Mel Gibson nem úgy folytatja A passiót, ahogy várnánk

Mel Gibson nem úgy folytatja A passiót, ahogy várnánk

Nem hiszem, hogy bárki is arra számít, amit látni fog…

Nem hiszem, hogy bárki is arra számít, amit látni fog…

Több mint két évtized telt el a 2004-es, A passió bemutatója óta. Mel Gibson heves vitákat kiváltó alkotása mindezek ellenére óriási kasszasiker lett, és hosszú időn át az egyik legsikeresebb R-korhatáros filmnek számított. Gibson most visszatér a történethez, ám a készülő filmek – amelyek The Resurrection of the Christ címmel, két részben kerülnek a mozikba – a rendező ígérete szerint jelentősen különböznek majd az előző alkotástól – írja a Collider.

Mel Gibson a Fan Expo Boston rendezvényén elmondta, hogy az első és a második részt egyszerre forgatták Rómában, és mindkét film elkészült. Jelenleg a vágás és a vizuális effektek utómunkálatai zajlanak. A rendező szerint azonban nem érdemes hagyományos folytatásként tekinteni a produkcióra.

 

Nem hiszem, hogy bárki is arra számít, amit látni fog

– fogalmazott.

A film ötlete nem közvetlenül A passió után született meg. Gibson elmondása szerint a történet több mint húsz éven át formálódott, a forgatókönyvön pedig csaknem egy évtizeden keresztül dolgozott Randall Wallace-szal, A rettenthetetlen Oscar-díjas forgatókönyvírójával, valamint testvérével, Donal Gibsonnal. A rendező szerint a feltámadás történetét nem lehetett volna egyszerű, lineáris folytatásként elmesélni.

„Nem lehet csak úgy lineárisan elmesélni a történetet. Egymás mellé kell állítani a tényleges eseményt sok más tényleges eseménnyel, hogy felfogjuk a jelentőségét. Ez megint egy kirakós játék. Nem lineáris” 

Hírdetés

– mondta.

A projekt végül olyan terjedelmessé vált, hogy két filmre bontották. Gibson szerint a két résznek már a forgatókönyvben is megvolt a természetes töréspontja. „Benne volt a forgatókönyvben, de volt egy természetes töréspont. Van egy első és egy második rész, és különálló darabok. Szerintem önmagukban is megállják a helyüket, ugyanakkor kiegészítik egymást.”

Az egyik legnagyobb változás a nyelv lesz. Míg A passió szereplői elsősorban arámiul és latinul beszéltek, a The Resurrection of the Christ mindkét része angol nyelvű lesz. Gibson szerint ezt a történet összetettsége indokolja.

Mindkettő angolul van, mert a téma és az a teológiai anyag, amin végig kell mennünk, annyira összetett, hogy nem hiszem, hogy az emberek szeretnék idegen nyelvű feliratokkal olvasni.

A rendező szerint a nézőknek közvetlenül kell befogadniuk a történetet és annak gondolati rétegeit. „Azt akarod, hogy azonnal fel tudják fogni. Ezért a közönséghez igazítottam az anyagot, és úgy gondolom, hogy jobb, ha a saját nyelvükön hallják.”

A film méretei sem mindennapiak. Gibson elmondása szerint Jeruzsálem, Damaszkusz, Róma és Egyiptom díszleteit is felépítették a forgatáshoz, a hatalmas építményeket pedig a munkálatok lezárulta után lebontották. „Olyan díszleteket, amilyeneket ebben az iparágban többé soha nem fognak látni” – mondta Gibson.

A látványvilág kialakításában ismét Francesco Frigeri vett részt, aki A passió díszletein is dolgozott. A rendező szerint a produkcióhoz készült építmények rendkívüli méretűek voltak.

A The Resurrection of the Christ: Part One jelenlegi tervek szerint 2027-ben kerül a mozikba, a második rész pedig 2028-ban követi. 

Ménes Márta – www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »