Az ausztriai alapítású Ancillae Christi Regis (Krisztus Király Szolgálói Világi Intézmény) közösség meghívására az Úti Boldogasszony Társasága magyar képviselője, a Vinculum Caritatis közösség női ágának néhány tagja és hárman az egyházközségi nővérektől az Eger melletti Ostorosra látogattak.
Az első alkalommal megszervezett találkozóról Gaál Mária vezető nővér (Egyházközségi Nővérek Társasága) írt beszámolót, melyet az alábbiakban szerkesztett formában közlünk.
A találkozó szentmisével kezdődött. Az Ancillae Christi Regis (ACR) közösség lelkivezetője, az egri egyházmegyés Ferenc Károly atya szabadtéri szentmisét mutatott be, melyen megemlékeztek az ACR magyar kollégiumának alapítójáról, Anton Gots kamillánus atyáról.
A vendéglátók kötetlen együttlétre invitálták a résztvevőket. Bográcsban főtt finom ebéd és süteményezés után mindenki bemutatkozhatott, hiszen a találkozó célja az ismerkedés volt. Egymás hivatástörténetének meghallgatása közben újra átélhették, milyen gazdag az Úr kegyelme, és milyen sokszínű a mi Egyházunk.
„A legkülönbözőbb élethelyzetekben is megtalál minket, és ha nyitottak vagyunk, meghallhatjuk hívását, életünk sorsfordítója lehet – írta Gaál Mária nővér. – Közös tapasztalatunk, hogy ma nehezebben hajlik a társadalom az elköteleződésre, ezért is küzdünk mindannyian az új hivatások hiányával.
Különböző területeken, de mindnyájan az Úr, és egyházunk szolgálatára elkötelezve élünk. Szolgálataink sokban hasonlóak, mégis különbözünk egymástól.”
Egy dolog azonban közös: „évek teltek el a meghívásunk óta. Különböző módokon, más és más közösségben köteleződtünk el Jézus mellett; sokszínű feladatainkban hármas fogadalommal, a világban élve szolgáljuk a körülöttünk élőket.
Hosszú évek után visszaemlékezve a kezdetekre, hivatásunk történetére, az első szeretetre, Jézus ígéreteire, a kapott kegyelmekre, életünk eddigi gyümölcseire, mindannyian azt tudjuk elmondani, amit egyikünk így foglalt össze:
Reméljük, hogy jövőre a többi, világban élő közösség tagjai is együtt tudnak lenni velünk.”
Forrás és fotó: Egyházközségi Nővérek Társasága
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


