Kisiskolások körében is terjedő nihilista erőszak terjedésére hívta fel a figyelmet a tanévkezdés alkalmával a fenyegetettség elemzéséért felelős belga koordinációs csoport (CUTA) pénteken.
A CUTA jelentésében, amelyet a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál ismertetett, arra hívták fel figyelmet, hogy a nihilista erőszak viszonylag új jelenség, amely
főként online terjed, és a sebezhető, gyakran anorexiával vagy a depresszióval küzdő gyermekeket, tinédzsereket és fiatal felnőtteket célozza „aránytalanul nagy mértékben”.
Egy visszahúzódó tinédzser, aki alig hagyja el a hálószobáját, homályos értelmű kijelentéseket tesz, vagy csak fekete ruhákat visel, áldozata lehet a nihilista szélsőségességnek. A jelentés a társasági élet kerülése mellett az ürességérzetet ötvözi a horrorral és az erőszakkal oly módon, hogy hatására a fiatalok önmagukat csonkítják, másokat is erre ösztönöznek, vagy erőszakos cselekményeket követnek el mások ellen.
Ami a nihilista szélsőségességet megkülönbözteti a szélsőségesség minden más formájától, az az, hogy az erőszak semmit sem szolgál.
Ez a döntő különbség a vallási, szélsőjobboldali vagy a szélsőbaloldali ideológiával átitatott szélsőségességhez képest – írták. Nincs ideológiai összetevője, csak radikális ürességből és az emberiség, a társadalom gyűlöletéből fakad. Az erőszak nem eszköz a cél eléréséhez, hanem maga a cél – magyarázta Christophe Busch a belgiumi Mechelenben található Hannah Arendt Intézet igazgatója.
Busch szerint nem meglepő, hogy ez a szélsőségesség a jelenlegi nehéz, kihívásokkal teli időszakban jelentkezik, amelyet a klímaválság mellett számos geopolitikai feszültség jellemez.
„A haladásba vetett hit, illetve az a meggyőződés, hogy egyre jobban fogunk élni, mint az előttünk lévő generáció, nagyrészt elpárolgott”
– fogalmazott Busch, majd úgy folytatta: „néhány fiatal úgy érzi, hogy a világ a feje tetejére állt. Az egyetlen dolog, amit tehetnek, az az, hogy felgyorsítják ezt a folyamatot és még nagyobb káoszt és bizonytalanságot teremtenek”.
A kétségbeesés főként a gyermekek, a tinédzserek és fiatal felnőttek körében talál táptalajra a legkönnyebben.
Azok körében, akik keresik az identitásukat, és olyan társadalmi csoportokat, amelyekhez tartozhatnak. Ez – mint megjegyezte – teljesen jellemző erre az életkorra. Ugyanez látható azoknál a fiataloknál is, akik szimpatizálnak az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel és vélt értelmet találnak a szélsőséges életmódban.
A kisgyermekek még nem képesek megkülönböztetni a jót a rossztól. A nihilista szélsőségesség terjesztői ezt használják ki – hívta fel a figyelmet az igazgató.
Busch a hírportálnak nyilatkozva elmondta azt is, hogy
a nihilista szélsőségességet közösségi oldalakon, illetve játékplatformokon terjesztik.
Pontokat lehet szerezni azzal, ha valakinek sikerül rávennie másokat valamilyen problémás viselkedésre – például kiberbűnözésre, mások személyes adatainak illetéktelen megosztására (doxolás), hamis vészhelyzeti bejelentésre (swatting), szlogenek vagy szimbólumok nyilvános helyeken való elhelyezésére, állatok kínzására, vagy önkárosításra -, majd lefilmezi ezt és online megosztja.
A legaggasztóbb esetekben az áldozatokat arra kényszerítik, hogy maguk toborozzák a következő áldozatot, ezzel elmosva a határvonalat a károsult és a károkozó között – magyarázta a belgiumi Hannah Arendt Intézet igazgatója.
A hírportál közölte, hogy a CUTA jelenleg hat embert figyel meg nihilista szélsőségesség terjesztésének gyanújával. A szülők és az oktatási intézmények számára pedig brosúrát készített azzal a céllal, hogy segítsen a felnőtteknek korábban felismerni a figyelmeztető jeleket, és megfelelő válaszokat adni.
MTI/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


