlélet is következetesebb, ha nemcsak a nők terheit ismeri el, hanem a nők cselekvőképességét és felelősségét is komolyan veszi. Ez nem előítélet: ugyanazt a mércét kérni mindenkitől az egyenlőség része.
Nemi erőszaknál a férfi magas tesztoszteronszintje nem mentség. A kutatások nem támasztják alá azt az egyszerű magyarázatot, hogy a magas tesztoszteron önmagában szexuális erőszakhoz vezet: egy, a szexuális bűnelkövetőkről készült metaanalízis nem talált általános különbséget a tesztoszteronszintjükben a kontrollcsoportokhoz képest, az agresszióval való általános összefüggés pedig gyenge. A hormon nem helyettesíti a beleegyezést, és nem törli el a személyes felelősséget.
Ted Bundy példáját is csak pontosan érdemes felhozni. Dorothy Lewis pszichiáter bipoláris zavart véleményezett nála, más szakértők ezt vitatták. A bíróság egy későbbi eljárásban azt vizsgálta, hogy Bundy képes volt-e részt venni a tárgyalásán és segíteni a védelmét; kompetensnek találta, és az ítéletei érvényben maradtak. Ez nem azonos azzal, mintha az elkövetéskori beszámíthatóságáról döntöttek volna. Bundy esete tehát nem bizonyítja, hogy a mentális betegség soha nem számít — azt viszont igen, hogy egy diagnózis önmagában nem jelent automatikus felmentést.
Nem kell előre eldöntenünk, mi legyen Lindsay Clancy jogi sorsa. Azt viszont elvárhatjuk, hogy a nők és a férfiak tetteit azonos alapelv szerint ítéljük meg: a betegséget vizsgáljuk komolyan, a bizonyítékokat mérlegeljük tisztességesen, és ne adjunk egyik nemnek sem automatikus felmentést.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
