A táj, mely a miénk: gyönyörű, megtartó és értékes

A táj, mely a miénk: gyönyörű, megtartó és értékes

Az egykor régi országot elválasztó, mai békés Duna folyó az ország legdélibb részén abszolút összekötő kapoccsá vált a két part között. Mert ami összetartozik, az újra egyesül – kulturális téren mindenképpen, de a gazdasági és főleg a turisztikai előnyei is szembetűnőek.

Miért rohanunk a világ végére, ha a csoda itt van a szomszédban?

Párkányba ugyanis nemcsak az ismert fürdő miatt érkeznek a látogatók, még ha a helyiek szerint kevesebben is jönnek, mint a korábbi években, amit sokan az évente emelkedő árak számlájára írnak.

A turizmus alapigényeit tekintve óriási lehetőségek rejlenek a fellendülésben Párkány és vidéke számára, hiszen földrajzi szempontból is csodálatos adottságokkal rendelkező vidékről van szó.

A vízitúrázóknak alighanem ez a legszebb szakasza Pozsonytól Visegrádon át egészen Budapestig. A csodálatos Dunakanyar és a Pilis hegyei által övezett táj a szemnek és a léleknek egyaránt megnyugtató látványt nyújt. A párkányi régió az Ipoly, a Duna és a Garam találkozásánál, valamint az Alsó-Garam-mente apró falvai számtalan rejtett értéket kínálnak a pihenni vágyóknak.

A dombok és völgyek között meghúzódó falvak tájházai Szalkán, Kéménden, Szőgyénben vagy Kisújfalun, Helemba földbe vájt pincéi, valamint a vidék szakrális pontjai, mint a bényi templom vagy az avarsáncok vonulatában található búcsújáró hely, a Kutacska, mind-mind lehetőséget adnak a csendes elvonulásra.

Minden egyes település őriz egy-egy olyan szakrális vagy történelmi momentumot, amely megállásra készteti a vándort, felidézve a helység dicső vagy éppen tragikus múltját.

Utazás a távolba vagy elcsendesedés itthon

Hírdetés

Mindez most, nyár közepén jutott eszembe, amikor a mai ember a megérdemelt pihenésre vágyva rohan a világba, ki-ki a saját igényei és anyagi lehetőségei szerint. Van, akinek a távoli országok felfedezése a szenvedélye, mások két hetet a tengerparton szeretnének eltölteni, s ez így van rendjén. Ugyanakkor ma egyáltalán nem ciki a szülőföldünk szép határait bejárni és megismerni.

 Sokszor éppen az ismeret hiánya miatt nem tudják sokan megszeretni azt a vidéket, ahol az egész életüket leélik.

Pedig a fenti felsorolás csak egy vázlatos ízelítő a helyi csodahelyekből. Mennyi lehetőség kínálkozik a lelki elcsendesedésre – ami ma életszükséglet gyermeknek és felnőttnek egyaránt – e táj vizeinek partjain. Mennyi alkalom adódik a találkozásra, a csöndre, az ismerkedésre és a barátkozásra akár egyetlen hétvégi körút során is, közelebb a természethez.

Nemrégiben egy holland turista kerékpárral járta be ezt a vidéket, és amikor a helyiek megkérdezték tőle, miért éppen ezt a tájat választotta, azt válaszolta: bejárta Európa számos vidékét, de ennél szebbet még nem látott. Ezt Helembánál mondta, a Dunakanyar kapujában, ahol a víz, a domboldal, az erdő és a rét minden szépsége találkozik, s ahol a távolból az Esztergomi Bazilika tekintélyes épülete őrzi a vidéket.

Megállni a rohanó világban

Bizonyára ez az oka annak is, hogy Csehországból, valamint Szlovákia nyugati és északi tájairól is sokan érkeznek az ország e csendes szegletébe, mert van errefelé valami olyan varázs, ami másutt hiányzik.

Ez a kissé nosztalgikus utazás talán más felvidéki magyarokban is hasonló érzéseket ébreszt, hiszen az ország többi szép táján élők is hasonlóan vélekednek a saját szülőföldjükről.

Ebben a zűrös, zajos és lelket nyomorító világban talán nagyobb szükségünk lenne arra, hogy néha kicsit itthon maradjunk. Megismerni és megszeretni azt a földet, ahol elődeink éltek, dolgoztak és pihentek. Jobban megfigyelni a még megmaradt erdők, rétek, vizek és hegyek szépségét, újra megállni és észrevenni a természet adta kincseket.

A folytonos verseny és a rohanás ugyanis nem életet hosszabbító életmód, és oly kevés időnk marad erre a földi életre.

Dániel Erzsébet / Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »