A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Nemes Csaba egy egyre gyakoribb, szívfájdító nyári természeti jelenséget tár fel.
Augusztus elején a Bükkben túráztunk. Még nem láttuk ennyire rossz állapotban az erdőt: az aszály és a hőhullámok még 900 méteres magasságban is éreztették a hatásukat. Tar-kő mesés kilátású helyszínén kiégett fű és barnára száradt bokor fogadott minket. Nem messze onnan, bent az erdőben, egy fiatal bükkösben friss, zöld avaron sétáltunk. De lejjebb, 700 méteres magasságban, több mint száz éves fák között is jellemző volt a zöld avar.
A Tar-kő
A szakkönyvek leírják azt is, hogy például az ezüst hárs aszályos időben a levelét a fonákjával felfelé fordítja. A csillagszőrökkel borított ezüstös felület visszaveri a napsugárzást, csökkentve a levél hőmérsékletét és a párologtatást. A kocsánytalan tölgy képes a leveleit a fénysugarakkal párhuzamosan állítani (paraheliotropizmus), így minimális felületet ér a közvetlen napsugárzás. A nyírfa szintén korai sárgulással és levélelhullatással reagál a tartós vízhiányra, feláldozva a lombkorona külső részeit a fa túlélése érdekében.
Csakhogy az alkalmazkodásnak is van határa, hiszen például a fenyvesek már alig bírják: egyre több fenyő szárad ki, betegszik meg. A fenyőfélék úgynevezett terpénkibocsátásának (a fenyő illatanyaga, amely egy szerves illékony vegyület) dinamikája kiemelt klímaindikátor és éghajlati visszacsatolási mechanizmus is. A fák a terpéneket védelmi céllal termelik (például a sejtek hővédelmére, kórokozók és kártevők ellen). Ahogy a hőmérséklet emelkedik, a fenyők intenzívebben párologtatnak illóanyagokat. Aszályos időszakban a fenyő illóanyag-összetétele megváltozik. A legújabb kutatások (például a Nature-ben publikált vizsgálatok) kimutatták, hogy a szárazság előrehaladtával a növények átállnak a friss szintézisről a raktározott molekulák (például a különböző pinén-enantiomerek) kibocsátására. A hőségben a fokozott terpénkibocsátás felhőképző kondenzációs magok létrejöttét is jelenti, ami egy extra védelmi funkció, ugyanakkor, ha a szárazság túllép egy kritikus határt, az úgynevezett elhalási fázisban a terpénkibocsátás hirtelen összeomlik, ami jelzi az ökoszisztéma összeomlását.
Ennek teljesen ellentmond az Éghajlatváltozási Kormányközi Tárgyaló Testület (IPCC) legutóbbi jelentése, amely több ezer tudományos vizsgálat alapján azt állapítja meg, hogyha elérjük az úgynevezett nettó nulla üvegházhatásúgáz-kibocsátást (annyit bocsátunk ki, mint amennyit a természet és egyéb erre irányuló fejlesztések elnyelnek), akkor a melegedés is gyakorlatilag megáll. És ennek a következménye nemcsak ez, hanem az is, hogy az extrém időjárási események gyakorisága is megáll, vagy legalábbis nem növekszik olyan mértékben, mint manapság. Így azon klimatikus határok már nem fognak tovább nőni, amelyek az elmúlt harminc–negyven évben egyre jobban kitolódtak. Olyannyira, hogy az sokszor mind a természetes ökoszisztémára, mind a kultúrnövényekre, a tenyésztett állatokra és az erdőkben élőkre veszélyes lett, s a városi emberek és faluhelyen élők egyaránt megszenvedik az egyre intenzívebb szárazságot, a hőhullámokat és a hirtelen időjárási változásokat.
Zöld avar
Egy úttörő tanulmány kimutatja, hogy a nyarak 1980 óta tapasztalható tendencia jellegű súlyos szárazodását Európában jelentős részben a légköri cirkuláció megváltozása hajtja, ami valószínűleg a globális éghajlatváltozás egyik következménye. Ez a dinamikus tényező felelős a talajnedvesség csökkenésének körülbelül 55%-áért és a légkör páratelítettségi hiánya növekedésének 42%-áért, felerősítve a felmelegedés hatásait (és azzal összefüggve).
Kimutatják, hogy a ciklonális aktivitás Észak-Európa felett szignifikánsan csökkent, ami kevesebb csapadékot jelentett, és a talajok nedvességtartalmának csökkenéséhez vezetett Észak- és Nyugat-Európában. Ezzel párhuzamosan
Ezek tények, amelyek az adatokkal, mérésekkel legjobban dokumentált földrész, Európa klimatikus tendenciáit mutatják be. Ezek szerint az idei nyár egyáltalán nem érhette meglepetésként a szakmát és a hozzáértő felelős európai és hazai döntéshozókat.
„Igaz, nem minden katasztrófa indokolható magától értetődően a globális éghajlatváltozással, az viszont igazolható, hogy az éghajlat ember okozta bizonyos változásai jelentősen növelik az egyre gyakoribb és erősebb szélsőséges jelenségek valószínűségét. Tudjuk, hogy
Ha eddig évente csak néhányszor voltak hőhullámok, mi történik majd a globális hőmérséklet 1,5 Celsius-fokos emelkedése esetén, amihez már közel járunk? A hőhullámok sokkal gyakoribbak és erősebbek lesznek. Ha a hőmérséklet emelkedése meghaladja a 2 Celsius-fokot, akkor Grönlandnak és az Antarktisz nagy részének a jégtakarója teljesen elolvad, ami roppant nagy és rendkívül súlyos következményekkel járna mindenki számára.” (Laudate Deum, 5.)
Szöveg és kép: Nemes Csaba
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
