A Gönyűi-homokvidék a Kisalföldön, Győr közelében található, mintegy 2458 hektáros kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület, amely a ritka meszes homokpuszta értékes növény- és állatfajait őrzi. Bors Imre atya összeállításából alább részletek olvashatók.
A homokvidék valaha egy összefüggő természetes erdősztyepp volt, mely Győrtől Esztergomig tartott. Ez az összefüggő terület ma már apró szigetekké zsugorodott össze. Ez az egykori területnek csupán 2–3 százaléka. Az egyik ilyen fragmentum a gönyűi homokvidék. A homokbuckákat az akkor még szabályozatlan Duna (mely a terület északi határa is egyben) és a szél alakították ki. A Duna hozta az üledéket, a szél pedig összefújta a homokbuckákat. Az éghajlat és a talajviszonyok nem kedveztek annak, hogy zárt erdők alakuljanak itt ki. Az ember megjelenése előtt még bölények, vadlovak, őstulkok és vadszamarak járták a vidéket, és nagytestű legelőként ugyanazt az ökológiai funkciót látták el, mint manapság az afrikai szavannákon az elefántok. Vagyis a cserjekezdemények, magoncok lelegelésével nem engedték, hogy az erdősztyeppén elburjánozzon az aljnövényzet. A Duna közelsége már a római korban a tájra vonzotta a természet legnagyobb átalakítóját, az embert. Az erdőirtásokkal át is alakította az ember a tájat. Az erdősztyepp eltűnt, sőt a 17. század végére már nem is maradtak erdők. A helyüket nagy kiterjedésű juhlegelők foglalták el. De ma már ezekkel a legelőkkel sem találkozhatunk, mert szántóföldekké alakították át azokat. Erdők ismét lettek, de állományukat zömmel tájidegen fajok tették ki.
A 19–20. században, hogy a homokot megkössék és a kopár tájakat beültessék, erdei- és feketefenyveseket, valamint akácosokat telepítettek. A nagy, meszes homokpuszta eltűnt, átalakult. Megmaradni csak ott maradhatott fenn, ahová az ember nem igazán teheti be a lábát. Ilyen hely a katonai gyakorlótér. Győr környékén századok óta gyakorlatoztak itt katonák, kezdve a 16. századtól napjainkig. A lőtér- és a gyakorlótér sok jellemzőjét megőrizte az egykor volt meszes homokpusztának.
A nyílt, növényzetmentes homokfelszínek jelentik a homoki élőhelyek fejlődésének kiindulópontját. Ezen a nyers homokfelszínen csak olyan élőlények képesek megélni, melyek jól tűrik a szélsőséges viszonyokat (mohák, zuzmók, egyéves lágyszárúak, valamint évelők). Ugyanez a helyzet az állatokkal is. Csak az alkalmazkodni jól tudó fajok találnak itt otthonra, mint amilyen a magyar bordásfejű kabóca, bikapók, sárga hangyafarkas, (ami egy tölcsércsináló hangyaleső, mely a legjellemzőbb faja nemzetségének a Kisalföldön).
A homokpusztagyepen él Magyarország legnagyobb termetű pókja, a pokoli cselőpók, mely rokonával, a szongáriai cselőpókkal ellentétben hálót is készít. Hálóit azonban nem a magasba helyezi el, hanem tárnákat ás, melyek nagy, nyitott lyukakként tátonganak, kibélelve a pók hálójával, sokszor a talajfelszín fölé magasodva. A szaporodási időszak végén pedig már beborítja a háló a tárnákat.
Ahogyan a növényzet sűrűbb lesz, a homoki pusztagyepek homoki sztyepprétekké alakulnak át. Itt már pusztai csenkesz, pusztai árvalányhaj, nagyvirágú fényperje, sima komócsin található. A sztyeppréteken már cserjéket is találunk. Tavasszal itt virágzik az agárkosbor, tavaszi hérics, mely utóbbi az erdőszegélyekig is terjeszkedhet, sőt megél a fenyőültetvények alatt is. A homoki nőszirom kiemelten védett. Ahogyan a homoki pusztagyepnek, úgy a homoki sztyepprétnek is megvan a maga faunája. Állatvilágához tartozik a homoki olaszsáska (más néven barbársáska), a sisakos sáska, magyar futrinka. (…)
A legnagyobb kiterjedésű homoki pusztagyepek és homoki sztyepprétek a győri lőtéren és a győrszentiváni gyakorlótéren vannak. A gyakorlótér 2004, a lőtér 2009 óta van a Natura 2000 oltalma alatt. A projekt eredményeképpen a táj visszakapta az eredeti erdősztyeppes arculatát galagonyával, pusztai árvalányhajjal, vitézkosborral. Elbontották vagy átalakították azokat a harcászati tereptárgyakat, melyeket a szovjetek helyeztek el itt a saját hadgyakorlataikon. A mesterséges homokdombok egyik oldalát például egyenesre vágták és a függőleges homokfalat rögtön elfoglalták fészkelésre a gyurgyalagok. A nyers homokfelszínek begyepesítése is megtörtént.
A katonai használat „idegenlégióst” is hozott a vidékre. Egy görögországi hadgyakorlatot követően a hazatérő katonákkal potyautasként megjelent egy endemikus görög búvópókfaj – a Zodarion zorba – mely Görögországon kívül csak nálunk él meg a nyílt homoki gyepen. Ugyanakkor a közelmúltban felfedeztek egy új kövipókfajt is a Parasyrisca arrabonica-t, melyet magyarul kisalföldi szirtipóknak neveznek. (…)
Madárvilág tekintetében találkozhatunk itt a búbos bankával, mely szintén az idős fák odúiban szeret fészkelni. A búbos bankának e területen a törzsalakja (Upupa epops epops) található meg. A régi tölgyesek hagyásfáival a lőtérrel szomszédos bőnyi és gönyűi erdőknél találkozhatunk. Itt az akácültetvények jelentik a veszélyt az őshonos növényekre. A gyorsan terjedő akác a talajt is megváltoztatja maga alatt, ami megnehezíti az őshonos fajok visszatérését. A fenyők elsavanyítják ugyan a talajt, de mégis megőrizték annyira a homoki gyepek világát, hogy néhány éven belül visszaállítható lesz a homoki élőhely. (…)
Rengeteg lepke is megcsodálható: például farkasalmalepke és az a faj, amely a Bucka Barangoló Tanösvény emblémaállata lett, a bucka-fűbagoly. Nem azért lett a tanösvény emblémája ez az éjjeli aktivitású bagolylepke, mert ez lenne a leggyakoribb állat a térség faunájában, hanem mert a nevében a bucka szó szerepel, mely jól rezonál a tanösvény nevével. Az angolul malachit-bagolynak is nevezett lepke élete a pázsitfűfélékhez kötődik, hiszen a hernyói is különböző pázsitfüveken táplálkoznak és fejlődnek. (…)
Az írás teljes terjedelmében ITT olvasható.
Szöveg: Bors Imre
Fotó: Fertő-Hanság Nemzeti Park; Bóka Zsuzsa; Endrődyné Király Nikolett; Takács Gábor; Ambrus András; Pellinger Attila
Forrás: Győri Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
