Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Nem magától értetődő, hogy egy esszékötetben ne csak szavakat, de gondolatokat is találjunk. Babiczky Tibor írásaiban européer műveltség támogatja meg a költői szabadság észjárását, lett légyen szó világról, irodalomról vagy zenéről; Istenről vagy az emberről. Itt a pokol kultúrtörténetét érinti gondolatfutam, ott a körkörös történelmi idő és a varázstalanodás korszakai válnak elemzés tárgyává.
Az ember helyét tisztázni igyekvő szavak egy, a szavak helyét tisztázni igyekvő ember arcélét rajzolják ki. Hiszen az önismereti beszéd a beszéd önismeretének alkalmait is megteremti. A nyelvben lakozás ontológiai elsőrendűsége a modern ismeretelmélet egyik kulcsgondolata, Babiczky ezt az értékőrzés ethoszával toldja meg: „Először van a cselekedet, és azután a nyelv. De amint a nyelv megjelent az emberiség életében, maga is cselekedetté vált. […] Semmissé tenni a nyelvet felér a teljes Amazonas kiirtásával. Csak azáltal, hogy értelmünk van, és ezt az értelmet a szavaink által közvetíteni tudjuk, vagyunk képesek a gyógyulásra és a gyógyításra, önmagunk és környezetünk megóvására, a valódi cselekvésre.” (78–79.)
A jézusi tanításokat a szerző az intézményesült kereszténység dogmatikus szigorával szembesíti, és a jungi lélektan elképzeléseivel rokonítja. Mindeközben a vallási és a tudományos világkép szembenállásából (vagy legalábbis el-elkülönbözéséből) a nyitott kétely esztétikája mutat kiutat. A hit a mércékben ilyenkor maga is mércévé válik; kivált, ha történeti távlatban vizsgálódik a napnyugati önreflexió: „A metafizika, bármilyen képlékeny is volt, törvényt adott. A transzcendens nélküli lét, bármennyire szilárd alapokon nyugvónak tűnik is, képlékeny.” (17.) – „Kitűzni célként, hogy elfutunk a horizontig.” (94.) – „Törekvésünk nem nélkülözi a lehetetlenség egynémely vonását: távolodni az emberitől, lévén működésképtelen, önmagát folyton újraszülő démoni tévedések sora – és közeledni az istenihez, amelyről csupán emberi elképzelések állnak rendelkezésre, tehát semmit sem tudunk.” (105.)
Higgadtan mértéktudó esszényelv vet számot az individuáció teológiájával, az „ismerd meg önmagad” jelentésrétegeivel, a létválság fokozataival, a szabadság árnyaival és árnyalataival, kapitalizmus és ökológia elvetélt párbeszédével, a digitális-globalizált világtér kihívásaival. A szerző szabadon gondolkodik, de – Király Eszter szép versszavával – inkább „szabadgondoskodás”, amit művel. Az írástudók sokszor problematizált felelősségével szabatosan sáfárkodik. Magam az egyháztörténeti fejleményekhez megengedőbben viszonyulok, s a világ folyamatait általában is több bizakodással szemlélem – de épp ezért izgalmas és tanulságos olvasástapasztalat egy illúziótlanabb, mégis fennkölt eszméleti renddel találkoznom.
A Nyitott paloták nyújtotta olvasmányélmény kétszeres időutazással ér fel: tematikus irányai évezredeket nyújtóznak vissza, szemléleti eleganciája a legszebb esszéirodalmi hagyományokat idézi fel. Hamvas, Márai, Roger Scruton nyomdokában járunk, és egy spirituális polgári öntudat önelemző kibontakozásának lehetünk tanúi. Az ógörög bölcselők és a kortárs skandináv krimiírók; Mikszáth, Krúdy, Márai; Fitzgerald és Claudio Magris; Bartók, Esterházy vagy Kovács András Ferenc: mind igazodási pontokká lesznek ebben a kísérleti írásművészetben. Ahol a végkövetkeztetés sem utasító imperatívusz, hanem józan biztatás: „Hol nem néznek az égre, nincsen mérték sem, / az égben pedig nem-létező a mérték – / tedd hát a dolgodat, s időnként nézz körül!” (207.)
A könyvet versek és versfordítások színezik át. A Triesztben élő költő, esszéista pompás helyet választott a műfajok és gondolatformák begyűjtéséhez. Onnan szabad szívvel épp jól látható a közeli Duino. A Nyitott paloták a szellem rilkei tágasságához méltó vállalkozás.
Babiczky Tibor költészete jó ideje egy patinás kreativitás jegyében vet számot a korszerűség és a kortalanság poétikai dinamikájával. Most esszéisztikája is csatlakozik ehhez a művelethez.
Babiczky Tibor: Nyitott paloták, Corvina Kiadó, Budapest, 2026.
Fotó: Corvina Kiadó
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. július 12-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
