Nyolcvan évvel ezelőtt épült meg a Nógrád megyei karancssági Szentkút lourdes-i barlangja. A kerek évforduló alkalmából Kapás Attila karancssági plébános vezetésével idén is zarándokok gyűltek össze a kegyhelyen, hogy közös imával, Mária-énekekkel és a talentumokról szóló tanítással erősítsék meg hitüket és közösségüket – adta hírül a Váci Egyházmegye július 20-án.
A hit mélysége, a közösség ereje és a Szűzanya iránti olthatatlan szeretet jellemezte az idei zarándoklatot, amelyen a hívők egy különleges jubileumot is ünnepeltek a karancssági kegyhelyen.
A Karancsságtól mintegy három kilométerre, a fák ölelésében fekvő Szentkút nem csupán a jelen, hanem a múlt megrendítő tanúsághelye is.
A karancssági Mária-hódolat írásos gyökerei egészen 1866-ig nyúlnak vissza, amikor egy fiatal helyi legénynek, Szakács Ferencnek látomásai voltak ezen a területen. A kút vizét a népi emlékezet kezdettől fogva gyógyító hatásúnak tartotta; a zarándokhely jelentőségét pedig Mindszenty József bíboros, hercegprímás is elismerte, amikor 1948-ban engedélyezte az ott bemutatandó nyilvános szentmiséket.
A kegyhely kiemelkedő mérföldkőhöz érkezett: pontosan nyolcvan évvel ezelőtt, a helyi bányászok áldozatos segítségével épült meg az a kőből emelt, impozáns lourdes-i barlang, amely a Szeplőtelen Fogantatást és Szent Bernadettet ábrázoló hársfaszobroknak ad otthont.
A jubileumi búcsúra érkező zarándokok idén családias létszámban, ám annál nagyobb lelki buzgósággal gyűltek össze. A kegyhelyre vezető úton Kapás Attila plébános vezette a hívőket, miközben együtt, egy szívvel imádkozták az örvendetes rózsafüzért. A résztvevők a szomszédos és távolabbi egyházközségekből – Karancsságról, Ságújfaluból, Szalmatercsről és Mogyoródról – érkeztek, megmutatva a tájegységeken átívelő keresztény összetartozást.
Megérkezésükkor a zarándokok zengő Mária-énekkel köszöntötték a Szűzanyát, amely betöltötte a barlang körüli szent teret.
Az ünnepi szentmisén a plébános a talentumokról szóló evangéliumi tanítást állította a középpontba. Szentbeszédében hangsúlyozta, hogy Isten mindnyájunkat egyedi ajándékokkal és képességekkel indított el az élet útján: „Mindnyájunkban ott vannak a talentumok, amelyek segítségével szolgálhatjuk közösségeinket; egymás segítsége, támasza lehetünk. Ezeket a Teremtőtől kapott belső értékeket nem áshatjuk el, hanem bátran kamatoztatnunk kell a mindennapokban. Minden jó cselekedet, amellyel felebarátainkat támogatjuk, egy-egy lépés Isten országa felé.
A szentmise végén, a kegyelmekkel teli nap lezárásaként a jelenlévők tiszta, szívből jövő Mária-énekkel búcsúztak a kegyhelytől, miként érkezésükkor is köszöntötték a Szűzanyát. Az ünnepi esemény megerősítette a zarándokokat abban, hogy a 80 éves barlang és a Szentkút nemcsak a múlt emléke, hanem a jövő élő forrása is a nógrádi dombok között.
Szöveg: Oláh Borbála
Forrás: Váci Egyházmegye
Fotó: Sütő Erika
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


