Árcsökkentési kényszerben vannak egyes szállodák – szakértő javasol megoldásokat

Árcsökkentési kényszerben vannak egyes szállodák – szakértő javasol megoldásokat

A szalloda.blog portál szerint az erős forint ezen a nyáron két oldalról is szorítja a magyar turizmust, a gyenge szezon következményei pedig nem feltétlenül most látszanak, hanem a következő idényben fognak. Az euró bevezetése segítene a helyzeten, de a kormánynak is lesznek teendői.

A munkaerőhiány, a képzés, maga a piac, és az erős forint is a magyar szállodák problémái közé sorolható. Az erős forint egyszerre drágítja Magyarországot a külföldieknek és teszi olcsóbbá a külföldet a magyaroknak. A helyzetet értékelve az InfoRádióban a szalloda.blog oldal főszerkesztője, Pakuts Tamás elmondta: a szállodák előtt két lehetőség áll.

„Aki tőkeerős, az kitart. Kérdés, hogy meddig kell kitartani, de ugye a végtelenségig nem lehet. A másik pedig az, hogy ha nem akar vendéget veszíteni, és látja, hogy üresek a szobái, akkor elkezd lefelé menni az áraival” – fogalmazott.

Pakuts Tamás szerint a kérdés az, hogy az alacsonyabb árak fedezik-e a szállásadó költségeit. Főként a budapesti, illetve az eurós piacban érintett balatoni szállodavezetők panaszkodnak a főszerkesztő szavai szerint arról, hogy csökkenteniük kell az áraikat. A vendégek ugyanis kivárnak az utolsó pillanatig, tehát a last minute valóban last last minute-té válik, és délután jönnek be estére a foglalások, mert tudják, hogy 25-30 százalékkal olcsóbban is megkaphatják a korábban drágábban hirdetett szobát.

Felmerül a kérdés, hogy segítene-e az euró bevezetése. Pakuts Tamás úgy véli, hogy legalábbis könnyítene, hiszen akkor minden euróban lenne. Nem egyszerű az átmeneti időszak, mindezt Horvátország példája is jól mutatja: hónapokig mindent át kellett számolni, ugyanakkor minden transzparenssé is vált, nem kellett két különböző valutában gondolkodni. De végül egy rövid átmeneti időszak után letisztult a kép.

Hírdetés

A gyenge szezon következményei nem feltétlenül most látszanak, hanem

  • ősszel az elmaradó felújításokban,
  • télen a létszámleépítésekben és
  • tavasszal a ki nem nyitó szállodákban és éttermekben lehet majd érezni – mondta a szalloda.blog főszerkesztője.
  • Az új kormány szerinte nagyon nehéz helyzetben van, sok problémát örökölt, az ágazatra azonban mindenképpen oda kell figyelni. A Magyar Turisztikai Ügynökségnek óriási feladata kell hogy legyen a következő időszakban abban, hogy miként tudja valamilyen módon kompenzálni a szállodákat. Úgy látja, nem is anyagi kompenzációra volna szükség elsősorban, hanem segítségre a marketingben, támogatásra abban, hogy például a gyengébb téli szezon hogyan lehetne jobb, hogy akkor is meg tudják tartani a munkaerőt és magasabb legyen a foglaltság, kompenzálva a nyári kiesést – mondta az InfoRádióban Pakuts Tamás.

    A cikk Kalapos Mihály interjúja alapján készült.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »