Szakmai nézeteltéréseik nem megfelelő rendezéséről is írt bejegyzésében.
Azonnali hatállyal lemondott Vadász Gábor a XII. kerületben betöltött alpolgármesteri posztjáról. A momentumos képviselő azt írta, régóta érlelődött benne a kérdés, hogy meddig vállalhatja az alpolgármesteri tisztséget annak ismeretében, ahogyan Kovács Gergely a kerületet vezeti.
Facebook-bejegyzése szerint abból, hogy az első sikertelenség után másodszor is a képviselő-testület elé terjesztette a leváltását, úgy látja, a polgármester egyáltalán nem érzi, hogy felelőssége lenne a munkakapcsolatuk megromlásában, a szakmai nézeteltérést pedig párbeszéd helyett az eltávolításával kívánja rendezni, amihez kész nagykoalíciót szervezni a Fidesszel és a DK-val az erről szóló szavazáson.
„Ebben a politikai játszmában nem vagyok hajlandó statisztaszerepet vállalni, ezért a mai napon azonnali hatállyal lemondtam az alpolgármesteri tisztségről” – közölte. Ezután különböző konfliktusaikról számolt be, idézve egy esetben a polgármester alpári válaszát.
„Láttam, ahogy a kerületi korrupció egyik legnagyobb feltárója az átláthatóság ellenlábasa lett. Láttam, hogy miközben folyamatosan a részvételiségről beszél, egyre kevesebb lakossági fórumot tart, az érdemi kérdéseknek pedig nem ad teret, és láttam, hogyan írja felül a szakmai szempontokat és a közérdeket a polgármester autoriter döntéshozatala” – indokolta lemondását.
A XII. kerületi képviselői mandátumát megtartja. „Mindent meg fogok tenni azért, hogy továbbra is érvényt szerezzek a testületben azoknak az elveknek, amelyeket egykor Kovács Gergellyel közösen képviseltünk” – írta.
Vadász Gábort 2024-ben választották városfejlesztésért, városüzemeltetésért és vagyongazdálkodásért felelős alpolgármesterré.
A kerület másik alpolgármestere, Kocsik Tekla májusban mondott le.
Az üggyel kapcsolatban a 444.hu emlékeztet: a 2024 utáni kutyapárti képviselőcsoportból korábban ketten, Kocsis Borbála és Visi Piroska kerültek szembe Kovács Gergellyel. Visi Piroska most éppen méltatlansági indítványt nyújtott be a polgármesterrel szemben, ezt a testület csütörtökön fogja tárgyalni. Kovács ugyanekkor a kutyapárti Pásztor Tibort választatná meg új alpolgármesternek.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


