Szőlő utcai következmények: nevelőknél csak gyerekből szökik több Aszódról

Szőlő utcai következmények: nevelőknél csak gyerekből szökik több Aszódról

Megmásfélszereződött a gyerekszám Szőlő utca bezárása óta Aszódon, eközben nevelőből egyre kevesebb van, így a szökések mögöttes problematikáján egyre kevesebb munkavállalónak kéne úrrá lennie, miközben az állomány utántöltése az életvitel-vizsgálat miatt igen lassú. Beszámoló.

A Népszava.hu arról ír, hogy megemelkedett a szökések aránya az aszódi javítóintézetben, a nevelők sem tudják, mi az oka. Az egyik nevelőtanár, Raffai Zoltán a lapnak arról beszélt, hogy bár évtizedek óta 10 százalék körüli a szökések aránya, december óta

Hírdetés

a neveltek nagyjából 30 százaléka távozik engedély nélkül.

Az intézményben ugyancsak kihívást okoz, hogy tavaly év vége óta 50 százalékkal nőtt az ellátottak száma, a korábbi 60 helyett most 90 fiatal él itt, hiszen a Szőlő utcai javítóintézet bezárásával az ott ellátott fiatalok egy része is Aszódra került, a munkavállalók tizede pedig átmenetileg vagy végleg távozott innen, Raffai beszámolója szerint azért, mert sok pedagógus nem viselte el, hogy már nem a szociális szektorból – az előző kormány idején – átkerülte a bv rendszere alá a Szőlő utcai botrányra adott politikai válaszul. Raffai szerint rosszul kommunikálták a változást, miszerint bűnözők a javítóintézetben élő gyerekek, de az sem igaz, hogy ezek a gyerekek „egy kicsit rosszak”.

A munkaerőprobléma megoldása pedig időigényes, az életvitel-vizsgálattal együtt bárkit felvenni legalább 4 hónap.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »