„Keresztényi szeretettel telve teljes szívemből kérlek és felszólítalak benneteket: térjetek vissza a korábbi útra!” – írta Leó pápa június 29-én a Szent X. Piusz Papi Testvérület elöljárójának, mivel nem mondtak le arról, hogy négy püspököt szenteljenek fel pápai engedély nélkül. XIV. Leó felhívása ellenére július 1-jén a svájci Écône-ban megtartották a püspökszentelést.
„Az Egyház nyitott a párbeszéd és a megértés útjára, amelyet a Szentlélek tehet lehetővé és gyümölcsözővé. Imádkozom értetek, mert Krisztus varratlan köntösének szétszakítása rendkívül súlyos bűn” – írta a Szentatya két nappal korábban a Szent X. Piusz Papi Testvérület elöljárójához, Davide Pagliaranihez intézett levelében.
Krisztus varratlan köntöse végül mégis elszakadt. A svájci Écône-ban, a Szent X. Piusz Papi Testvérület (Fraternitas Sacerdotalis Sancti Pii X) központjában július 1-jén, szerdán délelőtt Marcel Lefébvre követői négy új püspököt szenteltek pápai engedély nélkül, bár a szentelendők igennel válaszoltak a liturgiában feltett kérdésre: Habetis mandatum apostolicum? (Van apostoli mandátumotok, vagyis pápai megbízóleveletek?). Tették mindezt azért, mert fenntartják „a testvérület sajátos igényét püspökei szolgálata folytonosságának biztosítására”, hogy biztosítsák a testvérület fennmaradását, holott a Szentszék többször figyelzetetett ezzel kapcsolatban az egyházi közösség végleges megszakadása (skizma) veszélyére.
Több mint ezer pap, szerzetes és szerzetesnővér, 15 ezer világi hívő vett részt a szertartáson, amelyet a Piusz-testvérület szemináriuma mellett, szabad téren tartottak. Az eseményt hat nyelven élőben közvetítették a testvérület honlapján.
A négy felszentelt püspök: az 53 éves svájci Pascal Schreiber; az amerikai Michael Goldade; valamint a 42 éves Michel Poinsinet de Sivry és a 36 esztendős Marc Happier, akik mindketten franciák.
Alfonso de Galarreta és Bernard Fellay püspök végezték a szentelést, ketten a négy még élő püspök közül, akiket Marcel Lefébvre 1988. június 30-án szentelt föl.
A liturgia elején a Szent X. Piusz Papi Testvérület elöljárója, Davide Pagliarani rövid beszédet olvasott föl, amelyben kifejezte: „Készek vagyunk bármilyen árat fizetni azért, hogy megmentsük az egyházat.” A testvérület elöljárója egészen rendkívüli körülményekről beszélt, „attól kezdve, hogy a II. Vatikáni Zsinattól máig az egyházi vezetők a hittel ellentétes magatartást tanúsítanak, és a szent hagyomány ellen cselekszenek”. Pagliarani szerint tehát kötelességük átadni a püspökség kegyelmét ezeknek a papoknak. „Meggyőződésünk, hogy esetleges büntetések vagy az érvnytelennek nyilvánítás semmilyen értékkel nem bírnak – tette hozzá. – Ez történelmi nap és ünnep.”
*
XIV. Leó pápa június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén levélben fordult Davide Pagliaranihez, a Szent X. Piusz Papi Testvérület elöljárójához, mivel a közösség nem mondott le arról, hogy július 1-jén a svájci Écône-ban négy püspököt szenteljenek fel pápai engedély nélkül. Ahogy arról hírt adtunk, a püspökszenteléssel kapcsolatban a Szentszék korábban teológiai párbeszédet javasolt, és többször figyelmeztetett az egyházi közösség végleges megszakadása (skizma) veszélyére.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Priestly Fraternity of Saint Pius X – Écône
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


