Magyar Péter: Az új köztársasági elnök feltétel nélkül szeresse a hazát

Magyar Péter: Az új köztársasági elnök feltétel nélkül szeresse a hazát Kulcsár Péter2026. 07. 20., h – 13:59

A feltétel nélküli hazaszeretet jelölte meg a következő köztársaságielnök-jelölt előtt lényeges követelményként a miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

Magyar Péter az államfőválasztásról azt mondta, „tiszta lappal indulunk, nem kötnek minket a korábbi paktumok vagy éppen szokások”.

Hozzátette, ne várják tőlük azt, hogy a régi ellenzék, vagy a Tisza szavazóinak válasszanak elnököt. Akkor döntenek jól, ha olyan elnököt választanak, aki végre az egész ország elnöke lesz – mutatott rá, azt kérve a pártoktól, a civilektől, mondják el, kit és milyen értékek miatt tartanak méltónak arra, hogy a köztársaságot képviselje.

Hírdetés

Természetesnek nevezte, hogy nem lesz olyan köztársaságielnök-jelölt, aki mindenkinek megfelel.

Magyar Péter közölte, az új államfőnek nem kell hétköznapi értelemben vett politikusnak lennie, sőt, nem kell jogásznak sem lennie.

Magyarországot hosszú éveken át hivatásos, nagyon gyakorlott politikusok, kiváló jogászok vezették, akik pontosan ismerték a hatalom szabályait, a törvények és az alkotmány útvesztőit, és mégis saját érdekeik szolgálatába állították az államot és a jogot – hangsúlyozta.

A köztársasági elnöknek olyan embernek kell lennie, aki őrködik a nemzet egysége és az alkotmányosság felett; lehet biológus, történész, orvos, művész és jogász is, ha integritása és életútja alapján azt lehet hinni róla, hogy erővel, tisztességgel, kitartással és hazaszeretettel el tudja végezni ezt a munkát – rögzítette, hozzátéve, a lényeg, hogy feltétel nélkül szeresse a hazát.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »