2026. július 1-jével új fejezet kezdődött Molnár Tamás atya papi szolgálatában. Az atya tizenkét évnyi áldásos pozsonyi szolgálat után Nagymagyaron kapott új megbízatást, küldetést. Mások mellett az új állomáshely első heteiről, a Szent Rita-tiszteletben gyökerező nagymagyari közösségi hagyományokról, a pozsonyi évek legfontosabb tapasztalatairól és az érseki bíróságon végzett szolgálatáról is beszélgettünk vele, de szóba került az Egyház megújulásának kérdése, a papi hivatások jövője, valamint az is, milyen közösséget is szeretne építeni az új szolgálati helyén.
***
Július 1-től új fejezet kezdődött papi szolgálatában. Másfél hónap távlatából milyen érzésekkel tekint a „váltásra”, és hogyan élte meg az első heteket Nagymagyaron?
Ha érzéssel kell jellemeznem az elmúlt időszakomat, a boldogságot szeretném említeni. Őszintén válaszolva a feltett kérdésre, bátran állíthatom, hogy az újdonságokra nyitottan, főként ismerkedéssel, de mondhatnánk, hogy már „klasszikus” plébánosi teendőkkel és azért még jóval korábban betervezett nyári programokkal is eltelt eddigi heteimet boldog papként éltem meg.
Ez nem jelenti azt, hogy boldogtalan állapotból jöttem az új állomáshelyemre – vagyis egyáltalán nem menekülve, nem kényszer hatására, nem is cserbenhagyó módon zártam le a tizenkétéves lelkipásztori szolgálatomat a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösségben –, mint ahogyan azt sem jelenti, hogy boldogtalanul váltottam – ugyanis teljes szabadsággal és békében megélt történésként tekintek a főpásztorommal előzetesen átbeszélt továbblépésre –, inkább azt jelenti, hogy itt is felszabadultan élem meg, hogy a Jóisten által számomra kijelölt helyen és szolgálatban vagyok. Itt és most, valamint életutam egy innen induló újabb szakaszán, tizennyolc évvel ezelőtt megkezdett – ám jóval régebbre gyökerező – papi szolgálatom útján.
A boldogság érzésének említése mellett az elfogadás megtapasztalásának örömét emelném még ki, beleértve a település roma lakossága részéről tanúsított befogadást és kapcsolatkeresést is.
De hogy ne tűnjék e beszámolóm hihetetlenül idillikusnak, elárulom azt is, mi okozott rossz érzést az elmúlt időszakban. Néhány paptársam önfeltárulkozása. Helyezésem kapcsán ugyanis akadtak papok, a maguk „sikerét” püspök(ök)kel versengő lájk-számban mérő kollégák, akik bizony elég egyértelműen kifejezték, hogy számukra a papság leginkább karrier, sok minden és sajnos sok mindenki is csupán eszköz – létrafok, s hogy bizony a vélt hírnév elhitette velük, hogy az őszinte és egyszerű szolgálat csak szlogen, sőt badarság.
Fájó, hogy az „olcsó áru” szemfényvesztett fogyasztói közül mennyien csapdába esnek, méghozzá a mi, papok emberi gyarlóságai miatt is.
Nem nagyon lehet e témáról beszélni, mert azonnal féltékenységgel vagy rosszindulattal vádolják az embert, ám érdemes az egyes dolgok hosszú távon hozott jó vagy hiányzó, esetleg rossz gyümölcsei szerint ésszerűen és őszintén hívőként értékelni, választani, állást foglalni. E rossz érzés, pontosabban szomorúság tehát a hívek néhány paptársam általi „átveréséből” fakadt.
Fotó: Süle Ágnes Katalin
A plébánia nemcsak Nagymagyart foglalja magába, hanem több település lelkipásztori ellátását is. Pontosan mekkora közösségért felel, hány templomot és hány filiát kell ellátnia, és milyen szervezési kihívásokat jelent ez a mindennapokban?
A somorjai esperességhez tartozó Nagymagyari Egyházközség területén két templom áll. Az egyik, a Felső-Csallóköz legnagyobb templomaként Nagymagyaron található – ez a plébániatemplom –, a másik pedig Felsőjányokon. Két szép templomról van szó. Az idén száznegyven éves plébániatemplom a Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepén tartja búcsúját, míg Felsőjányokon a Jézus Szíve-ünnephez kapcsolódik a templombúcsú. Egyébként pedig – remélem, nem tévedek – tíz településnek vagyok a plébánosa.
Értelemszerűen Nagymagyar, aztán Felső- és Alsójányok, Csenke, Olgya és Vajasvata, továbbá Csörge-puszta, Szigetmajor, Újvásár és Bústelek van a gondjaimra bízva.
Rendszeresen a két templomban van szentmise, más helyszíneken csupán alkalmilag, mint mondjuk falunap alkalmából. Az egyes települések közti kis távolságok miatt, valamint a sok évtizedes hagyományt folytatva a hívek eljárnak a plébániatemplomba, illetve vasárnap, ünnepnap és elsőpénteken a jányoki templomba is.
Leginkább magyar szentmiséket celebrálok, a plébániatemplomban azonban vasárnaponként és a parancsolt ünnepeken szlovák nyelvű szentmise is van, így vettem át a miserendet elődömtől.
Temetőből azonban jóval több van, mint templomból, szinte minden településnek van saját temetője. A plébániai hivatal – ami most felújítás alatt áll – Nagymagyaron, a templom mellett található. A templommal szembeni romos épület, egy régi iskola, szintén egyházi tulajdon, amit a jövőben jó lenne rendbe hozni és értelmesen kihasználni. Közigazgatási szempontból nézve öt polgármesterrel működöm együtt.
Fotó: Süle Ágnes Katalin
Nagymagyar egyik legismertebb lelki öröksége a Szent Rita-tisztelet és a búcsú. Mit jelent Önnek személyesen Szent Rita alakja, és hogyan látja ennek a „lelki hagyománynak” a jövőjét?
Kiskorom óta a kedvelt szentjeim közé tartozik a Nagymagyaron is nagyon tisztelt Szent Rita. Családtagjaim körében és sok kedves ismerősömnél is ugyanígy nagy tiszteletnek örvend. Már gyerekként is jártam egy Szent Rita-búcsún Nagymagyaron, aztán kispapként és papként, ha csak tehettem, jelen voltam a májusi búcsún. Somorján töltött kápláni éveim idején egy autóbusznyi hívővel Szent Rita sírjához is elzarándokoltunk egyszer az olaszországi, umbriai Casciába. Rómában folytatott egyházjogi posztgraduális tanulmányaim során pedig több alkalommal is eljutottam néhány napra gyóntatni e sokak által felkeresett zarándokhelyen.
Volt, amikor a Szent Rita-ünnepen is épp Casciában szolgáltam, nagyon szép élmények maradtak bennem.
Naszvadi Sándor esperes úr, az elődöm, gyakran hívott az utóbbi években, hogy a Szent Rita május 22-i ünnepét megelőző tizenöt csütörtökből álló sorozatot megnyissam. Jó volt tudatosítani, hogy hétről hétre összegyűltek a reménytelennek tűnő helyzetekben is hathatósan közbenjáró szentet tisztelő hívek, általában minden alkalommal más meghívott lelkiatya gondolatait megszívlelni és közösen imádkozni.
E több hónapos lelki előkészület, valamint természetesen a rózsák megáldásával és a főpapi szentmiséhez kapcsolódó körmenettel meghonosult búcsú is szívügyem, tehát ezt az értékes hagyományt egyértelműen folytatni kívánom.
Hálás vagyok az eddigi lelki gyümölcsökért is, és bízom benne, továbbra is sokaknak segítségére lesz az új egyházközségemben oly nagyon kedvelt szent, „a rózsák szentje”.
Fotó: Süle Ágnes Katalin
Tizenkét éven át volt a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség lelkipásztora. Melyek azok a pillanatok, kezdeményezések vagy lelkipásztori tapasztalatok, amelyekre a legnagyobb hálával gondol vissza ebből az időszakból?
Sok van belőlük, talán hosszas lenne felsorolni, így csupán néhány kulcsszót említek: szentségkiszolgáltatások, zarándoklatok és táborok, adománygyűjtések, a külhoni magyarokkal való szoros kapcsolatok ápolása, a közösségi ház és közösségi honlap…
De leginkább az emberi kapcsolatokért vagyok nagyon hálás. Sok jó barát, kedves ismerős, lelkes hívő, szimpatikus család állt mellettem, illetve állhattam én mellettük a legkülönfélébb élethelyzeteikben.
S mint minden bizonnyal mindenhol akadnak, így Pozsonyban is voltak gerinctelen „Júdások”, piszkálódó „Bernadettek”, azonban Istennek hála, a szeretettel teli „Veronikák” és segítőkész „Simonok” voltak túlsúlyban, és rájuk nagyon szívesen emlékezem.
Fotó: Nagymagyari plébánia
A plébánosi szolgálat mellett továbbra is megmaradt feladata az érseki bíróságon helyettes bírósági helynökként. Milyen munkát takar ez a tisztség, és hogyan lehet összehangolni ezt a lelkipásztori szolgálattal?
A pozsonyi magyar hívek közt folytatott működésem idején is dolgoztam a Pozsonyi Főegyházmegye bíróságán, egy évig egyházbíróként, majd 2015 közepétől helyettes bírósági helynökként. Ez utóbbi feladatköröm továbbra is érvényben van.
A helynöki tisztség a főpásztor „meghosszabbított kezét” jelenti. Egyházjogi ügyekben – főként házasságjogi esetekben – egy másik paptársammal az érsekünk nevében járunk el. Képtelen lenne egy megyéspüspök mindenre száz százalék figyelmet fordítani, így bizonyos feladatokkal segítőket, helynököket bíz meg.
A mi feladatunk az egyházbíróság működésének biztosítása, többek közt a bírók, kötelékvédők, jegyzők, ügyvédek megbízása egy-egy konkrét perrel, persze mi magunk is részt veszünk döntéshozatalokban, illetve biztosítjuk munkatársaink rendszeres továbbképzését.
Fellebbezési bíróságként is működünk, mégpedig Nagyszombatból, Nyitráról, Besztercebányáról és Zsolnáról küldik hozzánk az ügyeket, hogy azokat másodfokon elbíráljuk.
A gyakorlatban ez úgy fog kinézni, hogy a hét bizonyos köznapjain reggeltől délutánig az Érseki Hivatalban leszek – kihallgatások, adminisztratív munkák, döntéshozatalok miatt –, este pedig a rám bízott plébánián fogok szentmisét celebrálni. Bízom benne, ahogyan eddig, úgy ezentúl is bölcsen és jól működően összeegyeztethető lesz e két fontos – mindkét helyen konkrét, halhatatlan lelkű embereket érintő – szolgálati terület.
Fotó: Nagymagyari plébánia
Az Egyház napjainkban számos társadalmi kihívással szembesül: csökkenő templomlátogatás, elöregedő közösségek, egyre kevesebb papi hivatás. Ön szerint hol kezdődik a megújulás egy plébánia életében?
Az Egyház Krisztusé. Mi, papok csak Krisztus munkatársai vagyunk. Tehát nekem sem jobb receptem, sem nagyobb hatalmam, sem erősebb eszközöm nincs, mint hogy Őt mind hitelesebben képviselve jelen legyek ott, ahová az Isteni Gondviselés helyezett. Embernek kell lennem, imádkozó hívőnek kell lennem, szerető embertársnak kell lennem, aki igyekszik segíteni, együttérezni, meghallgatni, valamit az Istenből merítettből továbbadni.
A papi hivatás isteni ajándék. Az imaháttér – a pap és a hívek részéről –, valamint egy pap hiteles életvitele segítség lehet annak, aki a meghívást érzi a papi életútra. Ám csak úgy kényszeríteni valakit, hogy pap legyen, soha nem merném megtenni.
Amíg pedig kevésnek tűnik a papok száma, a laikusokat kell még jobban olyan feladatokba rendszerszerűen is bevonnunk, amelyeket egy nem felszentelt személy is elvégezhet. Imádkozzunk azért, hogy a papi hivatásra meghívott személyek merjenek e hívásra válaszolni és elköteleződni, a laikusok pedig áldozatkészen, felelősségteljesen vállaljanak általuk betölthető szolgálatokat az Egyházban.
Fotó: Nagymagyari plébánia
Ha néhány év múlva visszatekint majd erre az időszakra, minek örülne a leginkább? Milyen lelki, közösségi vagy emberi gyümölcsöket szeretne látni Nagymagyaron és a rábízott hívek életében?
Remélhetőleg, amikor majd visszatekintek, a lelkesedésemért leszek hálás, pontosabban az Úrtól kapott lelkesítésért. Illetve most azt remélem, hogy amikor majd néhány év múlva visszatekintek, akkor is lelkes leszek, az Úr által lelkesített.
Nagymagyari működésem elején hangsúlyoztam, hogy az egymással szemben támasztott elvárások helyett egymás megismerésével kezdjük a közös utat. Vagyis az első gyümölcsök közt azt látnám szívesen, hogy ismerjük egymást: én a híveket, a hívek engem és egymást is. Szívem vágya, hogy a fehér bőrűek ismerjék a roma lakosokat és fordítva is.
Tanulom a neveket, hallgatom az élettörténeteket, örömmel osztozom a családok boldogságában a keresztelők és esküvők alkalmával, együttérzéssel állok a gyászolók mellé a temetésekkor és az évfordulós szentmisék beíratásakor.
Voltak már a plébánián és annak udvarán segíteni fehérek és romák is egyaránt, egyformán megtaláltuk a közös hangot.
Szeretném jól látni, mire van szükség ebben a faluban. A hosszú távú tervek majd ennek függvényében kerülhetnek napirendre, és mindenképpen átimádkozásra. Mi az Úr terve ezzel az egyházközséggel? – tegyék fel elmélyült imában a kérdést. Szívesen fogadom majd az ötleteket, ösztönző irányadókat, imában kapott gondolatokat…
A közösség összekovácsolódása érdekében szívesen szervezek programokat, így a nagyszülők és idősek világnapján orgonakoncert volt, egy másik alkalommal vasárnapi agapé a plébánia udvarán, augusztus végén Mátraverebély-Szentkútra zarándokolunk, szeptemberben háromnapos ünnepség készül a templombúcsú alkalmából, amelyre többek között a cigánypasztorációban jártas Majnek Antal ferences püspök atyát is meghívtam Kárpátaljáról, valamint a falu szülöttjét, a Magyarországon szolgáló ifj. Méry László lelkiatyát is.
Bízom benne, hogy az élő és összetartó közösség a Jóisten áldásával és az Ő dicsőségére a kellő időben újabb és újabb jó gyümölcsöket terem majd az egyházközség, a falvak, az Egyház, a világ javára.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
