Brit, francia, holland és szlovák rendőrök is vigyázzák a Szigetet

Brit, francia, holland és szlovák rendőrök is vigyázzák a Szigetet

Brit, francia, szlovák és holland rendőrök segítik a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőreinek munkáját az idei Sziget fesztiválon – közölte a BRFK szóvivője. Csécsi Soma az InfoRádióban arról is beszélt, hogy folyamatban van egy nyomozás azzal kapcsolatban, hogy többeknek kábítószert csempészhettek az italába a fesztiválon tartott DJ Oti esemény idején.

Bár a Budapesti Rendőr-főkapitányság évek óta részt vesz a Sziget Fesztivál biztosításában, a szóvivő fontosnak tartotta elmondani, hogy ez elsősorban nem rendőrségi feladat.

A külső biztosításban résztvevő egyenruhások elsődleges feladata a közrend, a közbiztonság fenntartása, valamint a közlekedés segítése.

A Szigeten elsősorban civil ruhás rendőrök teljesítenek szolgálatot, az ő feladatuk a bűncselekmények megelőzése, megszakítása. Csécsi Soma arról is beszélt, hogy a külső biztosításban nem csak a Budapesti Rendőr-főkapitányság erői vesznek részt, hanem a Készenléti Rendőrség, a Polgárőrség, illetve a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának munkatársai is.

„A szigeten a civilruhás nyomozók mellett egyenruhás rendőrök is teljesítenek szolgálatot, ők elsősorban nappali időszakban, de ha bárki segítségre szorul, nyugodtan lehet őket keresni.

Hírdetés

Idén négy országból érkeztek rendőrök hozzánk. Ez a négy ország Nagy-Britannia, Franciaország, Szlovákia és Hollandia. A rendőrök a Sziget külső és belső biztosítása mellett a Dunán is a nap 24 órájában jelen vannak, még a szolgálatváltás is a vízen történik.” A szóvivő felhívta rá a figyelmet, hogy

ha valakinek a sérelmére mégis bűncselekményt követnek el, akkor a III. kerületi rendőrkapitányságon tegyen feljelentést.

A hétvégi DJ Otti koncerten történtekről a rendőrségi szóvivő elmondta: a Budapesti Rendőr-főkapitányság az eset összes körülményének tisztázása céljából indított büntetőeljárást, nyomozást. Ennek a nyomozásnak az a célja, hogy kiderítsék, mi történt, vagy mi történhetett a hétvégén.

„A kollégáim érdemi nyomozati cselekményeket is végrehajtottak, kamerafelvételeket foglaltak le, ezek elemzése folyamatban van, tanúkat hallgattak ki, sőt mintavételre is sor került. Az eljárás jelenleg folyamatban van, több információt jelenleg nem tudok megosztani” – fogalmazott Csécsi Soma.

A cikk Barkóczi Bence interjúja alapján készült.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »