Szeptember 7-én, a Boldogságos Szűz Mária születése (Kisboldogasszony) ünnepének előestéjén a Szentatya Genazzanóban, a Jó Tanács Anyjának kegyhelyén mutatott be szentmisét. Beszédében születésének misztériumáról elmélkedett, és arra mutatott rá, hogy Isten a kicsinységben, az egyszerűségben és a csendben viszi végbe üdvözítő művét.
Villanovai Szent Tamás gondolatait idézve arra biztatott, hogy Máriától tanuljunk Istennel párbeszédet folytatni, kérdezni és az eseményeket értelmezni. Hangsúlyozta, hogy Isten országában nincs helye a hatalmaskodásnak, a mindenhatóság teremtésben, szolgálatban és életről való gondoskodásban nyilvánul meg. Végül arra hívott, hogy a pusztítás és a bizonytalanság idején ismerjük fel Isten már bontakozó művét, fogadjuk be és szolgáljuk a békét.
XIV. Leó pápa megválasztását követően tett első magánlátogatása is ide vezetett 2025. május 10-én. A Rómán kívüli kegyhelyen, amely kedves az ott 1200 óta jelen lévő Ágoston-rendiek számára és XIII. Leó emlékét is hordozza, örzik az Albániából származó Mária-kegyképet, melyet a mostani látogatás alkalmával egy arany rózsával is köszöntötte a Szentatya.
A látogatása során egy festményt leplezett le: XIV. Leó – elődeihez hasonlóan – a Madonna-kép előtt imádkozik.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliáját közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Mint emlékeztek rá, már „pápaságom első napjaiban kötelességemnek éreztem, és mély vágy élt bennem, hogy eljöjjek Genazzanóba, a Jó Tanács Anyjának kegyhelyére, hiszen ő egész életemben kísért anyai jelenlétével, bölcsességével és Fia iránti példás szeretetével, aki mindig hitem középpontjában áll” (Bejegyzés a kegyhely vendégkönyvében, 2025. május 10.). Örömmel vagyok ismét itt, hogy veletek ünnepeljem a Boldogságos Szűz Mária születésének vigíliáját, és a Gyermek Máriára bízzam mindazt, ami ebben a szegény és nagyszerű emberiségben ma is születőben van: törékeny, mint egy hajtás, mégis Isten hűségének jele. Igen, Mária egy másfajta nap hajnala: annak a világnak a hajnala, amely végre megszabadult a rossztól. És
Kedves testvéreim, ezen az ősi ágostonos hagyományokat őrző helyen Villanovai Szent Tamás segítségével visszatérek az imént felolvasott szentírási szakaszokhoz. Ő ágostonos szerzetes és püspök volt, aki életét a szegények szolgálatának szentelte, és mélyen behatolt a hit igazságába. Felismerte azt a paradoxont, hogy Mária kicsinysége és – mondhatni – peremhelyzete ellenére központi szerepet kapott az üdvösség rendjében. Tegyük fel magunknak a kérdést: mit jelenthetett Joakim és Anna idejében egy kislány születése?
Szent Tamás mélyre ás: „Sokszor elgondolkodtam – írja –, és töprengtem azon, miért van az, hogy az evangélisták, akik oly részletesen beszéltek Keresztelő Szent Jánosról és az apostolokról, Szűz Mária történetét mégis ilyen röviden mondják el, holott életútjával és személyes nagyságával mindenkit felülmúl. Miért – kérdezem – nem írták le nekünk, miként fogant, született és nevelkedett, milyen szokásai és őt ékesítő erényei voltak, milyen emberi kapcsolat fűzte fiához, hogyan viszonyult hozzá, és miként élt az apostolokkal Jézus mennybemenetele után? Mindezek fontos dolgok voltak, s a hívek különös áhítattal olvasták volna őket, az egyszerű emberek örömmel fogadták volna.
Miért hagytatok ki ilyen örömteli, ennyire várt, ilyen kedves részleteket?” (In festo Nativitatis Beatae Virginis Mariae, Concio II, 8, in Tomás de Villanueva: Obras completas, vol. VII, Biblioteca de Autores Cristianos, Madrid, 2013, 266).
Ezekben a szavakban fontos útmutatást találunk hitünk számára:
Hiszen „a szentek polgártársai és Isten háza népe” vagyunk (Ef 2,19), és magától Máriától tanuljuk azt az okosságot, amely párbeszédet folytat Istennel, kérdéseket tesz fel (vö. Lk 1,34), és az eseményeket szívében megőrizve és egymással összekapcsolva értelmezi (vö. Lk 2,19.51). De hallgatásával Máté evangéliuma mintha Villanovai Szent Tamást igazolná. Hallottuk: beszámol Mária jelenlétéről, de egyetlen szavát sem idézi. Mária puszta jelenléte azonban – és benne a Fiúé – mozgásba hozza az egész történetet: Józsefét és egész háza népéét. Mária jelenléte mintegy ugrást idéz elő a nemzetségtáblában, olyan váratlan újdonságot jelent, amely nemcsak a várakozásokat, hanem egy férfi előre sejthető viselkedését is képes megváltoztatni. Amit József hall, amit elhatároz és amit tesz, valójában válasz Istennek és Mária jelenlétére, Mária teljes különbözőségére, amely meghalad minden lehetséges beszédet és elbeszélést.
Villanovai Szent Tamás pedig így folytatja: „Nos, ami az említett gondolataimat illeti arról, hogy miért nem írtak könyvet Szűz Mária tetteiről, miként Pál tetteiről írtak, […] csak az jut eszembe, hogy azért történt így, mert így tetszett a Szentléleknek, és hogy az ő indíttatására hallgattak róla az evangélisták, egyszerűen azért, mert a Szűz dicsősége – miként a zsoltárban olvassuk – egészen benne volt (vö. Zsolt 44,14 Vulg.), és inkább elképzelni lehetett, mint leírni; történetének összefoglalásaként pedig elegendő az, amit a cím kifejez: hogy tőle született Jézus.
Kedves testvéreim, szinte szédület fog el bennünket e misztérium előtt: lehetetlen hozzászokni! Egy kislány születését ünnepeljük, aki arra kapott meghívást, hogy Teremtőjének anyja, az üdvözítő Isten anyja legyen. És mégis
Ez magának Jézusnak az útja, aki „elsőszülött a sok testvér között” (Róm 8,29). Nos, Máriához hasonlóan mi is „arra vagyunk rendelve, hogy Fiának képmását öltsük magunkra” (uo.): kegyelemből, természetesen, de úgy, hogy más utak helyett az ő útját, az ő döntéseit kívánjuk és választjuk. Jézus Krisztusban Isten a legszerényebb történelmi körülményeket és a legalázatosabb teremtményt választotta, hogy kinyilvánítsa országának eredetiségét, amelyben nincs helye hatalmaskodásnak, a mindenhatóság pedig teremtésben, szolgálatban és életről való gondoskodásban nyilvánul meg.
Villanovai Szent Tamás hozzáteszi: „Engedd szabadjára képzeletedet, tágítsd ki értelmed határait, és lelked mélyén fess meg egy teljesen tiszta, rendkívül okos, gyönyörű, mélységesen istenfélő, végtelenül alázatos, szelíd fiatal leányt, aki telve van minden kegyelemmel, dúsgazdag az életszentségben, az összes erény díszíti, az összes karizma ékesíti, és Isten előtt mindenestül kedves; emeld alakját olyan magasra, amennyire csak tudod, képzeld el olyan nagynak, amennyire csak képes vagy rá” (uo.). Szent Tamás erre a csodálatos képzeletgyakorlatra hív bennünket. Végül megjegyzi:
Kedves testvéreim, valóban így van: a szemlélődő imában formát ölt az, amiről a világ nem beszél nekünk, de már létezik; az, ami még láthatatlan, de önmagában egy újfajta erőt hordoz. Nem képzelgésről, hanem próféciáról van szó. Szükségünk van rá – a pusztítás és a bizonytalanság idején –, hogy meglássuk Isten művét, és szolgáljuk azt.
Mikeás próféta a kicsiny Betlehemben megsejtette egy békét hozó Király eljövetelét, akinek köszönhetően végre biztonságban lakhatunk a földön (vö. Mik 5,1–4). Ma pedig a mise könyörgésében a kis Máriához fordulva azt kértük, hogy „békével áldjon meg bennünket az ő születésének ünnepe”.
Engedjük, hogy növekedjen bennünk a béke! Ki fog sarjadni a világban. A Jó Tanács Anyja pedig elkísér bennünket ebben a küldetésben.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
