Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Leó pápa augusztus 19-én a szent zenéről és a liturgikus énekről szólva folytatta a II. Vatikáni Zsinat liturgiáról közreadott tanításának magyarázatát. Rövid beszéde sokat elmond arról, hogyan gondolkodik a hagyományról, az egyházi közösségről és a liturgikus szolgálatokról.
Mindig érdemes megfigyelnünk, hogy egy egyházi vezető a beszéde során kikre hivatkozik (ezt zárójelben jelölöm). Leó pápa a zsinati dokumentum (Sacrosanctum Concilium) mellett ágostonos szerzetesként rendalapítójára (Szent Ágoston) és pápa elődeinek kórusára (Szent X. Piusz, Szent II. János Pál, XVI. Benedek) hivatkozik. A hagyományban maradásra is érvényes, amit a liturgikus énekről mond: „szívünket összhangba hozzuk testvéreink szívével és Istennel”.
Ha ellenben egy személy vagy kisebbség meg van győződve arról, hogy rajta kívül mindenki más hamis, akkor harsogó és elütő „énekével” fals összhangzatot teremt.
Leó pápa értékeli az éneket vezető énekkar, az orgonista és a zeneszerzők szolgálatát. Ugyanakkor munkájuk célját abban látja, hogy az egész gyülekezet tevékeny részvételét előmozdítsák. Olyan közösség építésére buzdít, amelyben pap, diakónus, énekesek, zenészek, felolvasók és más szolgálattevők „harmonikus egyensúlyt teremtenek a különféle szolgálatok, a megszólalások és a csendek között”.
Mintha társadalmi életünkben kezdenénk megfeledkezni arról, milyen is összejönni, a munkát és az internetet félretenni, egymásra figyelni és másokra hangolódni. Ebben a közegben a mise egyre idegenebb rítussá válik. A közösségi média kommentszekcióiban mindenki „a saját nótáját fújja”. Pedig (Antiochiai Szent Ignác szavaival)
Ajándékozzuk meg egymást a közös ének és ünneplés örömével!
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
