A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról – a nap hírei

A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról – a nap hírei

Jelentősen nőtt a költségvetési hiány, már a GDP 9 százaléka az első negyedévben. Emelte a vállalkozások vízdíját a kormány.

A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról. Erről írta a miniszterelnök Facebook-oldalán. Magyar Péter hozzátette, több százezer gyermek családja részesül az iskolakezdési támogatásban. A kormányfő mára ígérte a részletes tájékoztatást.

Jelentősen nőtt a költségvetési hiány az első negyedévben. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint a kormányzati szektor hiánya 2090 milliárd forint volt, ami a GDP 9 százalékának felel meg, és 838 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál.

A jövőben mindig októberben terjesztené az Országgyűlés elé a következő évi költségvetést a kormány. A Fidesz szerint további megszorításokat jelez előre a 2027-es költségvetés tervezéséről szóló tájékoztató.

A magyar közbeszerzési rendszer felhajtja az árakat, a túlárazás rendszerszintű, különösen a nagy értékű közbeszerzéseknél magas a korrupciós kockázat – ez áll az Integritás Hatóság legfrissebb jelentésében. Kifogásolják, hogy tavaly összeszokott cégek pályáztak ugyanazokon a tendereken, jellemzően ugyanabban a szereposztásban, és visszatérően ugyanazok a szereplők nyertek.

Hét gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta a Központi Nyomozó Főügyészség az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben. Ugyanakkor Puskás Péter volt fideszes alpolgármester esetében megszüntették a kényszerintézkedést.

Emelte a vállalkozások vízdíját mától a kormány. A rendelet értelmében az eddigi 597-ről 623 forintra emelkedik a ivóvíz köbméterenkénti díja, és nő a havi alapdíj is, mely az átfolyási átmérőtől függ. A csatornadíj a korábbi 914 forint helyett 954 forint lesz köbméterenként, és az alapdíj is emelkedik.

A fővárosi távfűtésben hasznosítanák a Paksi Atomerőmű hulladékhőjét, amely most a Duna vizét melegíti. A Főtáv megbízási szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel egy majdani döntést megalapozó tanulmány közös elkészítésére.

A vendéglátásban dolgozók kérése ellenére életbe lépett Magyarországon az egyszer használatos műanyag- és papírpoharak tilalma, miután ezúttal nem hosszabbították meg az azokra vonatkozó haladékot. Ezeket mostantól többször használatos poharakkal, például visszaváltható poharakkal kell helyettesíteni.

A köztársasági elnök aláírta, és már meg is jelent a Magyar Közlönyben a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a polgármesterek fizetésének befagyasztásáról szóló jogszabály. A két törvényt tegnap fogadta el az Országgyűlés.

Hírdetés

Az előző kormány idején letiltott csaknem tízezer felhasználó számára teszik ismét elérhetővé a kabinet Facebook oldalát. A kormányzati kommunikációs stáb a következő hetekben oldja fel a tiltásokat.

Benyújtotta a kormány azt a törvényjavaslatot, amely a kriptokereskedelmi szabályok közül kiveszi az úgynevezett validációs kötelezettséget. Az előző kormány tavaly egy plusz szereplőt, egy úgynevezett hitelesítőt iktatott be a folyamatba, amelynek kötelező közreműködése nélkül nem lehetett tranzakciókat végrehajtani.

Mielőbbi lépéseket vár a döntéshozóktól a javítóintézetek megfelelő működéséért a Pedagógusok Szakszervezete. Az érdekképviselet azt szeretné, hogy a büntetés-végrehajtás alól azonnal helyezzék vissza a gyermekvédelemhez az intézeteket.

Kinevezte a Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjévé Tótth Árpádot a miniszterelnök. Elődje, Révész János május 7-én jelentette be, hogy lemond hivataláról.

Az uniós versenyképesség megerősítését tartja az egyik legfontosabb célkitűzésnek a most kezdődött szlovák V4-elnökség. Robert Fico szlovák kormányfő emellett az unió új költségvetés területén kialakítandó közös álláspontot, az EU bővítési politikáját jelölte meg a visegrádi csoport fő feladatának.

Az Európai Unió bankjai közül elsőként indított kötvényprogramot Hongkongban az OTP Csoport. A 7 milliárd euró keretösszegű program bevezetését június 30-án gongceremóniával ünnepelték a Hongkongi Értéktőzsdén.

Kerozingyártásra állította át dízeltermelő kapacitásának egy részét az osztrák OMV, az iráni konfliktus nyomán megugró repülőgép-üzemanyagárak miatt. Az alsó-ausztriai Schwechatban és a bajorországi Burghausenben működő OMV-finomítók vezetéken keresztül kapcsolódnak a bécsi, illetve a müncheni repülőtérhez.

Az ukrán hadsereg felkészül egy esetleges új orosz támadásra észak felől – közölte az ukrán fegyveres erők főparancsnoka. Olekszandr Szirszkij szerint a legvalószínűbb forgatókönyv egy Brjanszk térségéből induló művelet, amelynek célja nem Kijev elfoglalása, hanem a csernyihivi régió elleni támadás és az ukrán erők megosztása lenne.

Vádat emelt az Északi Áramlat gázvezetékek 2022-es felrobbantásával gyanúsított Szerhij Kuznyecov néven azonosított, 50 éves ukrán férfi ellen a német szövetségi ügyészség. A főügyész a polgári energetikai infrastruktúra elleni támadással vádolja a férfit, ami a nemzetközi jog alapján háborús bűncselekményként is értékelhető. A gyanúsított ártatlannak vallotta magát.

Közös munkacsoportot hoz létre Irán, az Egyesült Államok és Libanon a libanoni tűzszünet felügyeletére – jelentette be az iráni főtárgyaló. Teherán pedig csak akkor tárgyal Washingtonnal, ha a korábbi megállapodás vállalásai teljesülnek.

Észak-Görögországban gyújtópalackos támadások érték a kormánypárt több tagjának otthonát. A görög kormányzó konzervatív Új Demokrácia párt tagjainak otthonát vették célba, 5 ember kórházba került.

Az amerikai alelnök bírálta a Vatikán bevándorlással kapcsolatos álláspontját, miután XIV. Leó pápa többször is kritikát fogalmazott meg Donald Trump migrációs politikájával szemben. J.D. Vance szerint a Szentszék egyes nyilatkozatai aggasztóak, ugyanakkor hangsúlyozta: kész párbeszédet folytatni a katolikus egyházi vezetőkkel.

Rekordmeleg volt a világ óceánjaiban idén júniusban – közölte a Copernicus tengeri megfigyelőszolgálata. Az óceánok felszíni átlaghőmérséklete elérte a 20,98 Celsius-fokot. A szakértők szerint az El Niño jelenség és a globális felmelegedés együttes hatása miatt a következő hónapokban további rekordok dőlhetnek meg.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »