Engedd el a kezét! Kulcsár Péter2026. 07. 20., h – 18:58
Valahányszor megérkeztek a gyerekek csapzottan, izzadtan, és már a bejárati ajtónál lehajították a hátizsákjukat, csendesen fellélegeztem. Idegen pólót, egy fűcsomóhoz bújó félárva zoknit, elfelejtett uzsonnát, és annyi kavicsot, kagylót, tobozdarabot és homokot is rejtett a zsák, hogy egy kisebb szigetet is összerakhattunk volna belőle.
Arra is emlékszem, ahogy gyors egymásutánban két hazai és egy nemzetközi táborozás követte egymást, ilyenkor újabb trikókból, melegítőkből és fehérneműkből álló csomagokat kellett bezacskóznunk és feladni a vonatra. Két-három, erdőben töltött hét után a kisebbik gyerek érkezéskor odasimult a nappali húzós ajtajához, és megtapogatta a falat. Mondván: de rég látott ilyet, eddig minden képlékeny volt, a sátorhely, a maguk építette vizesárkok, mosdók, de úgy csillogott a tekintete, mintha az egész nap érlelte, eső áztatta táborhelyet magával hozta volna. Hányszor álltam szakadó esőben az emeleti erkélyen, hogy ha ők áznak odakint, ázzak hát én is. Dolgozás közben hányszor szakítottak félbe a lehetséges viharveszélyekből, villámlásokból, huszonnégy órás erdőpróbákból fakadó félelmeim, utólag mégis úgy érzem, érdemes volt elengedni a kezüket. Embert próbáló feladatok elé állítani egészen kicsi, hatéves koruk óta mindkét gyereket, mert a későbbiek során az emberi kapcsolataikban, a rátermettségükben része volt a cserkésztáboroknak. Ráadásul úgy tudtak percek alatt összepakolni a kollégiumba menet, hogy mire felocsúdtam, már útra készen álltak, várva az elemózsiás pakkot. A cserkészszülőket is megedzik a táborok. Jó néhányszor távolabbi helyen parkolva kúsztunk-másztunk az Ipoly partján vagy Zebegény erdőrejtekében, mire rábukkantunk az akkor már nagyobbacska, 10–12 éves gyerekekre más szülők kíséretében, és néztük, ahogy viszik a műanyag lavórt, önfeledten mosdanak, ruhát mosnak a patakban. Zavaró volt a jelenlétünk, talán elég lett volna, ha a díszes fakapunál hagyjuk a tepsi süteményt és a krumplis pogácsát. Nem kell ilyenkor átlépni a titokzatos idővonalat, amelyen már túl vannak, és új tapasztalatokkal, ismeretekkel, olykor kisebb sérülésekkel, de megerősödve térnek vissza.
A gyerek örül a kihívásoknak, az ismeretlennek, a szabadban nyújtózásnak, de ha a szülőben ilyenkor szűköl valami, ha túlságosan nehezen vesz búcsút a gyerektől, és jó tanácsként éli meg mindannak a sok kellemetlen helyzetnek a felsorolását, ami odakint történhet vele, ezzel sok mindent elronthat.
A tábori rend szigorú, és a biztonságot szolgálja, csak el kell fogadnunk, hogy merőben eltér a mi rendünktől. A nyár egyik fontos üzenete, hogy ne maradjon a gyerek értő és szerető társak nélkül. Nem elég, ha felnőttek közt, családi kiránduláson vagy a nagyszülők, nagynénik és nagybácsik körében él meg kényeztető nyári napokat. Ennél több kihívásra, merészebb próbatételekre is alkalmas. A táborozás nemcsak a gyereket, hanem a szülőt is próbára teszi. Míg a gyerek új ösvényeket keres, a szülőnek azt kell megtanulnia, hogy nem kísérheti végig mindegyiken.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
