Még a Tiszának sem kell a jutalomfalatra spekuláló bagázs.
Önmagában az, hogy új elnököt választott az elfekvőben pulzáló Momentum, legföljebb egy mínuszos hírt érne az újságban; amiért most mégis jegyzetet kanyarítok belőle, azt az új vezér, bizonyos Szilas Kincső első szózata magyarázza. Elnök asszony szűzbeszédéből megtudtuk, a Momentum nem fogadja el, hogy a Tisza-kormány ellenzékét kizárólag a Fidesz és a Mi Hazánk adja, ezek ugyanis szerinte szélsőséges pártok, vagyis nem alkalmasak arra, hogy kontroll alatt tartsák a demokráciát. (Figyeljük az észt osztó kevély nyelvezetet!) „Ahogy a választások előtt szükség volt arra, hogy a Momentum hátralépjen egyet az ország érdekében, most itt az ideje, hogy előre lépjünk, és demokratikus ellenzékként ellenőrizzük, véleményezzük a kormány munkáját, mert a Momentum Magyarország egyetlen konstruktív ellenzéki pártja.” („Konstruktív ellenzéki párt.” Hehe!)
Szó se róla, az ellenzéki felekezetek közül elsőként valóban az idegen zsoldban álló, lepukkant Lenin-ifjak döntöttek úgy, hogy (a rollerfürösztő exelnök javaslatára) a „kormányváltás elősegítése érdekében” nem indulnak a választáson: „Nem osztjuk meg az ellenzéki szavazatokat, így támogatjuk a kormányváltást”. Pontosabban csak így tudták elkendőzni azt a blamázst, ami a mesterségesen keltetett, tápszereken tartott, majd kukában landolt felekezetükre várt. Arra a pártra, amely anno alig leplezett kéjjel fosztotta meg régi álmától az olimpiarendezésben reménykedő magyarságot, és amelynek romlott hölgy képviselői egy teljes cikluson át Brüsszelben gyalázták a saját hazájukat. Mindent elmond: még a Tiszának sem kell a jutalomfalatra spekuláló bagázs.
Pilhál György – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


