Először rendezik meg Selmecbányán a Fehér Éjszaka fesztivált

Első alkalommal érkezik Selmecbányára a Fehér Éjszaka nemzetközi kortárs művészeti fesztivál. A kortárs művészetet a város egyedülálló történelmével, építészetével és természeti környezetével összekapcsoló rendezvényt szeptember 12-én, szombaton 19 órától éjfélig tartják meg a Szalamander Napok keretében. Erről Rastislav Marko, a selmecbányai városi hivatal munkatársa tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

A történelmi városközpontból az erdőn át egészen Vörös kútig hét művészeti helyszín várja a látogatókat. A kortárs fényművészeti alkotások mellett a környezettel párbeszédet folytató koncerteket is rendeznek.

„Kamarajellegű és bensőséges hangulatú lesz a Fehér Éjszaka. Az egyes alkotások a város történelmét, léptékét és valamennyi sajátosságát tiszteletben tartva kapcsolódnak be Selmecbánya életébe” – mondta Zuzana Pacáková, a fesztivál művészeti igazgatója.

Hírdetés

Tájékoztatása szerint a helyszínek kiválasztása a programszerkesztés fontos részét képezte. A látogatók előtt jelentős bányászpolgári házakat, tárnákat, egy késő gótikus templomot és bányatavakat is megnyitnak, mindezt az éjszakai erdő különleges hangulatában.

A program a képzőművészet műfaji sokszínűségét is bemutatja: a fénydizájntól, a helyszínspecifikus installációktól és művészeti objektumoktól kezdve a hang- és tájművészeten, az üvegművészeten és a fényképezésen át egészen a festészetig.

Az éjszakai séta és az egyes művészeti alkotások részeként koncerteket is rendeznek, amelyek tovább gazdagítják az esemény hangulatát.

SZE/Felvidék.ma/TASR


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »