Ez az augusztus 20-a tényleg más lesz, mint a korábbiak – itt a program

Ez az augusztus 20-a tényleg más lesz, mint a korábbiak – itt a program

Három budapesti helyszínen rendeznek zenei eseményeket az augusztus 20-i állami ünnepségen, amely a tervek szerint a kormányzati számítások alapján az évtized legolcsóbb, négymilliárd forintból megvalósuló rendezvénysorozata lesz.

Közzétették az augusztus 20-i állami ünnepség hivatalos programját amelyet a telex.hu foglalt össze.

Műegyetem rakpart (Elektro Rakpart): Augusztus 19-én és 20-án kétnapos elektronikus zenei programot tartanak nemzetközi fellépőkkel. A nyitónapon többek között Carl Craig és Nina Kraviz lép fel, míg augusztus 20-án Christian Löffler, a Modeselektor, valamint a LavaLava duó játssza a zenéket.

Kossuth tér (Diszkótér): Az augusztus 20-ai esti fényshow és tűzijáték után diszkót rendeznek, ahol az Anima Sound System audiovizuális szettel és JumoDaddy mellett meglepetésvendégek is színpadra lépnek.

Margitsziget (Beats Sziget): Augusztus 20-án délutántól koncertsorozat várja a közönséget. Fellép Дeva, a Random Trip – amely LGT-blokkal is készül –, a Boban Marković Orkestar, valamint a Quimby, a programot pedig Infragandhi zárja.

Hírdetés

Ünnepi programok és árak

A rendezvénysorozat keretében a tűzijáték idén tízperces lesz.

A helyszíni árakat illetően a szervezők tájékoztatása szerint a sör és az ásványvíz ára egyaránt ezer, illetve ötszáz forint alatt maradhat.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy az idei évben a gyulai Kézműves cukrászda Bíborfehér elnevezésű készítménye nyerte el a Magyarország tortája címet, míg Szent István napi kenyérnek a pilisi pityókás kenyeret választották.

A fővárosi ünnepségek ideje alatt forgalomkorlátozásokra és járatmódosításokra kell számítani.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »