Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Szűk évtizeddel első kötete (hungária út, hazafelé; versek, Jelenkor, 2018) után Mohácsi Balázs – költő, kritikus, szerkesztő, fordító – gondolt egyet, és kettőt gondolt: csaknem egyidejűleg két opus magnummal jelentkezett. Az egyik sajátos műfaji kísérlet, hibrid regény. A másik Bertók László összegyűjtött verseinek kétkötetes, minden eddiginél teljesebb kiadása (Magvető, 2025). Az utóbbinál Mohácsi – a Bertók-hagyaték gondozójaként és Bertók-projektek szervezőjeként – szerkesztői, jegyzetírói, filológusi munkával lép elő szinte társszerzővé. Az előbbi esetében egyszerűen „csak” írt-kompilált egy majdnem félezer oldalas művet, melyet leginkább tudatregénynek merhetek nevezni.
Metamodern emlékiratok könyve? Bevezetés egy szebb irodalomba? A „műfajtalankodás” (Milbacher Róbert) jegyében a kötet mintegy neoavantgárd gesztussal tobzódik a posztmodern szövegtechnikában (miközben az automatikus írássá stilizált írásmód a beatköltők laza poétikai flow-jával is váratlan rokonságot mutat); ezzel irodalomtörténeti korszakot zár le, amidőn a narrátor egy életszakaszát összegzi.
Aparegény, anyaregény, fiúregény. A Halál körül keringő életek könyve. Beszámoló az önlebontással elért önmegalkotás lehetőségeiről. Olyan regény, amely a saját keletkezésének történetét beszéli el – hogy mindenes figyelemmel ejthessen szót a szerző-elbeszélő és szűkebb-tágabb környezete sorseseményeiről.
Szórakoztató és melankolikus, egzisztenciális és groteszk. Változó hangsúlyokkal. Gyász és humor, pátosz és irónia esztétikai minőségeivel a gondolati és az érzelmi regiszterek is folyvást egymásba oldódnak, egymást értelmezik. Ebből a textuális foltvarrásból adódóan az egyik oldal megrendít, a következő megnevettet, összességük pedig elismerésre késztet.
Mondanám, hogy a referenciák (nevek, helyszínek, események) zavarba ejtővé teszik ezt a – családi pillanatokat is kiélesítő, testi-lelki intimitásokat is elősoroló – személyességet; de miért is jönnénk zavarba a személyességtől (avagy egy/több személytől)? Lenyűgöző és megható inkább az olvasónak megajánlott autobiográf bizalomnak ez a foka.
A szabadon önreflexív naplóbeszéd az autofikciós irodalmi mezőben helyezi el a művet, de az aprólékos önelemzés nyelvi alakzatai, a többszörös (meta)reflektáltság, a mozaikos-kollázsos szerkesztés (a szöveget dúsító versek, képek, idézetek, tipografikus játékok együttese) inkább irányzatokat összegző alkotásnak mutatják az Újabb narancsok…-at.
Helyenként artisztikusan vulgáris prózanyelv tájékoztat a pécsi szál, a családi kötelékek és az irodalmi hálózatok identitásteremtő (máskor: -gyengítő) hatásáról, sőt hatalmáról. Mindeközben nemcsak a szerző reflektál folytonosan a szövegre, de a szöveg (sőt szövegek) is a szerzőre (és egymásra).
A létösszegző, az időszembesítő és az önmegszólító verstípus Németh G. Béla máig nagy hatású műelemzői kifejezései, a hatvanas-hetvenes évekből. Az Újabb narancsok gurulnak el teljességigényére jellemző – és játékos-nyitott természetére is rávall –, hogy akár e terminusokkal is körülírhatnánk poétikai vállalását.
Az utóbbi évek egyik legkülönösebb, legkreatívabb és legfajsúlyosabb irodalmi kiadványa könyvtárgyként is pompás darab: a négyzetes formátummal a szabályosság-kiegyensúlyozottság alaktani hatását kelti, egy rendet kereső eszméleti ambíció jelzetének mutatkozik.
Fő erénye pedig, hogy a rendet, mely után kutat, a keresés műveleteivel maga teremti meg.
Mohácsi Balázs: Újabb narancsok gurulnak el, Prae Kiadó, 2026.
Fotó: Prae Kiadó
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. augusztus 9-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
