Jövő szombaton leplezik le Hodinka Antal (1864–1946) történész háromnyelvű emléktábláját a Szinnai járásban található Ladomérban. Az ünnepi eseménnyel a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagja előtt tiszteleg a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács.
Hodinka Antal a magyar történettudomány kiemelkedő alakja, a ruszin történelem és művelődéstörténet kutatásának úttörője volt. Tudományos munkásságával maradandó értéket teremtett, 1910-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.
Az emléktáblát a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács és Ladomér Községi Hivatala közösen állíttatja a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával.
„Külön jelentőséget ad az eseménynek, hogy Hodinka Antal háromnyelvű – magyar, ruszin és szlovák – emléktáblát kap, ezzel is kifejezve azt a soknemzetiségű kulturális és történelmi örökséget, amely életútját és szülőföldjét egyaránt jellemzi”
– olvasható a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács honlapján.
A szeptember 12-én, szombaton 11.30-kor kezdődő ünnepség résztvevőit Ladomér polgármestere, Miklós László, a SzMAT elnöke, valamint Mészáros András, az MTA külső tagja, a SzMAT korábbi elnöke köszönti. Ezt követően magyar, ruszin és szlovák nyelvű laudációk hangzanak el, majd sor kerül az emléktábla ünnepélyes leleplezésére. A szervezők rövid kulturális műsorral is készülnek.
A rendezvény meghívott vendége lesz Csernicskó István, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnöke, valamint Hires-László Kornélia, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont igazgatója is. Különös jelentőséget ad jelenlétüknek, hogy a Beregszászon működő Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont, valamint a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács képviselőiként vesznek részt az ünnepségen – fogalmaznak a tanács honlapján.
Hodinka Antal síremléke a budapesti Fiumei úti sírkertben (Fotó: kozerkep.hu)
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontja 2001-ben alakult a Magyar Tudományos Akadémia határon túli magyar nyelvészeti kutatóhely-hálózatának ukrajnai intézeteként. A kutatóközpont a Termini Kutatóhálózat tagja, és szoros szakmai kapcsolatot ápol a Kárpát-medence magyar nyelvészeti kutatóhelyeivel, köztük a szlovákiai Gramma Nyelvi Irodával és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézettel.
Az eseményen részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia küldöttsége is, amelyet Kocsis Károly akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke vezet. Jelenlétük tovább emeli az esemény tudományos és közösségi jelentőségét.
Hodinka Antal életútja
Hodinka Antal 1864. január 12-én született Ladomérban, görögkatolikus papi családban.
1888 őszétől az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, majd Bécsben, az Osztrák Történeti Intézetnél ösztöndíjas volt. 1891-ben a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti Karán doktorátust szerzett szláv filológiából, magyar történetből és oklevéltanból, majd 1896-ban teológiai diplomát szerzett. 1892 és 1906 között Bécsben levéltárosként és könyvtárosként dolgozott.
Az 1890-es évek elején a bécsi közös osztrák–magyar Pénzügyminisztérium levéltárában dolgozott, majd
az 1892–1906 közötti időszakban Ferenc József császári és királyi hitbizományi magánkönyvtárának egyetlen magyarországi könyvtárosa volt.
1905-ben a Budapesti Tudományegyetem bölcsészkarán magántanári képesítést nyert a magyar és szláv történeti érintkezések tárgyköréből.
1906-tól a Pozsonyi Jogakadémia, 1916-tól pedig ugyanott, az Erzsébet Tudományegyetem professzora volt.
1920-ban, egyetemével együtt, elhagyta Pozsonyt, és átmenetileg Budapesten, majd 1923-tól Pécsett dolgozott. Az 1926/27-es tanévben a Bölcsészkar dékánja, az 1932–33-as tanévben pedig az ott újraélesztett Erzsébet Tudományegyetem rektora lett.
Hodinka Antal síremléke a budapesti Fiumei úti sírkertben (Fotó: kozerkep.hu)
1934-ben nyugdíjasként Budapestre költözött, ahol folytatta tudományos munkáját. 1941–43-ban a tudományos akadémiai funkciót is betöltő Kárpátaljai Tudományos Társaság első elnöke lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1910-ben levelező, 1933-ban rendes tagjává választotta. 1946. július 15-én hunyt el Budapesten.
A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács az emléktábla felállításával tiszteleg Hodinka Antal tudományos öröksége előtt, egyúttal hozzájárul szülőföldje kiemelkedő személyiségei emlékezetének megőrzéséhez.
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


