Augusztus 8-án Boldog Bódi Mária Magdolna vértanú születésének 105. évfordulójára emlékezik a Veszprémi Főegyházmegye. Ezt egy 86 és 105 km-es ifjúsági kerékpáros zarándoklattal szeretné megünnepelni ott, ahol Magdi is élt: a Balaton-felvidéken. Jelentkezési határidő: augusztus 4., kedd 18 óra.
A Veszprémi Főegyházmegye #TekerjMagdival ifjúsági kerékpáros zarándoklatának szervezőcsapata nagy szeretettel vár mindenkit augusztus 8-án, szombaton Balatonfűzfőn, a Jézus Szíve-templomnál (Jókai Mór utca 43.). A résztvevők 8.15-től fognak gyülekezni, megvárva a Budapestről akkor érkező vonatot, majd 9-kor indulnak a templom elől.
A 105 kilométeres útvonal: Balatonfűzfő–Balatonakali–Köveskál–Kővágóőrs–Tapolca–Szigliget–Badacsonytomaj. A táv jórészt a balatoni bicikliúton megy, végig asztfalton, és vannak benne emelkedők. Lesz Magdi lelkiségére épülő spirituális program, strand, közös étkezések, borkóstoló, esti fürdőzés.
A 86 kilométeres útvonal: Balatonfűzfő–Balatonakali–Badacsonytomaj–Szigliget–Badacsonytomaj.
A részvételi feltételek ITT olvashatók.
16 év alatt csak felnőtt kísérettel lehet részt venni a zarándoklaton, 18 éven aluliak pedig csak szülői beleegyező nyilatkozattal vehetnek részt az eseményen, melyet a szervezőknek az esemény megkezdése előtt el kell küldeni vagy átadni.
Regisztrálni a zarándoklatra EZEN az oldalon lehetséges, augusztus 4., kedden 18 óráig.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


