Az oroszországi régiókból érkező beszámolók szerint fokozódik a férfiakra nehezedő nyomás, hogy szerződést írjanak alá a védelmi minisztériummal. Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanakkor a Keleti Gazdasági Fórumon kijelentette: Oroszországban nem lesz mozgósítás, mert elegendő ember áll rendelkezésre az Ukrajna elleni háború folytatásához.
A Vjorstka portálnak a Sorkötelesek Iskolája, a Menj az erdőbe és a Lelkiismereti felhívás nevű jogvédő szervezetek számoltak be a rejtett mozgósításként jellemzett gyakorlatról – írja a TASR a The Moscow Times napilapra hivatkozva. Tájékoztatásuk szerint egyre többen kérnek segítséget, mert akaratuk ellenére őrizetbe vették őket, vagy nyomást gyakoroltak rájuk a szerződés aláírása érdekében.
Tyimofej Vaszkin, a Sorkötelesek Iskolája jogi osztályának vezetője szerint
elsősorban kiszolgáltatott társadalmi helyzetben lévő férfiakat vesznek célba: alkohol- vagy drogproblémákkal, mentális betegséggel küzdőket, időseket, fizikailag betegeket, magányos embereket, valamint olyanokat, akiknek adósságaik vagy korábban jogi problémáik voltak.
A Menj az erdőbe egy novorosszijszki férfi esetéről is beszámolt, akit állításuk szerint rendőrőrsre vittek, megvertek, kábítószert helyeztek el nála, majd szerződés aláírására kényszerítettek. Udmurtiában pedig egy férfit közvetlenül pszichiátriai kezelését követően Ukrajna Donyecki területére küldtek.
A jogvédő szervezetek júliusban és augusztusban Oroszország számos térségéből kaptak hasonló panaszokat. A Menj az erdőbe és a Lelkiismereti felhívás két hónap alatt egyaránt 18 bejelentést rögzített.
A The Moscow Times szerint a szerződéses katonákra nehezedő nyomás azért fokozódik, mert csökken a háborút önként vállalók száma.
Putyin ezzel szemben csütörtökön Vlagyivosztokban azt mondta, Oroszországnak nincs gondja a háborúhoz szükséges létszámmal. „Nincs olyan forgatókönyv, amely mozgósítást tenne szükségessé Oroszországban” – jelentette ki az MTI tudósítása szerint.
Az orosz elnök a mozgósítás lehetőségéről szóló híreket az ellenfél információs támadásának nevezte, amely szerinte a szeptemberi oroszországi választások befolyásolását szolgálja.
Azt állította, hogy az orosz hadseregbe továbbra is jelentkeznek önkéntesek, miközben Ukrajnában kényszerrel toboroznak embereket.
Putyin a háború lezárásáról azt mondta, elsősorban Oroszországnak és Ukrajnának kell megállapodnia egymással, a többi ország pedig támogatást nyújthat ehhez. Úgy vélekedett, Kijev és az európai országok lépései megnehezítik a rendezést, ugyanakkor kijelentette, hogy továbbra is van esély a békére. Elmondása szerint Moszkva és Kijev elsősorban a titkosszolgálatokon keresztül tartja fenn a kapcsolatot.
Az orosz elnök az oroszországi polgári és energetikai létesítmények elleni ukrán támadásokról is beszélt. Közölte, hogy Moszkva a légvédelem megerősítésével, valamint az ukrán felet a további támadásoktól eltántorító ellencsapásokkal válaszol.
SZE/Felvidék.ma/MTI/TASR
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


