Idén szünetel az A csapat Nagymegyeren, a fakó játszik a VIII. fociligában Orosky Tamás2026. 09. 02., sze – 13:24
Tavasszal még a Nyugat-szlovákiai V. Labdarúgóliga délkeleti csoportjában küzdöttek a bennmaradásért a nagymegyeriek.
A mentési manőverek nem jártak sikerrel, a csallóközi zöld-fehérek kiesőként egy emelettel lejjebb kerültek a fociranglétrán. A VI. liga déli csoportjába ugyan elküldték jelentkezésüket, elkezdték az új idényre való felkészülést, egy előkészületi mérkőzést is játszottak, de a folytatás elmaradt. Kiürült az öltöző, s röviddel a rajt előtt visszakoztak, kijelentkeztek a bajnokságból.
Annak ellenére, hogy a csapatfogyatkozás nem egyedi jelenség, az 1928-ban alakult klub vezetésének döntése nagy port kavart futballberkekben. Sokan sokféleképpen értelmezték, véleményezték a zöld-fehérek klubvezetésének döntését.
Mi a legilletékesebbet, a Thermál VSK elnökét, Hofferik Mariant kerestük meg azzal a szándékkal, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Az időközben leköszönt tisztségviselő előbb időt kért, mondván: mentálisan belefáradt a történtek körül kialakult, érzelmileg megterhelő helyzetbe. Végül azonban igent mondott a felkérésre.
Kapcsolódó cikkünk Nagymegyer |
Remek rajtot vettek, vasárnap délután három pontot zsákmányoltak a nagymegyeriek Zsitvabesenyőn, ahol a nyugat-szlovákiai Hummel Labdarúgóliga délkeleti csoportjának tavaszi nyitányán 2:0 arányban győzték le a hazaiakat.
Sikerüknek és a párkányiak botlásának köszönhetően a csallóköziek elmozdultak a sereghajtó pozíciójából. Egyébként ez volt a termálosok idénybeli első idegenbeli diadala, a zsitvabesenyőiek pedig először nem szereztek pontot házigazdaként a 2025/2026-os bajnoki évadban.
„Tömören: vasárnapi győzelmünk az edzőváltás hozadéka. A téli felkészülés során elvégzett minőségi edzőmunka, az akarat, a mentalitás, a jó erőnlét gyümölcse”
– fogalmazott lapunknak távirati stílusban Hofferik Marián, a Nagymegyeri Thermál Sportklub elnöke.
Az őszi idény kudarcai, a nagyarányú vereségek oda vezettek, hogy a sereghajtó pozíciójában leragadt nagymegyeriek trénere, Vincze József a zárófordulót megelőzően lemondott tisztségéről. A vezetőség az U19-es korosztály sikerkovácsát, Schnell Eriket kérte fel, hogy a szezonzárón ő vezesse harcba a felnőttek alakulatát. A vezetőkkel abban állapodott meg, hogy a téli felkészülést és a tavaszi folytatást is ő irányítja. Január 11-én kezdték el a munkát. Két futballistájuk távozott, kettő érkezett: nevezetesen Ivan Válek és Bódis Tamás. Mindketten játszottak már náluk. Szerettünk volna további erősítéseket is, de terveik nem váltak valóra.
„Új arculatot kívántam kialakítani a csapat játékában. Az állóképesség javítására fókuszáltam. Az volt az elképzelésem, hogy a fiatalok alkotta kerettel támadófocival igyekszünk javulást elérni. Mivel az előkészületi mérkőzéseken sok gólt kaptunk, menet közben módosítottam az alakulófélben lévő játékstílusunkon. Arra törekedtem, hogy védenceim agresszívabban futballozzanak. Zárt védekezésből indulva, kontrajátékkal igyekezzünk meglepni vetélytársainkat” – ecsetelte lapunknak focifilozófiáját a csallóköziek trénere.
Ami azt illeti, a második helyezett elleni idegenbeli összecsapáson bevált a taktika.
„A zsitvabesenyőiek egyénileg jobbak voltak. Jóval többet birtokolták a labdát. Mi viszont tudatosan átengedtük nekik a területet, gyors ellentámadásokkal igyekeztünk zavart kelteni térfelükön. Sikerrel jártunk. Előbb egy hazai hibából vezetést szereztünk, majd ificsapatunk gólvágója, a 18 éves Almási Tomi újabb találatával növelte előnyünket. Megjegyzem: Almási a duplája mellett további két ziccert hibázott.
A vendéglátók részéről válasz nem érkezett, értékes három pontot zsákmányoltunk. Szerintem megérdemelten”
– értékelte a nyitány meglepetését a tréner, aki jól tudja, hogy egy fecske nem csinál nyarat.
„Jön az újabb nagy kihívás, szombaton a nádszegieket verő Kmeťovo alakulatát fogadjuk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy begyűjtsük az újabb három pontot, ezzel igazoljuk, hogy a szezonrajton aratott győzelmünk nem a véletlen műve volt. A sikerélmény hatására javult az öltözői hangulat, a fiúk önbizalma is megnőtt. Nehéz tavasz elé nézünk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy kiharcoljuk a bennmaradást” – fogalmazta meg (egyik) célját Schnell Erik, aki tavasszal két vasat tart a tűzben. Ugyanis az idősebb ifik IV. ligájában veretlenül tabellaelső nagymegyeri U19-es kollektívát is ő irányítja. Ifiszinten viszont a bajnoki cím megszerzése a célja.
„Ami a pozíciómat illeti, formálisan még én vagyok a klubelnök, de már körvonalazódik az új vezetőség összetétele. Azzal kezdeném, hogy tavasszal megpróbáltuk kiharcolni a bennmaradást, de nem sikerült megőriznünk V. ligás tagságunkat. Szándékaink szerint egy emelettel lejjebb folytattuk volna
– kezdte Hofferik. –
Ami a keretet illeti, három távozóval számoltunk. Több futballistát is megszólítottunk, közülük kettővel szóban meg is egyeztünk. Négy kolumbiai légiós is megfordult nálunk, csak odébbálltak. Olyanok is elmentek, akikre bizton számítottunk, ennek okát nem ismerem.
Nem maradt elég hadra fogható labdarúgónk. Ebben a helyzetben nem láttam, nem láttuk értelmét, hogy elkezdjük a pontvadászatot, pofozógép legyünk, s menet közben lépjünk ki a mezőnyből. Tudom, én is hibáztam. Jóval előbb, még a lecsengő szezonban, nagyobb erőbedobással kellett volna erősítések, tipológiailag is megfelelő futballisták után kutatnom, kutatnunk.”
Kapcsolódó cikkünk
Pontosztozkodással (1:1) fejeződött be a csallóközi riválisok derbije a nyugat-szlovákiai V. Hummel Fociliga délkeleti csoportja 9. fordulójában.
A vendég nagymegyeriek már-már elkönyvelték a három pontot, ám a hosszabbításban a nyárasdiak büntetőből szerzett találattal egyenlítettek. Mindkét fél azt állítja, sportszerű párharcot láttak a nézők, ám a találkozón három piros és nyolc sárga lapot osztott ki a játékvezető.
Edző nélkül
„A sírból hoztuk vissza az egy pontot.
Az utóbbi hetekben nem találtunk legyőzőre. Az egyházkarcsai vereséget követően négy meccsen veretlenek voltunk.
A 8. fordulóban Nádszegen gólokban bővelkedő (3:3) bajnokin ikszeltünk, favoritként fogadtuk a nagymegyerieket. A fiúk komótosan mozogtak a pályán. Alighanem azt gondolták, félgőzzel is begyűjtik a három pontot. De a győzelemért sokkal többet kell tenni. Az edzőnk ezúttal nem volt jelen a mérkőzésen, külföldön tartózkodott. Távolléte szerintem éreztette a hatását” – foglalta csokorba lapunknak a járásiak rangadójának legfontosabb ismérveit Dorák Zsolt, a nyárasdiak klubelnöke. „Megjegyzem, a nagymegyeriek jól játszottak. Fegyelmezetten védekeztek, derekasan küzdöttek. A végjátékban, jogos tizenegyesből Nyikulin egyenlített. Paradox módon olyan mérkőzésen volt lapáradat, melyen mindkét fél sportszerűen futballozott. Kivéve a hajrában történt kakaskodást, melynek végén mindkét csapat fél tíz főre fogyatkozott.”
Bírált bíráskodás
A nagymegyeriek két vereség után gyarapították egy ponttal gyűjteményüket. „Döntetlennel ért véget a párharc, akaratban azonban felülmúltuk a vendéglátókat. Védenceim betartották a taktikai utasításokat. Egyetértek kollégámmal, a hazaiak jogos büntetőből egyenlítettek. Azt is aláírom, hogy sportszerűen küzdöttek mindkét csapat futballistái” – nyilatkozta lapunknak a párharcról a vendégek edzője, Vincze József, akit a mérkőzés hajrájában piros lappal büntetett a bíró.
„Azt nehezményeztem, hogy kettős mércét alkalmazott, amikor a pályán két labda volt. Az első esetben, a büntetőt megelőzően, nem szakította meg a játékot, a másiknál viszont a sípjába fújt.
Reklamáltam, mire ő piros lapot mutatott nekem.
Ez volt edzői pályafutásom első piros lapja. Egyébként a sípmester mindkét fél kárára tévedett” – fűzte tovább a gondolatsort Vincze József, aki a Báb elleni hazai folytatásban nem ülhet a kispadra.
„A helyzetünket bonyolítja, hogy az ugyancsak piros lappal sújtott Hervay Erik és az ötödik sárgáját begyűjtő csapatkapitányuk, Ollári Gergely sem állhat csatasorba. Egy további sérültünk is van, ezért az U19-esek közül néhány játékost benevezek a szombati mérkőzésre. Remélem, ezúttal otthon tartjuk a pontokat” – vélekedett a folytatásról a nagymegyeriek trénere.
„Az edzőnk már otthon lesz, de a kiállított Csölle Gábor, valamint Kálmán Gergely, akit sérülés miatt lecseréltünk, hiányozni fog a gútaiak elleni idegenbeli meccsen, melyen azon leszünk, hogy tovább növeljük veretlen meccseink számát” – latolgatta az esélyeket Dorák Zsolt.
Kapcsolódó cikkünk
A Nyugat-szlovákiai Futballszövetség hatáskörébe tartozó bajnokságokban, ahogy azt már megszokhattuk, a holt idényben nagyobb horderejű változásokra került sor. A hétvégi rajt előtt a csapatmozgások érdekességeit vettük górcső alá.
A szerediek a III. liga nyugati csoportjában bajnoki címet ünnepeltek, ennek ellenére nem egy emelettel feljebb, a honi második vonalban, hanem a nyugat-szlovákiai Régióbajnokságban (IV. liga) csatáznak a pontokért. Történt ugyanis, hogy lekésték a csatlakozást, pontosabban a jelentkezés határidejét, ezért a korábban élvonalbeli klub a kerületi bajnokságban folytatja. Mondhatni megfizették a tanulópénzt…
A nyugat-szlovákiai V. Hummel Liga délkeleti csoportjában a Molnár Krisztián edző vezette Nádszeg lett a befutó. A mátyusföldiek azonban nem éltek a lehetőséggel, továbbra is az V. ligában maradnak. Az ezüstérmes tardoskeddiek is nemet mondtak a szövetség invitálására, hasonló döntést hoztak a bronzérmes egyházkarcsaiak klubvezetői is. A garamkovácsiak (Kozárovce) ugyancsak jól szerepeltek, a negyedik helyen zártak. Őket viszont az új idényben a Lévai Területi bajnokság VII. ligájában láthatják a futballhívek.
Kapcsolódó cikkünk Nádszeg |
Egy pont előnnyel végeztek az élen a nádszegiek a nyugat-szlovákiai V. Hummel Labdarúgóliga délkeleti csoportjában, ezzel az elmúlt négy esztendőben immár harmadik alkalommal ünnepeltek bajnoki címet.
Az említett időszakban – nem ünneprontásként, de megjegyzendő, ebbe a négy évbe egy kiesés is belefért – Molnár Krisztián neve került sikerkovácsként a klub krónikájába. A nevezett edzőként, játékosedzőként és trénerként vezette csúcsra védenceit. Mi több, egy alkalommal az idősebb diákokkal is bajnoki címet szerzett. A dunaszerdahelyi születésű szakember már családtagnak számít nádszegi fociberkekben, ugyanis kisebb-nagyobb megszakításokkal tizenkét esztendeje működik közre a mátyusföldi klubnál.
Az edző szemével
A 2024/25-ös bajnoki évfolyam rajtját megelőzően nem a bajnoki cím elhódítását, sokkal inkább a látványos, gólokban bővelkedő, nézővonzó focit tűzték ki maguk elé célul. A legtöbb összecsapáson sikerült valóra váltani a terveket, zömmel az élen tanyáztak, hátukat mutatták legnagyobb riválisaiknak. Tavasszal azonban volt egy olyan periódus, amikor elmaradtak a remélt győzelmek, s a trónkövetelő tardoskeddiek vették át a vezetést.
„A gútaiak és a tardoskeddiek két vállra fektettek bennünket, ikszeltünk az egyházkarcsaiakkal, ezzel legnagyobb riválisaink malmára hajtottuk a vizet. Amatőrök vagyunk. Játékosaink zöme kétkezi munkával keresi a kenyerét, a családapák építkeznek, de a sérülések is befolyásolták az edzések látogatottságát.
A kimaradások éreztették hatásukat. Szerencsére időben rendeztük a sorokat, a hajrában zsinórban öt meccset nyertünk, visszakerültünk az élre, az első helyen zártunk. Nagyképűség nélkül mondom: teljesen megérdemelten. Mi rúgtuk a legtöbb gólt a mezőnyben, szám szerint 85 találat nyomatékosítja, hogy eredményes támadófocival domináltunk. A berencsieknek 12-t, az udvardiaknak 9-et vágtunk. Természetesen a védekezésre is odafigyeltünk. Főleg arra törekedtünk, hogy a soros ellenfél térfelén, lehetőleg a tizenhatosa előtt tartsuk a labdát. A fiúkat mágnesként vonzotta a rivális kapuja
– vesézte ki lapunknak a sikeres bajnoki évadot Molnár Krisztián.
– Egyébként védenceim teljesítményével, négy-öt találkozót leszámítva, elégedett voltam. Mindenki arra koncentrált, hogy teljesítse a feladatokat, tudása legjavát nyújtsa. Egy célért küzdő kollektívaként gyűjtöttük be a bajnoki trófeát. Javunkra vált, hogy meccsről meccs-re akadtak húzóemberek. Olykor Botló László, Csikmák Gábor, Bazsó Zsolti, más alkalommal pedig Farkas Norbi, Szabó Erik, vagy kolumbiai légiósunk, és házi gólkirályunk Romana Torres (17 találat) vitte a prímet.”
Az utánpótlás
Pozitívumnak számít, hogy saját nevelésű fiataljaik is egyre több lehetőséget kapnak a bizonyításra. Ők jelenleg négyen vannak, de szeretnék, hogy néhány év elteltével a játékoskeret felét nádszegiek alkossák. Egyébként négy korosztályos alakulatuk (U11, U13, U15, U19) van versenyben.
„Sokat köszönhetünk vezetőinknek, szurkolótáborunknak. Ami a költségvetést illeti, nem dúskálunk az anyagiakban. Élvezzük, köszönjük az önkormányzat és néhány szponzor támogatását. De futballklubunk a jegybevételből, a büfénk bevételéből is profitál. Évente négy-öt rendezvényt szervezünk, ezzel töltjük fel a klubkasszát”
– árulta el Molnár, aki már az új kihívásokra készíti fel csapatát.
Jöhet a Slovan
„Nem építünk légvárakat, nem éltünk a felsőbb osztályban való szereplés lehetőségével. Nem is oly rég megtapasztaltuk, hogy milyen buktatói is vannak az előbbre lépésnek. Okultunk belőle.
Ahogy előbb említettem, amatőrök vagyunk, ez a szint számunkra a legmegfelelőbb. Addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér, az V. ligában folytatjuk. A keretben csupán kisebb változásra került sor. Bazsó Zsolt távozott, Szüllő Gábor érkezett. Minden adott ahhoz, hogy továbbra is az élbolyban szerepeljünk” – sorolta az új időszak terveit, lehetőségeit Molnár Krisztián, akinek védencei a hétvégén izgalmas derbin jutottak tovább Nyárasdon a Szlovák Kupa 1. fordulójában. A folytatásban így a bajnok Slovannal mérhetik össze tudásukat, ami (újabb) futballünnep lesz Nádszegen.
Háromszor találkoznak
Az elmúlt bajnoki idényben 10 csapat kezdte, a vízkeletiek kiválása után 9 folytatta és fejezte be a pontvadászatot a Nyugat-szlovákiai VI. Hummel Liga Déli csoportjában. Az utcahosszal bajnoki címet szerzett jókaiak vállalták a felsőbb osztályban való szereplést, kieső nem volt, így 8 alakulat maradt az idényzárót követően. A balonyiak úgy döntöttek, hogy augusztustól nem a kerületi bajnokságban szerepelnek. A csallóközi és a mátyusföldi csapatokat felvonultató mezőny a nyári holt idény kezdetén két új alakulattal gyarapodott, a Dunaszerdahelyi Területi Bajnokság VII. (AG Sport) ligájában bajnoki címet szerzett Nyékvárkony, valamint az ezüstérmes Nagypaka csapatával.
Érkezésükkel nyomasztóvá vált a csallóköziek fölénye, ugyanis a régiót immár nyolc kollektíva (Csallóközcsütörtök, Csenke, Illésháza, Jányok, Lég, Nagyabony, Nagypaka, Nyékvárkony) képviseli. A mátyusföldiek létszáma kettőre zsugorodott.
Nevezetesen a Galánta B/Kismácséd, valamint a Mátyusföldi Labdarúgó Akadémia Tallós/Felsőszeli kollektívájára. Ami a lebonyolítási rendszert illeti, az augusztus 2-án kezdő 2025/26-os bajnoki évadban az együttesek háromszor is megmérkőznek egymással. Ősszel 13, tavasszal 14 fordulóra kerül sor.
Egy év (kényszer)pihenő
A Nyugat-szlovákiai VI. Hummel Liga Keleti csoportjában tavasszal az élről fordultak, végül a tabella 4. lépcsőfokán zártak a marcelházaiak, akiket az új idényben már nem láthatunk a kerületi mezőnyben. A klubvezetés úgy döntött, hogy augusztustól a Komáromi Területi Bajnokság VII. ligájában küzdenek a pontokért. Az izsaiak a 12. helyen zártak, de szurkolóik számára ennél is rosszabb hír, hogy az új idényben szünetel a labdarúgás a településen, egyetlen csapatot sem neveztek be a bajnokságokba. A klubvezetés azt ígéri, hogy csupán egy éves kényszerszünetről van szó.
Az irányító szövetség tisztségviselői abban reménykednek, hogy menet közben már nem kerül sor csapatfogyatkozásra.
Kapcsolódó cikkünk Hetény |
Utolsóként a Komáromi Területi Bajnokság VII. labdarúgóligájában is véget ért a pontvadászat 2024/2025-ös idénye.
A rájátszás 6. fordulójában a vendéglátó hetényiek két ízben is kétgólos hátrányból (0:2, 1:3) álltak talpra, mentettek pontot a bátorkesziek elleni meccsen, melyen 3:3-as döntetlen került a jegyzőkönyvbe. A vendégek remek rajtot vettek, a 19. percben már 2:0-ra vezettek.
A hazaiak fordulás után szépítettek, de a 70. percben újra a bátorkeszieknél volt a kétgólos előny. Amikor már úgy tűnt, hogy vereséggel csúfítják el bajnokavatójukat a hetényiek, fordult a kocka. Előbb Csintalan Tamás hozta vissza a zöld-fehérek elillanni látszó reményeit, majd a duplázó csapatkapitány, Csintalan Gábor a 90. percben beállította a végeredményt.
101 gólos idény
„Az már korábban eldőlt, hogy megnyertük a bajnokságot, de lelkes szurkolótáborunknak nem akartunk csalódást okozni. Ezzel egyébként odalett volna idénybeli hazai veretlenségünk. Nem játszottunk jól. Alighanem a srácok fejében az a gondolat motoszkált, hogy tőlünk már senki nem veheti el a bajnoki címet.
Az ellenfél szépségdíjas gólokat szerzett, mi pedig pontot mentettünk. Egyébként soknak tartom a három kapott gólt. Ha már a találatoknál tartunk, a második gólunk a századikat jelentette az idényben, s a pontosztozkodást jelentő gólommal 101-gyel értünk célba”
– nyilatkozta lapunknak Csintalan Gábor.
Tavasszal a szilasiak fordultak az élről, az alapszakaszt és a rájátszást a hetényiek nyerték.
Alaposan felkészülnek a bajnokikra
Ami a bajnokcsapat bizonyítványát illeti, minden tekintetben felülmúlta ellenfeleit. A hetényiek lőtték a legtöbb gólt, szám szerint 101-et, és kapták a legkevesebb (38) találatot. Mezüket viseli a bajnokság gólkirálya, Lelkes Tamás, aki 39-szer rezegtette meg a vetélytársak hálóját. Ősszel 13:0 arányban fektették két vállra a csallóközaranyosiakat, amire még most is büszkék.
„Nálunk most mindenki elégedett lehet. Elértük a szezonkezdés előtt kitűzött célunkat, mely a bajnoki cím elhódítása volt. A sikerben kulcsszerepet játszott edzőnk, Szabó Marek. Jól felkészült szakembernek tartom.
Már péntekenként megbeszéljük a vasárnapi meccsek haditervét, a taktikát és a stratégiát. Mindezt a soros ellenfélre szabva. Kijelöli a kezdőcsapatot. Irányításával nagyon erős téli felkészülést abszolváltunk, sokat futottunk. Felsőbb osztályban játszó ellenfelekkel mértük össze tudásunkat a koppánymonostori műfüves pályán. Ennek is köszönhetően labdabiztosak voltunk. Az edzéseken való részvétellel is elégedettek lehetünk. Mindenki tette a dolgát, igyekezett a maximumot kihozni magából
– fűzte tovább a gondolatsort a csapatkapitány, aki három éve vette át klub irányítását.
– Annak ellenére, hogy egy célért küzdő kollektíva diadalaként jellemezném a kimagasló sikert, három nevet kiemelnék a keretből. Kapusunkat, Fekete Gergelyt, aki az idény végén távozott tőlünk. A gólkirályunkat, a mezőny legtermékenyebb futballistáját, Lelkes Tamást. Valamint az elnyűhetetlen Lucza Zoltánt, aki 50 éves kora ellenére is szerepet vállalt a gólgyártásban, de gólpasszokkal is kiszolgálta a társakat.”
Mindenre figyelnek
Csintalan Gábor klubelnökként arra (is) fókuszált, hogy a falusi fociközeg néhány lépcsővel közelebb kerüljön a profi klubok működéséhez.
„Nagy figyelmet fordítunk a játékosok felszerelésére, labdarúgóink focis egyenruhában járnak a meccsekre. A felszerelés a meccs előtt az öltözőben előkészítve várja őket. A sportdiplomáciára is odafigyelünk. Az ellenfél csapatának az öltözőbe csokiszeleteket és banánt készítünk be. A meccseket követően étellel vendégeljük meg futballistáinkat.
Igyekszünk minél több hazait beépíteni a csapatba. Ezáltal a meccsek látogatottságát is növeljük, ugyanis a családtagok, az ismerősök is eljönnek buzdítani őket, együttesünket. A vezetőségi tagok elvégzik a rájuk bízott feladatokat. Beértük a bajnoki elsőséggel. Felsőbb osztályba nem lépünk, maradunk a területiben, aminek elsősorban anyagi okai van. De a játékosok zöme sem szeretne nagyobb terhet vállalni. Maradnak a járási derbik. Továbbra is élcsapatként szeretnénk funkcionálni”
– vázolta fel az új fejezet hozadékát, a jövőképet Csintalan Gábor.
Az A csapat kilépésével azonban nem szűnt meg Nagymegyeren a felnőtt vonal. a fakó továbbra is versenyben marad a Dunaszerdahelyi Területi Bajnokság VIII. Onlinestavba ligájában.
„Szerintem nem dől össze a világ, ha egy bajnoki idényt kihagyunk. Nekem is fáj, de a klub nem egyszemélyben én vagyok. A következő vezetőség, mely több segítő kézre találhat, hamar megoldhatja a problémát és újraépítheti a csapatot. Egyértelmű: az A csapat van a kirakatban, de az utánpótlásé a jövő.
Szerénytelenség nélkül állítom, nálunk az jó kezekben van, van mivel büszkélkednünk. Bajnoki címek, felsőbb osztálybeli szereplés jellemzi az utóbbi esztendők sikereit. Ennek kapcsán köszönet jár az edzőknek, szülőknek”
– nyilatkozta lapunknak Hofferik Marian, aki elmondása szerint az irányításban fokozatosan magára maradt.
„Nagy nyomás nehezedett rám. Június elején már nem bírtam ellátni azokat a feladatokat (öntözés, pályakarbantartás), melyek tisztemből kifolyólag nem rám tartoztak volna. A munkanapokat is a pályán töltöttem sokszor. Tizennégy évet tevékenykedtem az irányításban. Belefáradtam. Már a család és a munkám is a háttérbe szorult.
Tudatosítom, hogy óriási veszteség a helybeli futballhíveknek, a régió labdarúgásának, hogy az egykor felsőbb osztályokban is komoly pozíciókra szert tett nagymegyeri felnőttfutball nem képviselteti magát a kerületi bajnokságokban. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy csakhamar visszatér a régió labdarúgásának vérkeringésébe. Ehhez kitartást, sok sikert kívánok az új összetételű klubvezetésnek”
– bizakodott a folytatást illetően Hofferik.
Zárszóként említjük meg, hogy az előző években is tapasztaltunk csapatfogyatkozást VI. Macron Liga déli csoportjában, melyben idén nyolc csallóközi és egy mátyusföldi együttes kezdte meg a pontvadászatot. Az együttesek az idény során háromszor is megmérkőznek egymással.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


