Már csak néhány nap a jelentkezésig – húszéves a magyar slam Kuklis Katalin2026. 08. 28., p – 09:52
Idén húsz éve, hogy Budapesten a Műcsarnokban elindult a magyar slam poetry története. A műfaj azóta meghódította a vidéki klubokat, új előadói generációkat nevelt ki, és mára a kortárs költészet egyik legszabadabb színterévé vált. Most pedig ismét lehet jelentkezni az országos bajnokságra – de már csak néhány napig.
Három perc. Egy saját szöveg. Egy mikrofon. És egy közönség, amely azonnal reagál. Nagyjából ennyi kell ahhoz, hogy valaki belépjen a slam poetry világába. Aki pedig idén szeretné kipróbálni magát versenyzőként, annak érdemes sietnie: auguszus 30-ig nyitott a jelentkezés a 14. Slam Poetry Országos Bajnokság előválogatóira.
Egy vers, ami nem marad a papíron
A slam poetry története nem tegnap kezdődött. A műfaj 1986-ban, Chicagóban kapta meg ma ismert formáját: Marc Kelly Smith a Green Millben olyan költészeti esteket indított útjára, ahol a vers nem egyszerűen felolvasás tárgya volt. A szöveg a színpadon szólalt meg, az előadó személyisége éppúgy számított, mint maga a költemény, a közönség pedig aktív részesévé vált az estének.
Magyarországra húsz évvel ezelőtt érkezett meg a műfaj. 2006-ban rendezték meg a Műcsarnokban az első magyar slam poetry eseményt, a Budapest Slamet, amelyet akkor még a költők és rapperek párbajaként hirdettek meg. Két évvel később létrejött a Slam Poetry Budapest közössége, a rendszeres klubestek pedig hamar állandó találkozási ponttá váltak.
2012-ben a Trafóban rendezték meg az első országos egyéni bajnokságot. Azóta a slam kilépett Budapest határain túlra is: vidéki klubok, helyi közösségek és új előadói generációk kapcsolódtak be a mozgalomba. A műfaj közben mit sem veszített eredeti lendületéből. Lehet politikus vagy személyes, vicces vagy dühös, rímes vagy teljesen prózai – a lényeg, hogy valaki felálljon a színpadra, és három percben mondjon valamit, amit fontosnak tart.
Az idei bajnokság így különleges évfordulóhoz érkezik: húsz éve szólalt meg az első magyar slam, miközben a műfaj nemzetközi története is kerek évfordulót ünnepel. A szeptemberi előválogatók pedig azok előtt nyitják meg a színpadot, akik saját szöveggel most szeretnének belépni ebbe a húszéves történetbe.
Kapcsolódó cikkünk
A gyűlölet nem vész el, csak átirányul – mondja Gyenge Veroni slammer, előadóművész, queer aktivista, az első szlovákiai magyar, aki beszédet mondott a pozsonyi Pride-on. Vele beszélgettünk.
A slamjeid mindig is csípősek voltak, az utóbbi időszakban azonban a politikai történéseket is kommentálod. Mikor érezted azt, hogy ebbe bele kell állni?
Mindig is nyíltan vállaltam a véleményem. Elmondtam, kire szavazok, melyik párt vagy politikus programjával szimpatizálok. A biztosítékot a Tepláreň bár előtti kettős gyilkosság verte ki nálam. Ekkor értettem meg, hová vezet a gyűlöletbeszéd, milyen súlya van minden szónak, s mennyire fontos az, hogy a média hogyan jelenít meg bizonyos társadalmi csoportokat.
Mit éreztél a kettős gyilkosságról szóló hírek hallatán?
Nehéz volt elhinnem, hogy olyan országban élek, ahol ilyesmi megtörténhet. Az a támadás nem csak az LMBT+ emberek ellen irányult, hanem mindenki ellen, aki más. Akkor gondoltam úgy, hogy ki kell állnom a nyilvánosság elé, és fel kell vállalnom magam a szexuális identitásommal együtt. Mivel előadóművészettel foglalkozom, és íróember vagyok, talán mások helyett is meg tudok fogalmazni érvényes dolgokat.
Hogyan zajlott benned az a folyamat, amelynek a végén coming outoltál?
Féltem attól, hogy mi lesz, ha megtudja a családom. Mert én megtanultam kezelni a bántást, de mi van akkor, ha a családomat fogják bántani miattam, ha nekik szólnak be? Ilyen érzések viaskodtak bennem.
Végül hogyan mondtad el nekik?
Úgy éreztem, hogy ezt mindenképpen meg kell beszélnem velük, mert ha bujkálni fogok, azzal azt sugallom, hogy ez rejtegetni való, problémás dolog. Aztán egyszer, amikor a konyhában ültünk az édesanyámmal, kibukott belőlem az egész. Féltem, sírtam. Tudtam, hogy a szüleimnek általánosságban nincs baja a queer közösséggel, de mégiscsak más, ha a saját lányod áll eléd ezzel. Miután elmondtam neki, óriási súly került le rólam. Végre önazonos lettem.
Nyilvánosan mikor kezdtél el beszélni a szexuális orientációdról?
Szervező voltam a Gombaszögi Nyári Táborban, és nagyon fájt, hogy azok az emberek, akikkel közösen teremtettük azt a csodálatos helyet és élményt, nem vállalnak szolidaritást a kettős gyilkosság utáni közösségi kezdeményezésekkel. Rajta voltam a gombaszögi levelezőlistán, láttam, milyen üzenetek jönnek. Nem voltak bántók vagy durvák, csak pont olyanok, amilyeneket oly sokszor hallottam a szlovákoktól – a magyarokra vonatkozóan. Minden mondatban volt egy hangsúlyos „de”. Ezután álltam ki a Tandem gombaszögi sátrában, egy Napunk által szervezett beszélgetés volt a publikus coming outom. Ugyanott, egy másik sátorban egy előadáson épp a mikrofonba „buziztak”. Nehéz volt megélnem, hogy ilyesmi előfordul egy általam biztonságosnak vélt helyen.
Gyakran hangoztatod, hogy van egyfajta párhuzam a szlovákiai magyar közösségi lét és az LMBT+ identitásban. Miben látod a hasonlóságokat?
Az egyik leglátványosabb párhuzam a kokárda és a szivárványos szalag viselése. Nagyon szerettem kokárdát hordani, március 15-én mindig így mentem iskolába. Mivel Szencre jártam suliba, vonatoznom kellett. Ha rajtam volt a kokárda, láthatóvá vált a magyarságom. Volt bennem egy kis feszengés emiatt, de vállalni akartam a kokárdát, mert büszke vagyok arra, hogy szlovákiai magyar vagyok. Most ugyanígy érzek, ha a szivárványos kitűző van rajtam. Amikor anyumnak beszéltem a másságomról, azt kérte, ne hordjak szivárványos kitűzőt. Féltett akkor is, amikor kokárda volt rajtam, és félt most is, amikor szivárványos kitűzőt viselek.
Sokan ideológiákat látnak mindenütt, emberi arcok helyett.
Első szlovákiai magyarként beszédet mondtál a pozsonyi Pride-on. A szöveged talán legerősebb mondata, hogy a gyűlölet nem tűnt el, csak átirányult.
Amikor én felnőttem, a magyargyűlölet már csillapodóban volt, de azért még nekem is bőven kijutott belőle. A középiskolás és egyetemi éveim alatt előfordult, hogy utánam kiáltottak, hogy „kurva maďarská” és „Maďari za Dunaj”… Most is hasonlóképpen élem meg, amikor „mocskos leszbikust” mondanak. Azt különösen nehéz megértenem, amikor egy kisebbség nem tolerál egy másik kisebbséget. Miért akarnak az itt élő magyarok magyar nyelvű feliratokat, eseményeket? Hogy otthon érezhessék magukat. Ugyanezért akarnak a queer emberek szabadon táncolni a Pride-on. A kisebbségeknek össze kellene fogni, és segíteni egymást. Én a szlovákiai magyarok közt érzem magam otthon, de ha kitaszítanak… Hová menjek? Mindannyian tartozni akarunk valahová.
Hogyan reagálsz a támadásokra, beszólásokra?
A tavalyi Pride után nagyon durván belém kötöttek egy üzletben. Egy apró szivárvány volt a pólómon, ezt szúrták ki. Kiabálni kezdett velem egy illető. Nem igazán tudtam, hogyan kellene reagálnom. Amikor a támadóm meghallotta a magyar akcentusomat, akkor buzi magyar lettem. De az online térben is rengeteg támadást, gyalázkodó kommentet kapok. Igyekszem nem magamra venni, hiszen sok ember talán a saját fájdalmát vetíti ki ilyenkor. Le tud peregni rólam az effajta gyűlölet. Sokat köszönhetek annak, hogy terápiára járok. Másoknak is csak ajánlani tudom. Itt az idő, hogy több figyelmet fordítsunk a mentális egészségükre.
Melyek azok a tévhitek, amelyekkel a leggyakrabban találkozol a queer közösség kapcsán?
Még mindig nagyon sokan hiszik azt, hogy ha valaki meleg, az választás kérdése. Mintha egyfajta járvány lenne, amit elkaphatnak, főleg a gyerekek. Szeretném edukálni az embereket. A mentális egészség fogalmát például csak az utóbbi időben kezdtük használni. Sok generációnak nem természetes, hogy törődjön az érzéseivel, így aztán nem is értik, hogy mit és miért éreznek. Ez frusztrációhoz vezet, a frusztráció pedig gyűlölethez és agresszióhoz. Közös feladatunk tenni valamit ez ellen.
Visszatérő mondat a szövegeidben az is, hogy nem vagy elég meleg. Ezt hogy érted?
Biszexuális vagyok, és ez is egyfajta hontalan érzés, akárcsak szlovákiai magyarnak lenni. Az identitásom része. Ijesztő volt, amikor először voltam szerelmes lányba. Amikor összetört a szívem, minden szerelmes, szakítós szám férfiakról szólt, pedig én lány miatt szenvedtem.
Mire vágynak a queer közösség tagjai?
Leginkább elfogadást szeretnénk. Azt, hogy legyen párbeszéd, s hogy a queer identitás normalizálva legyen. Jó lenne, ha a közéleti személyiségek is emberszámba vennének minket. Tízezer ember vonult végig Pozsony utcáin az idei Pride-on, de a politikusok nem a potenciális szavazókat látják ezekben az emberekben, hanem a „fertőt”. A legnagyobb baj talán az, hogy sokan ideológiákat látnak mindenütt, emberi arcok helyett.
Gyenge Veroni (1994) Vágkirályfán nőtt fel, Szencre járt középiskolába, majd Nyitrán és Komáromban tanult angolt. Több mint nyolc éve slammel: magyarul, szlovákul és angolul. 2021-ben megnyerte a magyarországi Slam Poetry Országos Bajnokságot, így ő képviselte Magyarországot – szlovákiai magyarként – az Európa-bajnokságon, 2022-ben pedig részt vett a Belgiumban rendezett Slam Poetry Világbajnokságon. Szövegeiben a női léttel, a szlovákiai magyar kisebbség helyzetével, illetve a queer identitással foglalkozik. Éveken át a Gombaszögi Nyári Tábor és a Gímesi Művelődési Tábor szervezője volt.
A cikk a Vasárnap 2024/33-as számában jelent meg 2024. augusztus 13-án.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
