Alszerpapavatást ünnepeltek Boldván – KÉPRIPORT

Alszerpapavatást ünnepeltek Boldván – KÉPRIPORT

Alszerpappá avatta Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök Lakatos Zsoltot, aki Szent Péter és Pál apostolok ünnepének előestéjén, június 28-án a vecsernye keretében részesült a kisebb rendben szülőfalujában, Boldván.

Boldva Sajópálfala fíliája, ahol a görögkatolikus szertartásokat időről időre a római katolikus templomban tartják.

Június 28-án, vasárnap egészen megtelt a kis templom; rokonok, ismerősök, barátok, falubeliek együtt ünnepelték Lakatos Zsolt papi hivatása felé vezető útjának újabb fontos lépését.

Orosz Atanáz püspök homíliájában Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepéhez kapcsolódva Szent Péter életének példáján keresztül mutatta be a keresztény hivatás sajátosságát:

Péter nagysága nem hibátlanságában, hanem Krisztushoz való kitartó ragaszkodásában rejlett. „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.” (Jn 6,68)

Hírdetés

A főpásztor személyes hangon emlékezett vissza azokra az időkre, amikor Lakatos Zsolt még gimnáziumba járt, majd azt befejezve igent mondott a papi hivatásra. 

Az alszerpapi szolgálat célját így fogalmazza meg:

Kiss Attila Gellért parókus köszöntőjében köszönetet mondott mindazoknak, akik Lakatos Zsolt tanulmányait segítették, és arra kérte a közösséget, hogy továbbra is kísérjék imádságukkal az új alszerpapot, aki augusztus elejétől a baktakéki parókián lelkipásztori kisegítői és hitoktatói megbízást kapott.

Szerző: Varga-Juhász Bernadett

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »