Elfelejtettem azzal kezdeni, hogy „nyaralunk”, nem először utazunk szeptemberben a tengerre. Nincs már az a nagy kánikula, tömeg, és a víz is pont olyan, amilyennek lennie kell. És elvileg már nincs az a drágaság. Mondom, hogy elvileg, de lassan erre is fény derül. Ja, azt elfelejtettem említeni, hogy határokon belül vagyunk, vagyis román tengerpartról van szó. Vonattal érkezünk, nem is akármilyennel. Ez nem a reklám helye, ezért csak annyit, hogy magánvonat, kényelmes, tiszta és a többi, és a többi… szóval minden kicsit más, mint amihez amúgy szok(tat)va vagyunk. Nem gyötört el a kora reggeli indulás Brassóba, sem az ottani átszállás a már említett szerelvényre, szóval derűsen és a jó időnek köszönhetően bizakodva nézünk az elkövetkező napok elébe. Húzzuk magunk után a csomagokat, és taxit keresünk. Az út túloldaláról integet egy(etlen) lelkes ember, hogy majd ő elvisz a szállásig. Elég fura kis alak, a bokáján és a derekán valami merevítő, mondja, hogy nemrég műtötték, de azért vezetni tud. Hurrá! Csak a csomagokat nem tudja besegíteni, de hát ennyi baj legyen! Az autója belül rozogább, mint amit a karosszéria mutat, enyhén készül szétesni, és a lábamnál egy nejlonszatyorban mindenféle pillepalack. De elférünk, ez se gond, és a szálloda csak egy rövid utcányira, majdnem a sarkon túl. Rövid táv ide, szétesőfélben lévő autót vezető, lábadozó kis ember oda, azért harminc lejt bezsebel. De hát nekünk kellett ez a kis ürge, és miért nem alkudoztunk, mint a piacon? Vagy akár gyalog is elhúzhattuk volna azokat a csomagokat. Jól kezdődik, de ette fene, semmi nem szegheti jókedvünket, elvégre nyaralni érkeztünk ebbe a szép őszelőbe.
A szállás teljesen rendben, a kaja is, még medencénk is van, ha netán nem lenne kedvünk lemenni a partra. De van! Tiszta Hawaii, na jó, csak majdnem. És a napozóágyért itt nem kell hetven lejt fizetni, mint a parton. De hát kell a francnak ágy, amikor ott az a jó puha homok, ahová ingyért lefeküdhet az ember. És ott lent tényleg tökéletes: ha azt a tengerzúgást haza lehetne vinni! Szeptemberben már nem lépnek a fejedre, nem jön a kukoricaárus, nem akarnak mindenfélét rád sózni, kényelmesen csodálhatod, amint a fehér felhők összeérnek a tenger habjával. Szóval, ez is stimmel.
Csak jobb, ha a sörödért fél órát buszozol a legközelebbi nagyáruházba, mert a pohár csapolt is tizenöt lej. És de jó, hogy az otthonról hozott Unikum is ott lapul a hűtőben! Mert amikor már nem bírod a lenti zenét, nem kell egy vagyont költeni egy kis bódítóért. És milyen jó, hogy a butikokban már fél áron lehet egészen jó kis rucikat vásárolni. De ha az ötvenlejes ruhához még hozzápótolsz öt lejt, egy kisebb méretű pizzára is beülhetsz.
Azért mindent összevetve, egy szavunk sem lehet. Hét ágra süt a nap, és nem is perzsel, a víz pedig szintén tökéletes. És ha a szobádat nyitó kártyádat az asztalon felejted, miután becsaptad az ajtót, szó nélkül, mosolyogva másznak fel veled az emeletre, hogy nyissanak neked. Másodjára is.
Na, indulok az Unikumért, lejárt a szünet. Elvisnél hagyták abba, de lesz itt még más is…
Fotó: pixabay.com
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
