Fülek elfeledett öröksége elevenedik meg a Palóc Napokon

A Palóc Napok és Füleki Városnapok programsorozatába bekapcsolódva a Városi Honismereti Múzeum egy nem mindennapi, tematikus délutánnal készül augusztus 13-án. 16.30-kor nyílik A környék elfeledett öröksége – Hagyatékok a Vármúzeum gyűjteményéből című kiállítás a városi múzeum galériájában.

A tárlaton az intézménybe került, Fülekről és környékéről származó értékes hagyatékok legérdekesebb darabjai lesznek megtekinthetők, amelyek bepillantást nyújtanak az elmúlt évszázad történelmi eseményeit megélt elődeink mindennapjaiba.

A gazdag tárgyi és képanyagot írott emlékek – levelek, naplók, kéziratok – gazdagítják, szemléltetve az adott kor hangulatát, valamint a város politikai és gazdasági helyzetét.

Bemutatásra kerül továbbá a 2024-ben megtalált városházi időkapszula és annak teljes tartalma, vagyis az üveg tárolóedény, valamint az abban elhelyezett 20. század eleji kéziratok és pénzérmék.

 

A tárlatot a múzeum udvarán installált fotókiállítás egészíti ki, amely az idén gyűjteménybe került Cebrián- és Hubay család albumából származó fényképnagyítások révén is betekintést enged a helyi arisztokrácia múlt századi színes életébe.

A Cebrián család füleki ágának utolsó képviselői a három testvér, István, Mária és Róza voltak. A fiatalon elhunyt István és özvegye, gróf Cebrián Istvánné Vécsey Magda aktívan részt vettek a füleki közéletben – többek között támogatták a füleki templom lourdi barlangjának megépítését, valamint az 1909-ben megrepedt templomharang cseréjét.

A család másik tagja, Cebrián Mária apja megbízásából a füleki birtokot irányította, majd a tulajdonába került a kelecsényi Ruttkay- és a kurtányi Mocsáry-kastély is. Támogatta a város kulturális tevékenységét, és többek között ő ajándékozta a katolikus templom 150 kilogrammos harangját, amelyet 1924-ben szenteltek fel.

 

Cebrián Róza Hubay Jenő zeneszerző felesége lett. A család közeli barátja volt Jászai Mária, a magyar színháztörténet egyik legkiemelkedőbb egyénisége, aki gyakran vendégeskedett Hubayék szalatnai kastélyában.

Hírdetés

Az említett neves családok egyes tagjainak Fülekhez és környékéhez kötődő életéről Adamová Mária és Puntigán József tart szlovák nyelvű előadást, amelynek megvalósítását közforrásból a Művészeti Alap támogatta.

Az eseményt a Fazekaš testvérek rövid zenei koncertje zárja, amelyen felcsendülnek a híres zeneszerző, Hubay Jenő szerzeményei is.

Szombaton 9 órakor veszi kezdetét a történelmi délelőtt, ahol kicsiket és nagyokat egyaránt színes programok várnak.

A városi parkban megvalósuló eseményen szlovák vásári komédiások gondoskodnak a jó hangulatról, továbbá az érdeklődőket magyar nyelvű gyermekszínházi előadással, a Kanát család solymászbemutatójával és íjászkodással várják.

A látogatók megtekinthetik a török kávézót, és találkozhatnak török mesemondóval is. Ezen kívül történelmi alkotóműhelyek és népi játékok, korabeli viselet-, fegyver- és történelmi konyhabemutató, valamint lovaglás várja az eseményre látogatókat.

A rendezvény megvalósítását a Művészeti Alap támogatta a „Történelmi délelőtt a füleki várban” című pályázat keretében.

Az 1912-ben épült füleki városháza felújítása során egy időkapszulára bukkantak, amelyben több mint száz éven át őrzött, Fülek akkori életéről tanúskodó dokumentumok rejtőztek. Az értékes kéziratok bemutatják a városháza építésének történetét, a helyi egyesületek, az iskola és más intézmények tevékenységét. Emellett számos olyan füleki lakos nevét is megőrizték, akik több mint egy évszázaddal ezelőtt itt éltek, dolgoztak és részt vettek a település életében.

Az időkapszulában talált dokumentumokat a „Nemzedékek öröksége: Dokumentumok a füleki városháza időkapszulájából” című, készülő kétnyelvű kiadványban mutatják be, amelynek ünnepélyes bemutatójára 2026. augusztus 15-én, szombaton, a történelmi városháza épületében kerül sor 15.30-tól.

A program része lesz a városháza felújítását dokumentáló fotókiállítás megnyitója, valamint a Cannaro együttes koncertje.

Az előadás megvalósítását a Művészeti Alap támogatta.

Egyúttal tudatjuk, hogy az előadás szlovák nyelven 2026. szeptember 23-án, 16 órától valósul meg a Füleki Városi Könyvtárban.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

FVM/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »