Német László SVD bíboros, belgrádi érsek augusztus 14-én, pénteken levélben fejezte ki együttérzését mindazok felé, akiket érint a csütörtök éjszaka a horvátországi Omišnál kitört tűzvész. Az alábbiakban üzenetének magyar nyelvű fordítását teljes terjedelmében közzétesszük.
Nagy aggodalommal fogadtam a hírt az Omišban és környékén történt tűzvészről. Imáimról biztosítom és kifejezem együttérzésemet, részvétemet minden érintett felé, különösen azoknak, akik elvesztették otthonukat, megélhetésüket vagy vagyonukat, valamint a tűzoltók és az összes szolgálattevő felé, akik önzetlenül dolgoznak az életek megmentéséért és a közösség védelméért.
Ezekben a nehéz órákban szükségünk van a szolidaritásra, a felelősségvállalásra és a kölcsönös segítségnyújtásra. Imádkozunk minden ember biztonságáért, és erőt kérünk azok számára, akik a tűz következményeitől szenvednek.
Ne hagyjuk, hogy ez a megpróbáltatás megosszon minket, hanem inkább ösztönözzön arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, és jobban felkészüljünk közös otthonunk védelmére.
Német László SVD bíboros
*
Történetének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban, a legnagyobb intenzitással a Splittől 25 kilométerre délkeletre fekvő Omiš városa mellett. A tűz augusztus 13-án, csütörtök este keletkezett, majd lakóházakra is átterjedt. A rendőrség péntek délután egy holttestet talált a leégett terület átvizsgálása közben.
A jelenlegi információk szerint a térségből mintegy ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki – közülük 58 magyart –, 36-an megsérültek, közülük heten életveszélyes állapotban vannak.
45 magyar állampolgárt egy sportcsarnokban helyeztek el, további 13 főt pedig egy másik helyszínre menekítettek ki. Ellátásukról a horvát hatóságok és a Vöröskereszt munkatársai gondoskodnak. Egy magyar állampolgár könnyebb végtagsérüléssel a spliti kórházba került.
Több tucat lakóépület megrongálódott vagy teljesen kiégett, emellett éttermek, gépkocsik, hajók, melléképületek, mezőgazdasági területek és az elektromos hálózat egyes részei is károsodtak.
A tűz további terjedését a helyi hatóságoknak sikerült megakadályozniuk, az oltás azonban jelenleg is zajlik.
Forrás: Belgrádi Főegyházmegye Facebook-oldala; MTI; Infostart
Fotó: Miroslav Lelas/AFP
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


