Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Sárai-Szabó Kelemen bencés rendi szerzetes ad útravalót.
A mai vasárnapon is Isten országáról tanít bennünket Jézus az evangéliumban. A múlt héten a gonosz szolga és a nagy adósságot elengedő úr állt előttünk. Tanultunk-e tőlük? Tudtunk-e nagylelkűek lenni? Megköszöntük-e Istennek, hogy elengedi tartozásunkat? Valóban kívánjuk-e, hogy Isten új rendje érvényesüljön az életünkben? Mert az ő országa különleges ország, különleges szabályokkal. Ma éppen erről hallunk. Amikor Budapesten egyszer egy gyerekmisén ez az evangélium hangzott el, nagyon gyorsan megegyeztünk a gyerekekkel abban, hogy az Úr igazságtalan ebben a példabeszédben. A dolog érzékeltetésére egy kis versenyt rendeztük: autókat kellett gurítani, és végül valamennyi résztvevő ugyanazt a jutalmat kapta. A gyerekek csodálkozva mentek a helyükre. Az első helyezett azért, hogy csak ennyit kapott, az utolsó meg azért, hogy nahát, mennyit kapott. Emberi mértékkel mérve az Úr cselekedete nehezen magyarázható. De nem a munkáról van itt szó, hanem másról. Az Úr szőlője lelki kert, ahová munkásokat keres, olyanokat, akik hajlandók lelki munkát végezni. Meghívással lehet elkezdeni ezt a feladatot. Isten tehát munkásokat keres, és válogatás nélkül hívja, szólítja meg az embereket. Milyen szerencsések vagyunk! Nem érdemeink, nem a külsőnk, hanem pusztán a létünk az alapja annak, hogy Isten meghív bennünket vállalkozásába. Minden órában kimegy, és megszólít valakiket. Mikor hallom meg a hívó szót? Mikor mondok végre igent neki, és mikor leszek a munkása? Nagy fordulat az ember életében, amikor Isten munkása lesz, de még akkor sincs készen. Még akkor sem mondhatja, hogy most már minden rendben van. A munka, még ha Istenért végzem is, nem óv meg emberségem buktatóitól. Még a megtért ember is kísértések között él. Ahogyan a példabeszéd munkásai is. Az összehasonlítás és a méricskélés kísértésébe esnek, és el is buknak. Talán a mai kornak is ez a legnagyobb kísértése: összehasonlítani magam a másikkal. Én többet dolgozom, küszködöm, és mégis neki megy jobban. Neki több jut, neki gondtalanabb az élete, Isten többet ad neki, pedig én minden misén ott vagyok. Az ilyen gondolatok tönkre tudják tenni az életünket, keserűvé, haragossá tesznek. És pereljük még Istent is: követeljük a bérünket. Ha így teszünk, valamit még nem értettünk meg Isten országáról: ő nem lefizethető, nem megvehető, hanem szuverén Isten. Akkor és úgy ad, ahogy neki tetszik. Nem kell aggódni, a keresztény ember megkapja a jutalmát, akár itt a földön, akár a mennyben. De ennek módja Isten ügye. Bárcsak meg tudnánk elégedni bizonyos dolgokkal! A megelégedettség talán a legnagyobb hiány manapság. Pedig milyen jó is lenne, ha elégedettek lehetnénk az életünkkel, a munkánkkal, a családunkkal, ha lenne bennünk egy alapvető megelégedettség! Persze, hogy nem kell mindenbe belenyugodni, de nem is kell mindig elégedetlenkedni. A derűs megbékélés az életünkkel minőségi változást hozhatna a mindennapjainkba. Ez adatott: néha hálásak is lehetnénk mindazért, amink van. Isten országa máshogyan működik, mint ahogy mi szeretnénk. Van-e bennünk annyi lelki szabadság, hogy el tudjuk fogadni Isten különleges és meglepő terveit is az életünkkel kapcsolatban? Tudunk-e hálát adni mindazért, ami az életünkben jelen van? Itt fordul meg az életünk, ezzel válhatunk tanúságtevő keresztényekké.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
