Benyovszky Mánya Ágnes: Aratás utáni körkép Veres István2026. 08. 05., sze – 09:08
Falusi gyerekként, a múlt század nyolcvanas éveiben, a szőgyéni Futrinka utcában – ahogy mi, ott lakó gyerekek hívtuk, mivel akkoriban még nem volt hivatalos neve – alig vártuk, hogy a masszív Zetor traktorok meghozzák a frissen kötött szalmabálákat a házak elé.
Amíg a szülők nem húzták-vonták, talicskázták be a telkek hátuljában húzódó baromfiudvarokba, mi, gyerekek, vettük birtokba a téglatest alakúra préselt, jókora szalmakötegeket: „várat“ építettünk, vagy tornyot raktunk belőlük. Emlékeim szerint nemigen zavart, hogy szúrt, bökött a hegyes és száraz szalmaszál. A bála ráadásul porzott is, és átmeneti szállást kereső „lakosokkal”, főleg poloskákkal volt tele.
A szalmatulajdonos szülők nem voltak különösebben elragadtatva attól, hogy mi, az utca gyerekei ilyen jól elfoglaljuk magunkat, mert a dög nehéz szalmabálák vonszolása és a rajtuk való ugrálás során a gép által tömörített szalmatéglaegység megbomlott, és rengeteg szalma szóródott szét. Hancúrozásunk eme sajnálatos következménye nemcsak munkaigényesebb be- és eltakarítást jelentett, de a bálák elraktározásánál, egymásra halmozásánál is gondot okozott.
Az utóbbi tíz-húsz évben a vonat-, autó- és buszablakból is csupa henger alakú szalmabálát látok: nemcsak a határban terülnek szét, mint a sütőből frissen kivett, és – a gyorsabb hűlés végett – egymástól kissé távolabb lerakott óriási vaníliáscsigák, hanem leánynak, legénynek „öltöztetve” vendéghívogatóként is találkozni velük.
Nem gugliztam utána, csak a józan paraszti ész logikáját követve jutottam a felismerésre, hogy talán a régivilágbéli, téglatest alakú szalmabálát kibocsátó szovjet, román, csehszlovák gépek mehettek tönkre (vagy ami még valószínűbb: halhattak ki a hozzáértő kezelőik), és cserélték le őket az általam korábban csak Ausztriában látott hengert hengergetőkre.
Ha elfog a gyerekkorom nyarai és szalmabálái iránti nosztalgia, megnézem az amatőr fotós apukám által készített (főként) fekete-fehér képeket, vagy a szovjet blokk Tom és Jerry-jének tartott „pocskajzajac” (a később születettek kedvéért: Nu, pogogyi! – No, megállj csak! szovjet rajzfilm) egyik epizódját, amelyben a gonosz farkas úgy próbálja meg elkapni a gabonatáblába menekült nyuszit, hogy egy bálázógépet zsákmányolva ered a nyomába. A móka és a kacagás garantált, hiszen nemcsak a szalmát dolgozza bele a téglatest alakú (!!!) bálákba, de az útjába kerülő tyúkokat, sőt őt magát is alaposan megkötözi az időközben elszabadult és önmagát irányító gép. Fontos adalék még, hogy a nyuszi – mint mindig – ezúttal is megmenekül.
Mi, Futrinka utcai gyerekek is mindig megúsztuk kisebb (bogár)csípésekkel és nagyobb letolás nélkül, és bálavár híján ott folytattuk a gumizást, a pudingpor- és „sumenka” evést meg a biciklizést, ahol abbahagytuk. De ez már egy másik történet.
Kapcsolódó cikkünk
Zsenge korom óta nagy gyűjtögető vagyok. Példának okáért van szalvéta-, képeslap- és bélyeggyűjteményem – ez utóbbival már harminc évvel ezelőtt sem lehetett fiúzni, de nem is azért gyarapítgattam.
