„Számunkra ma kezdődik igazán a torna”

„Számunkra ma kezdődik igazán a torna”

Völgyi Péter szövetségi kapitány és Juhász Dorka szerint sem érdemes messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy a magyar női kosárlabda-válogatott első meccsén 99-53-ra kikapott pénteken az olimpiai ezüstérmes franciáktól a berlini világbajnokságon.

A szakvezető azzal kezdte, hogy nagyon jól dobott az ellenfél, így a magyarok csak a második félidőben tudták felvenni a mérkőzés és a vb ritmusát.

„Sajnos nem tudtunk mit kezdeni a külső dobásaikkal. Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, de úgy vélem, számunkra szombaton kezdődik el igazán a vb, amikor már nem a torna favoritjai lesznek az ellenfeleink”

– fejtette ki Völgyi Péter.

Fotó: MTI

Hírdetés

A WNBA-s Minnestoa Lynxet erősítő Juhász szerint mindenkinek ez az első világbajnoksága, így idő kellett, amíg kellően agresszívan tudtak fellépni a vb egyik legkeményebben védekező csapata ellen.

„Tanulnunk kell a hibákból, és készen kell állnunk a szombat kora délután meccsre Nigéria ellen, mert akkor is sok energiára lesz szükségünk. Még nem ért véget a torna, lesznek lehetőségeink. Csapatként kell bizonyítanunk, és a nulláról elindulva győzelmet vagy győzelmeket aratni, emellett tudom, hogy nekem is többet kell mutatnom a vezető szerepemből”

– fogalmazott az európai szezonban a török Galatasarayban légióskodó center, akit az elmúlt Euroliga-idény legjobbjává választottak.

„Többet fogok vállalni, ha kell, akkor dobok, ha kell, akkor előkészítek vagy lepattanót szedek. Szeretnénk örömöt okozni a rengeteg ideérkezett szurkolónknak. Nagyszerű élmény volt látni a magyar zászlókat a lelátókon”.

A magyarok szombaton 14.15 órától Nigériával, végül hétfőn 14.30-tól a Koreai Köztársasággal találkoznak a B csoportban, annak a két meccsnek már nem a Berlin Aréna, hanem a Max Schmelling Aréna ad majd otthont.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »