Van a magyar történelemnek egy baljós, visszatérő dátuma, amely kétszer is megpecsételte a középkori keresztény királyság sorsát. Augusztus 29-én nemcsak egy csata veszett el a mohácsi síkon, hanem egy több mint fél évszázadon át tündöklő európai nagyhatalom is összeomlott. Míg a tragédia II. Lajos király halálával és a királyi udvar pánikszerű menekülésével kezdődött, a végkifejletre pontosan tizenöt évet kellett várni, amikor a török csellel megszállta Buda várát. Ez a másfél évtized a nemzeti gyász, a rejtélyes dunai kincsek, a kettős királyválasztás és egy végzetes geopolitikai csapda krónikája, amely mindörökre megváltoztatta a Kárpát-medence képét.
Van a magyar történelemnek egy baljós, visszatérő dátuma, amely kétszer is megpecsételte a középkori keresztény királyság sorsát. Augusztus 29-én nemcsak egy csata veszett el a mohácsi síkon, hanem egy több mint fél évszázadon át tündöklő európai nagyhatalom is összeomlott. Míg a tragédia II. Lajos király halálával és a királyi udvar pánikszerű menekülésével kezdődött, a végkifejletre pontosan tizenöt évet kellett várni, amikor a török csellel megszállta Buda várát. Ez a másfél évtized a nemzeti gyász, a rejtélyes dunai kincsek, a kettős királyválasztás és egy végzetes geopolitikai csapda krónikája, amely mindörökre megváltoztatta a Kárpát-medence képét.
„Ekkor végre a király fejére is feltették a sisakot, abban a pillanatban halálos sápadtság ömlött el arcán, mintha előre érezte volna a jövendő végzetét.” Szinte ez volt a csata kezdete.
„Előtte azonban a nádorispán körbevezette az egész sereg előtt, megmutatta mindenki szeme előtt, hogy jelen van (mert volt, aki kételkedett benne). Azt mondotta, hogy készen áll mindent, még a halált is elszenvedni a hazáért, Krisztus szent hitéért, feleségeikért, gyermekeikért. Viselkedjenek tehát ők is bátran, férfi módra, ne feledjék, hogy magyarok, és azokat kövessék, akik már gyakran szereztek diadalmi zászlót ugyanettől az ellenségtől, csakúgy, mint hajdan az őseik, azok a híres ősök, a keresztény közösség ama bátor harcosai tették. Nincs miért rettegni az ellenség nagy számától, mert nem a katonák sokaságában, hanem a vitézségben rejlik a győzelem. Isten a magasból is az ő szent hitéért harcolók mellett lesz, az ő kezükbe van letéve, nemcsak hazájuknak, melyet az ellenség elfoglalni jött, hanem az egész keresztény közösségnek az üdve.” Így tudósít Brodarics István királyi kancellár krónikája a csata előtti percekről.
Ahhoz, hogy megértsük a tragédiát, érdemes górcső alá venni a Mohácsot megelőző 36 évet, a Jagelló-kort. A köztudatban erről az időszakról ma is egyoldalúan negatív kép él, különösen ha szembeállítjuk Hunyadi Mátyás központosított monarchiájával.
A valóság azonban jóval árnyaltabb. Mátyás állama ugyan biztonságot nyújtott a jobbágyságnak, de a hatalmas, évi 600-800 ezer forintos adóteher – amely bevételre az államszervezet és a hadsereg épült – kíméletlen túladóztatást jelentett. A híres zsoldoshadsereg, a Fekete sereg ráadásul nem az akkor még feleakkora területű, lakosságú és hadseregű Török Birodalom ellen harcolt, hanem Mátyás nyugati hódításait szolgálta. A nagy király nem is akart frontálisan összecsapni az adott helyzetben is erősebb oszmánokkal, csupán stratégiai részsikerekre törekedett.
Mátyás halála után jelentős változások következtek kül- és belpolitikai értelemben egyaránt. Nem lehet egyértelműen negatívan nyilatkozni az 1490 júliusában királlyá választott II. Ulászló uralkodásáról. Az 1500-as évek elejére értek be a Hunyadi-kor pozitív folyamatai. Szaktörténészek megállapítása szerint a Jagelló-kor építészete sokkal maradandóbb, értékesebb eredményeket tudott felmutatni, mint a Hunyadi-kor: templomok, kolostorok, udvarházak, városi középületek épültek, amelyeket ma leginkább a Felvidéken csodálhatunk meg (Bártfa, Lőcse), de közelebbről említhetjük a szegedi alsóvárosi templomot is.
Virágzó piacközpontok, mezővárosi polgárság alakult ki, amelybe folyamatosan integrálódtak a jobbágyság felső rétegei, bár ekkorra az állam helyett a főnemesek adóztatták őket. Összességében jelentős gazdasági, demográfiai fejlődés zajlott, ekkorra érhette el a lakosság a 4 milliót. A kultúra és a művészet területein is a virágzás jelei mutatkoztak.
Kétségtelen, hogy a királyi-állami adóbevételek az említett összeg felére, harmadára, vagyis évi 200-300 ezer forint összegre csökkentek, de az ezeket megszerző főnemesek e pénzbevételt azért védelemre, saját bandériumukra fordították. A valódi jövedelemkiesést az jelentette, hogy a Fuggerek megszerezték a Felvidék (Körmöcbánya, Selmecbánya) arany- és ezüstlelőhelyeit.
A nagyon fiatal II. Lajos pénzügyi nehézségeit csak fokozták Fortunatus Imre (Snéor ben Efraim) alkincstárnok visszaélései, csalásai, aki megtette például, hogy a Nándorfehérvár védelmére, megsegítésére szánt pénzt 1521-ben késve küldte. Kohn Sámuel (1841-1920) főrabbi, hittudós, a hazai zsidóság kiemelkedő és tárgyilagos történésze szerint: „Nem volt sem jobb, sem rosszabb azon országnagyoknál, kiknek társaságába és fondorlatai közé jutott… Ő szintúgy mint azok, erkölcstelen volt, az ország kárán szerzett kincseket tivornyázva tékozolta el…”
Túlzóak ugyanakkor az állítások a királyi udvar elszegényedéséről is., Szakérők kizártnak tartják, hogy Ulászló rendszeresen utcai pecsenyesütőknél tudott csak étkezni, sőt a királyi udvar viszonylag fényűző életet élt. Egyesek szerint Ulászló utcai pecsenyeárusoknál történt alkalmi lakmározásaiból jött a lacikonyha elnevezés.
Ezközben a Török Birodalom I. Szelim, majd Nagy Szulejmán uralkodása alatt csaknem a kétszeresére növekedett. Szelimnek sikerült elfoglalni Egyiptomot, Perzsia egy részét. Utóda, Nagy Szulejmán is győzelmekkel kezdte uralkodását. 1522-23-ban elfoglalta Rodoszt, a johannita lovagrend várát, kicsit korábban, 1521-ben pedig a magyar végvárrendszer három legfontosabb erődjét: Zimonyt, Szabácsot és Nándorfehérvárt. Szabács hősei Logodi Simon és Torma András parancsnokok voltak, akik feleskettették az 500 fős védősereget a mindhalálig történő küzdelemre az anatóliai és ruméliai hadak túlereje ellen. Ekkor a stratégiai pontok elfoglalása után a törökök nem haladtak tovább. A királyi sereg is elindult ellenük, de a törökök visszavonultak.
Sokan, főleg az 1990-ig terjedő történelemértelmezés szerint összefüggést találtak a Dózsa-felkelés és a mohácsi vereség között. A kérdés mai jelentős kutatói, példaként Buzás Gergely másképpen értelmezik a történteket. A jogos sérelmek ellenére a Dózsa-felkelés aránya és súlya nem volt e kérdésben meghatározó. Kétségtelen, hogy Szapolyai kegyetlen bosszút állt, de utána a földbirtokosok visszafogadták a jobbágyokat. Az 1514-es országgyűlésen törvénybe iktatott röghöz kötést sem teljesen érvényesítették.
Végül is a magyar haderő összességében megfelelt a Mátyás korabeli létszámnak, azonban ekkor már két-háromszor akkora világbirodalommal kellett szembenéznie.
A török lekötöttséget kihasználva Szapolyai János erdélyi vajda kisebb győzelmeket aratott 1512-ben Havasalföldön a törökök ellen, ezért sokan új Hunyadit láttak benne. A főnemesi-bárói párttal szemben a köznemesi párt 1505-ös országgyűlésen meghozta az ún. Rákosi végzést, mely szerint ezt követően csak nemzeti királyt lehet választani, és a jelölt Szapolyai lett volna.
A politikai helyzetet a nemzetközi diplomácia is nehezítette. Magyarország sorsát meghatározta a Habsburg-Valois ellenségeskedés. A francia-német vetélkedésben végső soron a Német Császárság került ki győztesen. Valois I. Ferenc az 1526 májusában létrehozott Cognaci-Liga révén Habsburg-ellenes szövetséget szervezett, elfogadta I. Szulejmán hűbériségét. Hazánk viszont a Habsburg-Jagelló szövetséggel a Habsburgokhoz kötődött. Ezt erősítette meg a házassági szerződés révén 1521-ben Jagelló Anna és Habsburg Ferdinánd, valamint Habsburg Mária és II. Lajos házassága.
1526. április 23-án indult el Konstantinápolyból Szulejmán és a görög származású Ibrahim pasa mintegy 85 ezer fős hadereje. Ez hamarosan Budán is ismeretessé vált.
Hadtörténészek vitatkoznak a magyar folyóvédelem elmaradásáról. Nyilvánvaló, hogy az említett várak 1521-es elvesztése miatt a Száva vonala nem volt már védhető, ellenben talán a Dráváé igen, partjai viszont mocsarasak voltak, ami nehezítette volna a védelmet. Augusztus 24-én a Karasica mellett Tomori Pál szétvert egy török előörsöt. Alapy György és katonái által védett Pétervárad, majd Újlak hősies védői egyenlőtlen küzdelemben estek el júliusban, a Duna bal partján a török előrenyomulást lassító Tomori Pál kalocsai érsek meg sem próbálhatta a beavatkozást. Így a hatalmas török sereg zavartalanul kelhetett át a Dráván augusztus 14–19-e között, majd indulhatott tovább Mohács felé.
II. Lajos király csapatai július 2-án, Tolnán gyülekeztek. Az összegében mintegy 24 500 katona fő erejét az 5-6 ezer királyi, főpapi és főnemesi nehézpáncélos lovas jelentette. Őket jelentős számú könnyűlovas, német, cseh és itáliai zsoldos gyalogság követte. A török ágyúk negyedével, mintegy 72 ágyúval (a törökök negyede) rendelkeztek. Összességében ez jelentős erő volt. Ha összehasonlítjuk az 1525-ös paviai német-francia csatával, lényegében hasonló létszámú két erő csapott össze, mindkét oldalon voltak szövetséges, hűbéres államok egyaránt.
A király dokumentált levelei ellenére nem érkezett be Szapolyai János erdélyi vajda 15 000 fős serege, valamint Frangepán Kristóf mintegy 5000 főt számláló horvát-szlavón hadai. A Szegednél állomásozó Szapolyai egyébként levélben kérte a királyt hogy beérkezéséig ne vállaljon összecsapást.
A magyar sereg Mohácstól mintegy hét kilométernyire délre várta az ellenség beérkezését. A magyar sereg két harcrendben építette ki védelmi vonalát, Tomori Pál fővezér döntése alapján a bekerítés megelőzése céljából erőteljesen széthúzták a magyar harcrendet. Az első vonal jobbszárnyának parancsnoka Batthyány Ferenc horvát bán, a balszárnyé pedig Perényi Péter temesi ispán volt. A török hadsereg 15 óra körül kezdett felfejlődni, a ruméliai hadtest elkezdett tábort verni a magyar harcrenddel szembeni terasz előtt, talán Földvár falunál.
Bizonyos vélemények szerint a magyar vezetésben viták folytak a csata elkezdése felől. Tomori Pál, Szapolyai György, Báthory András főparancsnokok meggyőzték a királyt, hogy a felvonulás miatt lekötött, illetve két részre szakadó túlerőben lévő törököket pontosan e helyzetben lehet legyőzni. Tomori már nyert csatákat így a törökök ellen. Másrészt a magyar visszavonulás esetleges útvonala is bizonytalannak tűnt a hadsereg földrajzi helyzete miatt.
15 óra körül a király kiadta a támadási parancsot Báthory Andráson keresztül.
A Batthyány Ferenc horvát bán vezette jobbszárny és a Perényi Péter temesi ispán vezette balszárny nehézlovassága szétzilálták a ruméliai hadtestet, az előrenyomulást tovább lendítették a második harcrend könnyűlovasai. Egy kis megakadás után maga II. Lajos is támadásba lendült 1000 nehézlovasa élén, melyek közül pár hős testőre már-már elérte Szulejmán testőrségét, azonban a túlerővel szemben elestek.
II. Lajos lovassága támadásának áttörő erejét az is gyengítette, hogy Szulejmán balszárnyról támadásra indította a magyar jobbszárny ellen a Bali bég vezette szpáhi lovasságot. Bali bég kétségtelenül létező történelmi személyiség volt. A Szulejmánról szóló történelmi filmsorozatban láthattuk, ugyanakkor kegyetlen személyiségét a női nézők kedvéért egy markáns-sármos-lovagias karakterré formálták. Itt zárójelben kimondhatjuk, szégyen, hogy török filmen jelent meg a mohácsi csata, és magyar film még nem készült róla.
Tehát Lajos király lovassága egy részét Bali bég ellen kellett vezényelni Ráskay Gáspár vezetésével. Róla, mint a korabeli Magyarország jelentős költőjéről, katonájáról emlékezhetünk meg, egyébként túlélte Mohácsot. Minden bizonnyal rokoni szálak fűzhették a Nyulak szigetének (Margit-sziget) kolostorában élt híres fordító, kódexmásoló és író Ráskai Lea apácához. Ez talán jelzi a Jagelló-kor kulturális virágzását.
A szétzilálódott ruméliai hadtest mögött viszont már védelmi állásokat épített ki az anatóliai hadtest, ágyúi és a több sorban álló janicsárok puskái tüzével zilálta szét a támadó magyar lovasságot és gyalogságot. A magyar vezetés a visszavonulás mellett döntött, amely leginkább a nemesi lovas bandériumoknak sikerült, a gyalogság a Duna mocsaraiba fulladt, elesett, vagy mint foglyot másnap kivégezték.
Elesett Szapolyai György fővezér, Tomori Pál kalocsai, Szalkai László esztergomi érsek, számos püspök, báró, a nemesség színe-virága. A menekülő fiatal király a lováról a Csele-patakba esett (más értelmezés szerint a Duna mellékágába), majd valószínűleg a rossz esés miatt a nem túl mély iszapos vízbe fulladt. Holttestét az ősz folyamán emelték ki a patakból.
Emlékét, az ígéretes, már soha sem kibontakozó lehetőségeit Brodarics István kancellár, a csata krónikása a következő versben örökítette meg:
Szelleme, külseje, virtusa révén mintha csak isten
Volna, reményünk, dísze királyoknak, ha engedi sorsa.
Hitvese, az akkor szintén 20 éves Habsburg Mária (1505–58) királyné udvartartásával hajón elmenekült Budáról, de valahol Nagymaros és Esztergom között hajója zátonyra futhatott: kincseit elrabolhatták, vagy a folyó medrébe süllyedtek. Kincsvadászok a mai napig keresik. Ettől függetlenül szeptember 3-án megérkezett Pozsonyba, majd 1531 és 1558 között Németalföld kormányzójaként sokat tett az ország építészetének, művészetének fejlődéséért.
II. Lajos holttestének kiemelése után Mária királyné megkapta a királlyal közös, mély szerelmüket jelképező, aranyláncon függő aranyszívet. Végrendeletében elrendelte a tárgy beolvasztását: „Két embernek útitársa volt e szív mindhalálig. Két emberé, aki életében, szerelmében, érzéseiben soha el nem vált. Ezért hát semmisüljön meg ez az aranyból való szív, és veszítse el alakját, miként az egymást szeretők testei.”
A törökök ezt követően végigdúlták az országot; a csatában, illetve a fosztogatások során a lakosság vesztesége elérte a 150 ezer főt. Az áldozatok a harcmezőn estek el, a portyázó török szabadcsapatok mészárlásainak váltak áldozatává, vagy rabszolgaként hurcolták el őket az országból. Ezt a tragikus korszakot Gárdonyi Géza klasszikus regénye, az Egri csillagok is hűen felidézi. A visszavonuló seregek élén a Szulejmán című sorozatból is ismert Ibrahim pasa Kecskemét környékét is feldúlta.
A pusztító ellenséggel szemben szórványos, hősies, ám a legtöbb helyen tragikus végű ellenállás bontakozott ki – ilyen volt például a Pusztamarótnál zajló küzdelem Dobozi Imre vezetésével. Visegrádot, Esztergomot és Szabadkát azonban sikerült megvédeni a támadásoktól.
A törökök szeptember 11-én vonultak be a királyi udvar által kiürített Budára, míg Pestet a lakosságával együtt teljesen elpusztították. Alig egy hónap elteltével azonban a szultáni fősereg elhagyta az országot. Ezt követően újból kiéleződtek a rendi küzdelmek: a köznemesi párt Székesfehérváron, november 10-én Szapolyai Jánost, míg a főnemesség december 17-én Pozsonyban Habsburg Ferdinándot választotta királlyá.
Ezt megelőzően, minden bizonnyal október 12. és 19. között Szapolyai emberei megtalálták II. Lajos és kísérete holttestét, majd Székesfehérváron a végtisztességet megadva eltemették őt. Ezen a ponton fontos cáfolni azokat a híreszteléseket, amelyek szerint II. Lajost Szapolyai György ölette volna meg a dunaszekcsői plébánián. Egyrészt az erről szóló forrás (Szerémi György emlékirata) nem hiteles, másrészt Szapolyai György a csata hevében, még a magyar sereg visszavonulása előtt elesett a harcmezőn.
A két uralkodó és támogatóik között kiéleződött a konfliktus, és hosszas, hullámzó küzdelmeket vívtak egymással. 1538-ra Szapolyai belátta, hogy a török hódítás sokkal nagyobb veszélyt jelent, ezért a váradi békében Ferdinándra és utódaira hagyta a királyságot. Ezt követően felgyorsultak az események: Szapolyai élete utolsó pillanataiban – a Jagelló Izabella lengyel királylánnyal kötött házasságából – megszületett a fia, János Zsigmond. Bár a váradi egyezmény értelmében Ferdinánd követte volna őt a trónon, a csecsemőt János király hívei királlyá választották. Amikor Ferdinánd seregei ostrom alá vették Budát, Szapolyai bizalmi embere, Fráter György behívta I. Szulejmán szultán seregét hívta segítségül. Pontosan tizenöt évvel a mohácsi csata után, 1541. augusztus 29-én a szultán janicsárjai – egy látszólag békés, baráti városnézést színlelve – csellel megszállták Buda várát. Ezzel kezdetét vette a Magyar Királyság közel 150 évig tartó három részre szakadása, és az ország korábbi európai nagyhatalmi státusza végleg megszűnt.
Európai összehasonlításban a török támadások fő iránya ekkor hazánkon keresztül vezetett a kontinens szíve felé. Ettől függetlenül Podólia felől is támadtak, itt I. Zsigmond lengyel király állította meg a moldvai hűbéresükkel támadó törököket. A Mediterráneumban pedig Otranto környékén támadtak évtizedeken keresztül, itt Andrea Doria, a Genovai Köztársaság tengernagya verte vissza őket.
Gazdaság- és hadtörténeti szakértők kimutatták, hogy Magyarország ebben az időszakban saját erőből már sem megvédeni, sem pedig felszabadítani nem lett volna képes önmagát. Más kérdés, hogy a hódoltság kései szakaszában a bizonyos tekintetben engedékenyebb török uralom közvetve közrejátszhatott a magyar rendi alkotmányosság és a protestantizmus megőrzésében – gondolva itt az erdélyi és felvidéki fejedelmek rendi és vallásszabadságért vívott harcaira.
1526. augusztus 29. viszont mindenképp nemzeti gyásznap, amely a Mátyás halála után fokozatosan gyengülő, ám addig fél évszázadon át fennálló magyar nagyhatalmi státusz végét jelentette. Illik tehát Kisfaludy Károly disztichonjaival meghajolnia a mai magyaroknak előtte:
Hősvértől pirosult gyásztér sóhajtva köszöntlek, Nemzeti nagylétünk nagy temetője Mohács!
Károlyfalvi József – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
