A vasárnap befejeződő labdarúgó-világbajnokságot követően a labdarúgósportba vetett bizalom megerősítését célzó párbeszéd megkezdésére szólított fel Alain Berset, a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács főtitkára vasárnap.
A párbeszédnek – melyet Berset az interneten is elérhető közleményében a most zajló labdarúgó-világbajnokság fináléjának lefújását követően kezdődő „harmadik félidőnek” nevezett – meglátása szerint arról kell szólnia, hogy miként lehet megvédeni a labdarúgást a növekvő politikai, pénzügyi és sportfogadás okozta nyomástól, valamint a rasszizmustól a 2030-as világbajnokság előtt.
A labdarúgósportban jelentkező válság okainak „két neve van”: pénz és hatalom – hangoztatta Berset, majd kifejtette: politikai nyomás hatására felfüggesztett büntetések kérdőjelezik meg a bírók tekintélyét, a játékosokat rasszista bántalmazás éri választott tisztségviselők részéről, illetve nyomást jelent az, hogy minden passzra, minden sárga vagy piros lapra és minden szögletrúgásra nagy értékű fogadásokat kötnek.
Emlékeztetve az Európa Tanács szerepére a nézők biztonságára, a doppingellenes fellépésre és a mérkőzések manipulálása elleni küzdelemre vonatkozó nemzetközi jogi normák kidolgozásában, Alain Berset hangsúlyozta, hogy a sport legnagyobb kihívásai nemzetközi együttműködést és kötelező érvényű szabályokat igényeltek.
„Íme, a javaslatom a FIFA-nak: egy harmadik félidő, egy párbeszéd, mely már ma este megkezdődik azzal a céllal, hogy létrehozza a labdarúgó-világbajnokságok keretszabályozását már a 2030-as torna előtt” – fogalmazott.
Vasárnap este a sípszóval véget ér a labdarúgótorna. A sípszó jelentse ugyanakkor egy „harmadik félidő”, mégpedig a sportba vetett bizalom megerősítésére irányuló munka kezdetét is – zárta gondolatait az Európa Tanács főtitkára.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


