A Szent Család-plébániáról naponta közzétett videoüzeneteiben Gabriell Romanelli plébános az evangéliumról szóló elmélkedést a Gázai övezetben tapasztalható valóság bemutatásával kapcsolja össze: beszél a feltétel nélküli megbocsátásról, de a lerombolt utakról, a cementtel kevert lisztről és a raklapok fájából megjavított iskolapadokról is.
„Isten azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg, mert csak az képes befogadni Isten bocsánatát és az üdvösséget, amelyet Jézus hozott el számunkra, aki tud megbocsátani.” Romanelli legutóbbi üzeneteinek központi témái a megbocsátás, a remény, valamint annak szükségessége, hogy
A megbocsátás ereje
Az evangéliumról elmélkedve Romanelli atya arra hív, hogy fedezzük fel újra a keresztény megbocsátás erejét, amely nem függ a másik ember hozzáállásától. „Sokan azt mondják: ahhoz, hogy megbocsássunk, a másik embernek előbb meg kell bánnia, amit tett. De hol van ez megírva? Az Úr azt kéri tőlünk, hogy feltétel nélkül bocsássunk meg. Ha a másik nem bánja meg, amit tett, az őt és Istent érinti; én azonban megtettem a magam részét, és békét találtam a szívemben.”
Hangsúlyozza, hogy a megbocsátás nem jelenti az elszenvedett rossz tagadását, és nem azt jelenti, hogy el kell felejtenünk a sérelmet. „A rossz attól még rossz marad.
A Szent Család-templom plébánosa szerint a megbocsátás minden valódi béketeremtő folyamat alapja. „Az Istennel való békesség alapja a megbocsátás. A testvérek közötti béke alapja a megbocsátás. És a társadalmi kapcsolatok, sőt még a népek közötti kapcsolatok alapja is a megbocsátás. Természetesen ez nehéz út; időigényes, de nem lehetetlen.”
Ezért – teszi hozzá – minden hívő ember arra kap meghívást, hogy a kiengesztelődés magvetője legyen abban a környezetben, amelyben él: „A feladatunk az, hogy a kiengesztelődés, a megbocsátás, a béke és az igazi szeretet magvait vessük el.”
Az igazságosság kérdése
Üzeneteiben Romanelli Krisztus keresztre feszített alakjára is utal, mint az igazságosság és a rossz kérdésére adott válaszra. „A válasz abban van, aki a kereszt fáján függött. Jézus, a világ Megváltója, követelhette volna magának a legfőbb igazságosságot, ehelyett azonban így imádkozott: »Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.«” Innen ered a meghívás az imádságra is, hogy „az Úr és a Legszentebb Szűz tanítson meg bennünket arra, hogyan bocsássunk meg valóban”.
Utak és jelzések
A lelki elmélkedések összefonódnak a gázai mindennapi valóság bemutatásával. „Vannak utak jelzőtáblák nélkül, és vannak jelzőtáblák utak nélkül. Ahhoz, hogy eljussunk egy helyre, szükség van egy útra, ösvényre, olyan útra, amely összeköti azt a pontot, ahonnan elindulunk, azzal a ponttal, ahová el akarunk jutni” – mondja. A kép a Gázai övezet élethelyzetének jelképévé válik. „A lelki életben is szükségünk van útmutatásra, amely azt mondja nekünk, hogy ne csüggedjünk el, és megmutatja nekünk az utat.
A háború annyira rettenetes, hogy sok embernek már nincs célja – panaszolja Romanelli. „Sokak számára elvesztette értelmét az élet, és vannak, akik szinte feladták, mert nem látnak a látóhatáron semmilyen reményt adó jelet emberi szempontból. Az Istenbe vetett remény azonban létezik, és jelen van.”
A helyzetet még nehezebbé teszi az infrastruktúra pusztulása. „Az utak a legtöbb esetben teljesen megsemmisültek vagy súlyosan megrongálódtak. Néhány helyen megmaradtak a közlekedési táblák, de utak már nincsenek; máskor utak vannak, de hiányoznak az útbaigazító jelzések. Ez hozzájárul ahhoz a káoszhoz és ahhoz a hatalmas nehézséghez, amelyet itt, Gázában valamennyien megtapasztalunk.”
A plébános szerint nem elég egyszerűen elképzelni a konfliktus végét. „Nem elegendő azt mondani: véget ér a háború, és kezdődik a béke. Tudnunk kell, milyen lépéseket kell megtenni, és milyen sorrendben. Mindenekelőtt segíteni kell a lakosságon, amely rettenetesen nagy szükségben él.”
Újjáépíteni, ahol csak lehet
Mindeközben a keresztény közösség igyekszik újjáépíteni mindazt, amit csak lehet.
Az iskola és a plébánia egy részét is rendbe tesszük azokból az anyagokból, amelyeket fel tudunk lelni.”
Nehézségekből nincs hiány: a cement nehezen elérhető és nagyon drága. „Előfordult, hogy
– meséli. „A gyermekek iskolai padjainak javításához az árut szállító raklapok fáját is felhasználják, az iskola számára pedig régi táblákat és más, megrongálódott épületekből származó anyagokat mentenek meg.”
Mindezek ellenére a plébánia igyekszik a normalitás tereit létrehozni. Vasárnaponként a reggeli ima után családok, a gyermekek néhány órát a tengernél töltenek. „Mint egy kis piknik. A tenger természetesen már nem olyan tiszta, mint régen, de mégiscsak tenger, és meg kell elégednünk azzal, amink van.”
Imádkozni a békéért
„Továbbra is imádkozunk a békéért. Sajnos még mindig nincsenek konkrét jelei annak, hogy javulna a helyzet – zárja szavait Romanelli. – Azért imádkozunk, hogy újra fel lehessen építeni az utakat, a hozzájuk tartozó útjelzésekkel együtt, hogy az emberek újra megtalálhassák céljaikat és életük értelmét. És mindenekelőtt azért, hogy mindannyian újra megtaláljuk és megismerjük azt a célt, amelyért Isten megteremtett és megváltott bennünket: hogy eljussunk a mennybe, abba az örömbe, amely nem ér véget soha.”
Forrás: AgenSIR
Fotó: Gabriel Romanelli Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