Komoly rongygyűjteményem is van, bár rongynak mégsem nevezném ezeket az évek során felgyülemlett textíliákat. A „ne dobjuk ki, jó lesz ez még valamire” típusú emberek közé tartozom. A gyerekeim kinőtt ruháinak ikonikus darabjait gondosan eltettem emlékbe, a visszamaradt példányok nagy részét elajándékoztam, a többit pedig elraktároztam további felhasználás céljából. Ehhez jött még az évek során elnyűtt, ám még újrahasznosítható farmerek tömkelege és néhány, húsz évvel ezelőtt hordott bársonying. A kockás anyagok a gyengéim, úgyhogy turkálóból jövet-menet ezekből is beszereztem néhány tetszetős darabot. Sok kicsi sokra megy.
Anyukám gyerekkoromban boszorkányos ügyességgel hajtotta a szekrényes Veritas varrógépét, csűrte-csavarta, szabta-varrta az anyagot, és mindig összehozott valami szépet a húgomnak meg nekem. Kislányként ebből leginkább a pedálozás tetszett. Hajtottam is aztán a varrógépet „üresben”. Varrni viszont sokáig csak kézzel varrtam. Egyszer aztán hozzáülhettem a családi varrógéphez, és onnantól nem volt megállás!
Tavasszal, a szájmaszkmizéria idején sem jöttem zavarba. Szabásminta az internetről, anyag a padlásról, (immár saját) varrógép a dobozból, szakértelem zsigerből. Le is gyártottam az első sorozatot a családnak, kinek-kinek a nemére, habitusára való tekintettel. És amire nagyon büszke vagyok: egy köteg gumi is volt itthon! Hiába, a rendes háziasszonynak…
Nem a második hullámnál tartok, hanem a harmadiknál, már ami a szájmaszkvarrást illeti. A sulikezdésre – az új rendelkezések miatt – legyártottam legalább két darabot családtagonként. Jól mosható, jól szellőző, természetes anyagból – és a készlet még tart. Mivel az utcán is kötelező viselni, jobban „fogy”, ezért nemrégiben egy újabb adag megvarrásának veselkedtem neki. Az általam gyártott nem valami profi munka, de garantáltan egyedi. A család által hébe-hóba hordott orvosi maszkok gumiját meg újrahasznosítom, és a házi készítésűbe fűzöm.
A maszk viseléséről vagy éppen nem viseléséről, sőt a helyes hordásáról már sokat és sokan írtak. A szakemberek szerint akkor van értelme, ha egyszerre fedi az orrot és a szájat, és rásimul a takarandó részekre. És tiszta. Mossák, vasalják, cserélik. Na, ez utóbbiakkal kapcsolatban számos elborzasztó példát láttam.
Egy profi oktatóvideót is megnéztem a témában. Aszerint tiszta kézzel, még otthon (és nem az utcára kilépve) kell felhelyezni a maszkot, nem szabad igazgatni, az egész napi munkából/suliból hazaérve kell csak levenni. Az esetleges napi többszöri evés-ivást a videó nem említette, de az is lehet, hogy én a fogyókúrás változatot láttam. Apropó látás! Az éppen aktuális maszkot zárt térben az előírt módon viselem, de az őszies idő beálltával kint kénytelen vagyok megszegni a szabályt. Szemüvegesként a ködös, párás időben semmit nem látok a világból, ami meglehetősen veszélyes lehet a reggeli városi csúcsforgalomban. Poénkodom is rajta: ha lehúzom a maszkot az orromról, a járvány visz el, ha rajta hagyom, egy személyautó vagy kamion. Mivel távolra nem látok, akkor sem járok valami jól, ha a szemüvegem veszem le.
Egy biztos, vagy inkább biztosnak látszik: maszkot a jövőben is hordanunk kell, ki tudja, meddig. Ha nincs ügyes nagymama, csupa szív barátnő, nagylelkű munkaadó a közelünkben, és nem akarjuk egyszer használatosnak gyártott példányokkal terhelni a pénztárcánkat meg az amúgy is szennyezett környezetünket, érdemes előszedni a kreativitásunkat, és a gyakorlatban alkalmazni a családi körben vagy a boldog békeidők háztartási óráin összecsipegetett tudást.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 49. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
