Félmillió euróból újult meg a nemeskosúti szociális otthon tetőszerkezete

Félmillió euróból újult meg a nemeskosúti szociális otthon tetőszerkezete

Több mint félmillió euróból újíttatta fel Nagyszombat megye a nemeskosúti (Košúty) felnőttek szociális otthonának tetőszerkezetét. A beruházással biztonságosabbá vált az épület, javult a hőkomfort, és csökkent annak energiaigénye is – tájékoztatott a megye.

A teljes körű rekonstrukció során eltávolították a régi, megrongálódott tetőfedést, a szükséges helyeken korszerű szigetelőelemeket építettek be, kicserélték a tetőablakokat, majd új fedést kapott az épület. A munkálatokkal megszüntették a hosszú ideje fennálló hőveszteségi problémákat is.

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke szerint a beruházás célja az volt, hogy korszerűbb és biztonságosabb körülményeket teremtsenek az intézmény lakói és dolgozói számára. Hozzátette, a megye a szociális intézményekben dolgozók támogatására is nagyobb hangsúlyt helyez: augusztus 1-jétől jelentősen emelték az alkalmazottak béreit, Nagyszombatban pedig nemrég megnyitották a Holisztikus Egészség Intézetét, amely egyebek mellett a mentális egészség megőrzését, a kiégés megelőzését, valamint a szakmai fejlődést szolgálja.

Kép forrása: TTSK

Hírdetés

Beke Zoltán, a nemeskosúti szociális otthon igazgatója szerint a tető felújítása már elengedhetetlen volt. A korábbi fedés rossz állapotban volt, ezért folyamatos javításokra szorult. Az új tető az intézmény belső klímáját is érezhetően javította.

A kivitelezést közbeszerzési eljárást követően az ARKO SK, s.r.o. végezte.

Nagyszombat megye az elmúlt időszakban más fejlesztéseket is megvalósított az intézményben. Új bejáratot építettek, valamint felújították és kibővítették a konyhát, amely korszerű felszerelést is kapott. Ezekre a munkálatokra a megye korábban csaknem 600 ezer eurót fordított saját költségvetéséből.

SZE/Felvidék.ma/Sajtóközlemény


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »